Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-555

88 SäS. országos ülés 1900. márczius 21-én, szerdán. téreu a leglassúbb (Igaz! Úgy van!)— és senki, a ki látni akar, nem fogja kétségbe vonhatni, hogy a magyarság terjedése, megerősödése azon 33 év óta igen nagyot haladott, és ha lelkiismeretét megkérdezi, nem fogja állíthatni, hogy a magyar fajt oly nagy veszély, minőt a képviselő úr lefest, valóban fenyegetné. Hanem persze nem szabad e tényeket önkényes világításba helyezni és nem szabad követeléseink felállításánál megfeledkezni arról, a mit jelenleg fennálló törvényeink előírnak. Komjáthy Béla t. képviselőtársam például azt mondja, hogy az 1868. évi nemzetiségi törvény reánk lett oktroyálva. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nagyon óhajtanám, ha azt a nagyszabású vitát, a mely ennek a törvénynek megalkotását megelőzte, a fiatalabb generácziónak is mentül több tagja figyelmesen elolvasná. Az a vita nagyon sok tanulságot tartalmaz, úgy az akkori, mint a jelenlegi viszonyok megítélése szempontjából. Nem egy ránk oktroyált kényszerűség az a törvény, a melyet megalkottunk; ellenkezőleg, egy diadalmas harcz végigvívásának az eredménye. Mert mit akartak, a mint a vitában világosan ki lett fejezve, a nemzetiségek képviselői majdnem kivétel nélkül? Azt, hogy ez az ország nyelvi tekintetben széjjel szakíttassék. (Úgy van I jobbfelöl.) Ennek a törekvésnek a visszaverésével egyértelmű az a törvény, és méltóztassék annak a törvénynek jelentőségét és becsét létrejövetelének ideje és körülményei szempontjából ítélni meg. Ha, t. ház, a mai viszonyok szempontjából az 1868-iki nemzetiségi törvény talán sok tekintetben elavultnak, túlhaladottnak, a mai viszonyoknak meg nem felelőnek tűnik fel, ez épen csak legvilágosabb igazolása és bizonyítéka annak, hogy manap ennek az államnak és ennek a nemzelnek a magyarsága sokkal jobban kidomborodott, mint a hogy ki volt domborodva 1868-ban. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) T. képviselőtársam kifogásolja azt, hogy vannak még középiskoláink, a melyeknek tannyelve nem magyar, továbbá hogy vannak felekezeti képezdéink, a melyek a polgári iskolákra való képzést és képesítést is nyújtják. Ámde feledi t. képviselőtársam azt, hogy mindkét dolgot az 1883-iki középiskolai, illetőleg az 1868-iki népnevelési törvény megengedi. (Egy hang a a szélső baloldalon: Fájdalom') Én elismerem a szükségességét annak, hogy a népiskolai törvény elsősorban revideálandó volna, és hogyha a népiskolai törvény revideáltatnék, — a mire különben, hogy a jelenlegi időpont nem alkalmas, azt a t. képvisető úr maga konstatálta, — akkor különösen a tanítóképesítés tekintetében az állam jogait erőteljesebben kellene érvényesíteni, mint a hogy azok az 1868-iki törvényben érvényesítve vannak. Jobban kellene e tekintetben megközelíteni azt az álláspontot, a melyet az állam a középiskolai tanárok képesítésére nézve az 1883-iki középiskolai törvényben elfoglal. Ezt én elismerem, de a míg a jelenlegi törvények fennállnak, addig ezeknek a törvényeknek lelkiismeretes és loyális végrehajtása, méltóztassék elhinni, a legjobb nemzetiségi politika. Ott, a hol a fennálló törvények permisszive szólnak, a hol megengedik a kormánynak azt, hogy különböző eszközök és módok közt válaszszon, ott igenis én is elismerem és helyeslem, hogy a kormány mindig azt az eszközt és módot válaszsza, a mely a nemzeti politika szempontjának legjobban megfelel. De tiltani valamit, a mit a törvény megenged, és a törvények erőszakos értelmezésével akarni összébb szorítani az iskolafentartók jogait, ez, méltóztassék elhinni, elkeseredést szül és ilyen módon magyarrá tenni egy lelket sem lehet. Ezt a felfogást követte a közoktatásügyi kormány már a múltban és ezt a felfogást követi — a mint tapasztalom, — a jelenben is, és azért, ha azt tapasztaltuk, hogy valamely törvény a nemzeti szempont érvényesítésére nem nyújt elegendő eszközöket, akkor gondoskodás történt mindig a szükséges törvény megalkotásáról. Talán hivatkozhatom arra, hogy a kulturális téren a nemzeti politika érvényesítése szempontjából az 1868. évi nemzetiségi törvény álláspontjánál sokkal előrehaladottabb álláspontot képviselnek azok a törvények, a melyek azóta keletkeztek. Az 1879. évi törvény, a magyar nyelvnek a népiskolában való kötelező tanításáról, az 1883-iki középiskolai törvény, az 1891-iki a kisdedóvóról szóló törvény, az 1893-iki a tanítói fizetésekről szóló törvény, mind olyan törvények, a melyeknek meghozatala az ezen szabadelvű pártból alakúit kormányoknak a kezdeményezésére történt. Komjáthy Béla : És hogy van végrehajtva mindaz! Berzeviczy Albert: Úgy van végrehajtva, a hogy azt az eddigi viszonyok és eszközök megengedték. A múlt tanügyi kormányzatnak hibájául rótta fel Boda Vilmos t. képviselőtársam azt, hogy a nemzetiségi vidékeken is állami iskolákat állítottak fel (Halljuk! Halljuk!) és ó' azt az időt, a meddig ezt a politikát követték, a nemzeti politikára nézve elveszettnek jelezte. A t. képviselő úr csak azt feledi, hogy, ha a kormány a nemzetiségi vidékeken és különösen azokon a vidékeken, a hol a magyarság a nemzetiségekkel határos, vagy a nemzetiségekkel vegyül, állami iskolákat nem állított volna fel, akkor még sokkal több részben magyar községnek teljes eltótosodását mutathatta volna ki Komjáthy Béla t. kép-