Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-554

52 554. országos ülés 1900. mérczins 20-án, kedden. sikere és a felújítás eredménye iránt a közön­ségben támadt. Azt hiszem, hogy helyesen és méltányosan ezt kétségbevonni nem lehet. Utalt a képviselő úr a szőlőmunkásképzés ügyére is. Arról nem is szólok, hogy nyolcz vinczellér­iskola van, hanem utalok arra, hogy van már 43 állami szőlőtelepünk. Most van szervezés alatt, hogy minden állami telepen egyszeismind mun­kástanfolyam is leszen, tehát az országban 43 munkástanfolyam fog megnyílni. Máris van 106 munkásvezető rendelkezésünkre, addig pedig, míg ezek a tanfolyamok életbelépnek, gondoskodtunk arról, hogy az országban a munkások részére is népies előadások tartassanak, hol ők gyakor­lati oktatást is nyernek. A t. képviselő urnak igaza van abban, midőn arra utal, hogy a rutbé neket a szőlőművelésre igen ezélszerííen lehetne felhasználni. Magam is mondhatom, hogy a ruthé­nek e részben igen tanúiékonyak és őket ki­képezni igenis óhajtanám. A módozatokról lehet beszélni, de ezen tanulékonyságot mindenesetre fel kellene használni. Végül a t. képviselő úr volt szives vissza­térni arra a kontroverziára, a mely közöttünk fennállott és úgylátszik, hogy minapi vádjait, — akkor még esak kettő volt, — most már czél­szerűuek tartotta egy harmadikkal is megtoldani. Akkor ugyanis azt akarta, hogy én rontsam el a dolgomat a pártommal és a liberális em­berekkel. Barta Ödön: Nem volt ez czélom ! Darányi Ignácz földmívelésügyi mi­niszter: Azután, hogy rontsam el dolgomat a mezőgazdákkal. A mostani felszólalásának pedig az az alaptenorja, hogy rontsam el dolgomat az egész parlamenttel. Ez igen világos és tiszta; de egyszersmind nagyon jóakaratú beszéd is. (Derültség jobbfelöl) Miről is szóltam én inkri­minált első beszédemben? Szóltam a gazdasági visszaélésekről, és azt mondtam, hogy a gazda­sági visszaéléseket, a mennyiben vannak, a sza­badéi vtíséggel összekeverni nem szabad. Azt hiszem, hogy ezt a kijelentésemet minden elfogu­latlan ember helyesnek és megállónak tartja. Már most azt mondja a képviselő úr, hogy mond­jam meg, hogy ebben a parlamentben, ebben a fórumban beszédem kire vonatkozott? Kire czé­loztam? Bocsásson meg a t. képviselő ár, én ezen parlament iránt sokkal nagyobb tisztelettel vagyok, semhogy eszembe jutott volna, hogy én a gazdasági visszaéléseket itt keressem. (Elérik helyeslés és éljenzés jőbbfelől) Elnök: Következik a határozathozatal. A kérdés az, megszavazza-e a ház a tételt, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) A ház a tételt megszavazza. Dedovics György jegyző (olvassa).- Do­logi kiadások. Összesen 178.152 korona. Elnök: Megszavaztatik. T. ház! A pénzügyi bizottság a személyi járandóságok és a dologi kiadások rovatai közt a miniszter úr által kért átruházási jogot meg­adatni javasolja. Elfogadja a ház? (Igen!) Tehát a ház ezen két rovat között a mi­niszternek az átruházási jogot megadja. Dedovics György jegyző (olvassa): Szőlé­szeti és borászati czélok előmozdítására 96 000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): Rend­kívüli kiadások. Átmeneti kiadások. Berendezé­sek a vinezellér iskoláknál összesen 7200 korona, Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A filloxera elleni védekezés czéljaira összesen 1,331.110 korona, Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa).- Ötö­dik részlete az 1896 : V. törvényczikk 1. §-ával engedélyezett 1,200.000 forintnyi befektetési költ­ségeknek 200.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. A pénzügyi bizottság a 2—3. rovat között a minisztertől kért átruházási jogot megadatni javasolja. Elfogadja a ház? (Igen!) Tehát a ház az átruházási jogot a két rovat között a kormánynak megadja. Dedovics György jegyző (olvassa): Hozzá­járulás helyi érdekű vasutakhoz az érdekek állami szőlőtelepek révén 26.000 korona. Átmeneti ki­adások összege 26.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): Be­ruházások. Építkezések a vinczellérigkolánál 21,810 korona. Elnök : Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): Mun­kásházak építésére állandó munkások számára a csálai szőlőtelepen 84.000 korona. Elnök : Megszavaztatik! Dedovics György jegyző (olvassa): ÖIÖ­dik részlete az 1896 : V. törvényczikk 1. §-ával engedélyezett 1,200.000 forint befektetési költ­ségnek, és pedig a központi kísérleti állomás czéljaira szükséges telek megszerzésére és az intézet laboratóriumai építésének megkezdésére 200.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): Be­vétel. Rendes bevételek kezelési bevételek 5630 korona. Elnök: Megszavaztatik.

Next

/
Thumbnails
Contents