Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-558
§Q2 fi 88. országos Illés 1900. márezins 24-én, szombaton. várban feladatik egy esztendőben 20.000-en felül, postacsomagok elküldetnek onnan 70.000-eu felül az utalvány, a mi oda érkezik, a 3 millió koronát túlhaladja, a takarékpénztárak betéti forgalma pár millió és maga az adóhivatal 14 millió koronát forgat. Ha mindezeket tekintetbe vesszük, akkor megáll az, a mit mondtam, hogy ilyen helytől a törvényszéket megtagadni nem lehet. De a leglényegesebb dolog az, hogy ott már vegyes nemzetiségű lakosok vannak azon a vidéken. Ungvár mindig a magyar állameszme hivének mutatta magát, az ungvári társadalom olyan, a mely lehetetlenné tesz minden olyan velleitást, mely édes hazánkkal és fajunkkal ellentétben találna lenni. Nekünk tehát az ilyen helyet előre kell vinnünk. De azt hiszem, hogy ha egyszer fenntartjuk azt a megyeintézményt, akkor igyekeznünk kell azon, hogy mikor oda megy be a polgár a székhelyre, ott egyúttal minden igényeit is, a mit az állam iránt formál, kielégíteni képes legyen. Tudom, hogy lehet kifogást tenni; — mert minden érvet magam akarok felhozni, és csoportosítani, hogy annyival inkább lássuk a dolognak igaz vagy igazságtalan voltát, — magam említem meg: azt mondják, hogy kis törvényszéket bajos felállítani, mert szaktanácsokat kell vén abban alkotni, az pedig természetes, hogy az ügyek száma sok biró kinevezését nem bírhatná megengedni, mert az a terület b9 1 /2 négyszögkilóméter lévén, talán ezt nem birja meg. Azonban bátor vagyok felhívni a t. miniszter úr figyelmét arra, hogy ha Zemplén-vármegyének az a része, mely oda nyúl be Ungvármegyének azon része felé, mely ma is az összeköttetést Ungvárral fenntartja, mely összeköttetésének vételi és hiteligényei mind ott nyernek kielégítést, oda csatoltatnék, akkor az az egy ellen vetés megszűnnék, Ungvár jogos kívánságát azonnal ki lehetne elégíteni akképen, hogy még a szaktanácsok alkotásának lehetősége is azonnal megadassák. De másik oldalról is meg akarom világítani ezt a kérdést, hogy még inkább reá tudjam venni az igazságügyi kormányt, hogy belátván ezen helyzetnek igazságtalan voltát, azon mielőbb segíteni méltóztassék. Én, mint odavaló képviselő, de mint szomszéd birtokos is, ismerem a viszonyokat és felhívom a figyelmét a t. miniszter úrnak, hogy a legközelebbi falu távolsága Ung-megyében, a mostani törvényszékhez Beregszászhoz 42—56 kilóméter között van. Azonban ne tessék ezt úgy venni, hogy ennek az útnak a megtételével már oda tudnak jutni; mert, nagyon természetes, az utak mind a központ felé vannak építve, ez a távolság csak a levegőben van és a legközelebb levő, a 42 — 56 kilométernyi távolságban levő községből is, különösen tavaszi időben, midőn a csapadék nagyobb, midőn az onnan felülről lejövő vizek árteret csinálnak maguknak, — hivatkozom Tomcsányi László t. barátomra, a ki szintén ismeri az ottani viszonyokat, — onnan Beregszászba menni, hogy ott az igazságát keresse az illető és egy félórát töltsön a törvényszéknél, erre az illetőnek 3—4 napot is fel kell áldoznia. De, t. ház, Ungvár városának társadalmában nagy szerepet visznek az ottani ügyvédek. Ezeknek a jövedelme ezáltal mesterségesen semmivé van téve; csak néhányan vihetik még egy ideig remélve, hogy jövőre a hátrány be lesz hozható. De nem is vehetik igénybe a jogkereső felek az ungvári ügyvédeket, mert óriási költségeket emészt fel ez. Az ungvári ügyvédnek, hogy Beregszászon az ügyfelek ügyét ellássa, három napot kell ezzel eltöltenie. Odakényszerítik a feleket, hogy nem választhatnak saját belátásuk és akaratuk szerint jogtanácsost, hanem beregszászi ügyvédet kell igénybe venniök. Méltóztassék visszaemlékezni, t. miniszter úr, arra, hogy a mikor e dolgokat a pénzügyi bizottságban felhoztam, Barta Ödön t. képviselőtársam, a ki pedig beregszászi ügyvéd, volt oly igazságérző, hogy minderre rámondta, hogy úgy van és e sérelmek fenforgását megerősítette. Méltóztassék csak figyelembe venni, hogy minden bűnügyi dologban be kell mennie a feleknek, tanuknak Beregszászba. Mozgósítanak sokszor egész vagy fél községeket nagyobb bűnügyben; mily óriási költségbe kerül ez, mennyire terheli ez az egyéneket és az államot! Sőt tovább megyek: az ungváriak ki vannak szolgáltatva annak, hogy a büntetőtörvény végrehajtása, de minden tőrvény végrehajtása őket nem úgy éri mint másokat, hanem súlyosabban. Beregmegyei vádlott, vagy beregmegyei alperes csak annak a büntetésnek az elszenvedésével és annak a költségnek megfizetésével sújtható, a mely felmerült; ha ungi embernek keli bemenie Beregszászba, a szabadságvesztésen kivtíl sokszor anyagi romlását is magában hordja a költségek óriási emelkedése. De mi volt egyik indoka az esküdtszéki intézmény behozatalának? Az, hogy a népbiróság itt bizonyos szempontból jogaiba visszaállíttassák, hogy azok, a kik ismerősök a viszonyokkal, az emberekkel, az összeköttetésekkel, a szenvedélyekkel, hozassanak abba a helyzetbe, hogy polgártársuk fölött bírálatot mondjanak. Ma az ungiak ki vannak véve ebből a jótéteményből, mert oly messze van Beregszásztól Ung területe, hogy az esküdtek, a kiket oda behívnak, igyekeznek magukat kivonni és ungmegyei ember felett oly emberek mondanak hirálatot, a kik a viszonyokat, az emberek összeköttetéseit, a szenvedélyeket, a körülményeket felfogni nem képesek. Jól tudom, hogy ily kérdés megoldása itt
