Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-554

554. országos illés 1900. máreiins 20-án, kedden. ~ nek is szüksége van saját fennállásának biztosítása szempontjából arra, hogy a kozmopolitikus irányzattal szakítva, nemzeti irányban vezesse a nevelést. S akkor, a mikor nagy nemzetek így jártak el, akkor mi, hogy kulturális reputáeziónkat megmentsük, — valljuk meg egész őszintén, majd később bizonyítani is fogom, — a mi egész tanügyi kormányzatunk az iskola, terén kizárólag a kozmopolitikus iránynak hódolt mindenkor. (Úgy van! Ú'.gy van! a szélső baloldalon.) Ez v.z oka azután annak, hogy míg Nyugaton azok a nagy nemzetek minden egyes alkalommal hangot tudnak annak adni intézményeikben és cselekményeikben, hogy a nemzeti eszmét képviselik, Dalunk a magyar nemzeti eszme a maga extenzív erejével és akaratával nagyon isahesony fokra helyeztetett. Megczáfolatlan igazság az, hogy az az igazi nemzeti politika, ha az állami élet minden ágában és intézményeinek mindegyikében egészen kidomborodik a nemzeti karakter. Itt az előbb a hátam megett ülő képviselő urak közül valaki, midőn fejtegetéseimet kezdtem, azon megjegyzést tette, hogy el kell szakadnunk Ausztriától. Akkor nem akartam a közbeszólásra reflektálni. De most reflektálok rá és azt "mondom, hogy igenis, nem az elszakadás, hanem az összeköttetés és annak az összeköttetésnek az a formája, a mely ma megvan, igenis bénítólag hat a magyar államra nézve, hogy nemzeti politikát képes legyen még kulturális téren is kifejteni. Csonka test azóta, a mióta Ausztriával ilyen összeköttetésbe léptünk, ez a magyar állam, mert legnemesebb és legerősebb műszerei arra nézve, hogy saját törekvését és czélját megvalósítsa, tökéletesen hiányoznak. Én azt hiszem, igazat mondok, ha azt állítom, hogy 1867-től fogva a mindenkori államférfiak a nemzeti törekvéseket, a nemzeti vágyakat ebben az országban nagyon alacsony fokra helyezték. Itt minden törekvés, a mely erőben nyert kifejezést, minden akarat, a melyet meg akartak valósítani, az volt, hogy az az állami szervezet, a mely bennünket összeköt, minden irányban véglegesítessék. A mi kormányaink törekvése nem az volt, hogy bennünket a nemzeti szellemben erősebben neveljenek, inkább a lemondásra tanítottak bennünket, és csakugyan eljutottunk odáig, hogy ez a mai államjogi helyzet nem az előrehaladásnak, hanem a lemondásnak a terrénuma. (Ügy van! Úgy van la szélső baloldalon.) Mi volt eddig Magyarországon? Az összes törekvés az volt, elhitetni szólamokkal, elhitetni hazafias kifejezésekkel, hogy mi a nemzeti érdekeket meg akarjuk óvni, a magyar állameszme megteremtésére, megerősítésére, biztosítására törekszünk. De ugyan, nézzük meg újabb parlamenti életünk egész történelmét, ezeknek a nagy szavaknak, ezen nagy törekvéseknek végrehajtása szemKÉPVE. NAPLÓ. 1896—1901. XXVIII. KÖTET. pontjából történt-e egyátalán valami? Hiszen, t. képviselőház, én már nagyon sokszor hallottam itten tapsokat — mert negyed század óta vagyok tagja ennek a képviselőháznak, (Éljenzés.) — a midőn egyik, vagy másik állkmférfrá, úgy mostanában, mint régibb időben is hazafias kijelentéseket tett, mikor önérzettel duzzadó kebellel kiáltott oda: »A magyar állami eszme minden előtt!« — tapsolták a hiszékenyek, tapsoltak azok, a kik egyebet talán nem tudtak csinálni, de azért még soha, egyetlenegy kormány sem állott ide és egyetlenegy sem mondta azt: »Nézzétek cselekedeteimet, nemcsak szóval hirdetem ezt, hanem cselekedeteim is arra utalnak, hogy igenis, a magyar állemeszme megerősítésére törekszem !« (Tetszés a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Egy tételt állítok én fel. Széles e világon minden államban a leghatalmasabb tényező a nemzeti állam kiépítésére a hadsereg, mert az a nép, a mely még a műveltség alantabb fokán áll, a hadseregben, mint az erőhatalom és a a védelem szervében látja mindazt, a miben az állam ereje megtestesült. De mit lát nálunk a magyar nép a mi véderőnkben mit lát a mi hadseregünkben ? Azt látja, hogy annak a hadseregnek szelleme nem magyar; hogy a hadseregben az exkluzív magyar szellemben nevelt férfiú egyátalán nem érvényesülhet, ez neki előmenetelében nkadályúl szolgál. Ha Htja azt, hogy ez a hadsereg, a melyet mi tartunk fenn, létével és szellemével mintegy ellentáll annak, hogy oktatásügyünket is helyes irányba tereljük, akkor, t. ház, ugyan el lehet-e várni magától a néptől, el lehet-e várni azon népektől, a kik nem is ezt az anyanyelvet bírják, hogy a magyar állameszme iránt, a melynek leghatalmasabb szerve ilyen, bizalommal, szeretettel és odaadással viseltessenek. Mindenütt, a hol a polgárok a haza jólétén lelkesülnek; minden országban, a hol a nemzeti erőt fenn akarják tartani és a nemzet predomináns szerepét biztosítani akarják, rendesen a katonai oktatás, a katonai nevelés szellemét — kivéve a specziális, tisztán katonai mozdulatokra vonatkozó részt — mindig a nemzeti gondolat és érzelem legbensőbb világából kell, hogy vegyék. Hát, t. államtitkár úr, — mert nincs itt a t. miniszter úr, — hiszi-e ön, hogy a katonai nevelést oda tudja módosítani, hogy a magyar állam eszméjének szolgáljon vele ? Vájjon hiszi-e, s egyátalán van-e ereje, hatalma arra, hogy ezt a nagy szervet, a mely az erőnek kifejezése, a mely bizalomkeltő, a mely talán még az idegen nemzetiségűek rokonszenvét is képes volna felénk vonzani, képes lesz nemzeti oktatásunk szolgálatában felhasználni ? Én azt hiszem, ezt ő maga sem hiszi. Hiszen itt parlamentünknek egy kiváló alakja, gróf Apponyi Albert ugyancsak a katonai nevelésnek s