Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-558
558. országos ülés 1900. márczlns 21-én, szombaton. 199 visszamaradt, náluknál rangidősebb birák, a kiknek a kisegítő kvalifikáczió nem konveniál, természetszerűleg visszaszoríttatnak előlépésükbeu, raert ezeknek a kisegítő bíráknak, ha nem is törvény szerint, de a praxis szerint szerzett joguk származik arra, hogy ők kerüljenek előléptetésre. Igen ám, de ez nem mindig tartható be, úgy hogy megtörténik, hogy 6 — 7—8 esztendőig kisegítő biró valaki, diszkvalifikálják tekintélyét, visszaküldeni a táblához pedig nem akarják, nem merik, mert ezzel örökre tönkre tennék karrierjét s ennélfogva előáll az a szerencsétlen helyzet, a melyet az igazságszolgáltatás nagyobb és magasztosabb érdekeit szem előtt tartva helyeselni nem lehet. Az alternatíva itt csak az lehet: vagy nem birja a kúriai létszám azt a munkát, mely reá vár s akkor nem marad más hátra, mint annak a szaporítása, vagy pedig, ha instruktiv intézkedések által a Curia hatásköre alá vont ügyeket tudjuk demiuuálni, akkor meg kell szüntetni ezt a felesleges biröi kisegítő intézményt. De hogy egy szenátusban üljön kétféle biró, különösen a legfelsőbb bíróságnál, ez annál veszedelmesebb, mert a kisegítő bírónak a kinevezése attól függ, hogy a szenátusok elnökeiből álló kijelölő bizottság a miniszternek proponálja-e őket kinevezésre, igen vagy nem. Ennélfogva az a kisegítő biró természetszerű szubordináczióba kerül tanácselnökeivel szemben és rá nézve csak hátrányos lehet, ha ilyen körülmények között nem ritkán a tanácselnök véleményével szemben kell mint birónak állást foglalnia ; ez már az emberi természet gyengeségében rejlik. Magam tehát egész röviden oda konkludálok, hogy ezt a kisegítő bírói intézményt akár ilyen, akár amolyan úton, de mindenesetre meg kell szüntetni. Most csak két dologra vagyok bátor röviden reflektálni. Már az általános vitában kifejtettem,— és nem ok nélkül szólalok fel, mert a bíróság jobbjainak, legelőkelőbbjeinek érdekéről van szó s egyúttal arról, hogy ezek a férfiak, s a Jövendőben is a hasonló férfiak az igazságszolgáltatás érdekeinek megnyeressenek, — hogy mi behoztuk a lokális előléptetésnek nézetem szerint helyes intézményét. De ennek azután az a konzekvencziája, hogy a ki lokális előléptetéssel táblabíróvá lett, nem kerülvén be a konkretual statusába a táblabiráknak, az előléptetésből kimarad. Sőt természetszerűleg a később kinevezett központi táblabírák megelőzik őket, úgy, ü °gy az > a Oíít a törvényhozás annak a birónak tnlajdonképen jutalom gyanánt szánt, az nz előléptetés a helybeli alkalmazásban, ránézve büntetéssé válik, a mennyiben tényleg nem kerülhet fel a Curiához, s mások megelőzik. De tudóin, hogy ez a miniszter úrnak nem iníen^ cziója, és hogy ebben őt a törvény akadályozza, de ha az életben egy törvény áll fenn, mely a józan észnek hadat üzen, és a mely csak félreértésekből keletkezhetett, annak egyszerű módja az* hogy két-három soros novelláris törvénynyel az ilyet hatályon kívül kell helyezni. Mert azt az állapotot csak nem akarja egyikünk sem fentartani, bogy azok a férfiak, a kik érdemeik jutalmazásaképen és mert kiválóan alkalmasak arra, hogy helyben jó birói szolgálatot teljesítsenek, azért, mert érdemeket szereztek, elzárassanak a további előléptetéstől. Ez egyáltalában el nem fogadható dolog. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Én tehát tisztelettel kérem a miniszter urat, hogy ezen a bajon segítsen, mert hiszen, ha ez így marad, akkor minden biró igyekezni fog menekülni ettől a lokális előléptetéstől, hacsak a saját érdeke ellen nem akarja magát örökre az előléptetéstől elzárni. Kérem a miniszter urat, miután nem kételkedem, hogy sem azon az oldalon, sem ezen oldalon nincsen egyetlen egy ember, a ki ezen állapotot így fenn akarná tartani, kegyeskedjék egy rövid törvényjavaslattal ezt a dolgot megreparálni és azokat az embereket, kik a kormány elismeréseként tényleg érdemeket szereztek, legalább megvigasztalni aziránt, bogy jövendőjüktől és előléptetésüktől elzárva nem lesznek. Végezetül, nehogy még egyszer kelljen alkalmatlankodnom, miután ténybeli dologról vau szó, még egyet kell felemlítenem. A miniszter úr felolvasta, hogy ö a debreczeni törvényszék részére tényleg Flóra-gyertyákra kötött szerződést. Én ezt nem tagadom, nem is vonom kétségbe. De az már csak autentikus dolog, mikor az illető járásbiró maga küldi be nekem, a debreczeni törvényszéknek »Milly-Kerzen« feliratú vignettáját, a mely őt kötelezi, illetőleg nem is kötelezi, hanem ilyen gyertyát küldenek oda neki, már pedig ez nem a Flóra-gyár gyártmánya és nem budapesti gyártmány. Az idecsatolt vignettán ez van: »Fabrik F. Sarg & Söhne, Mariahilferstr., Liesing bei Wien.« Bemutatom ezt a t. miniszter úrnak és a t. képviselőháznak, annak igazolására, hogy én optima fide és csak azért hoztam fel ezt a dolgot, mert valószínűleg másutt is történik ilyen visszaélés, és én nem kívánok semmi egyebet, minthogy a t. miniszter úr erről győződjék meg és igyekezzék ezt a dolgot rendbe hozni, annyival is inkább, mivel a szerződéssel maga igazolja, hogy ő is magyar gyártmányok alkalmazását kivánja, hogy tehát szerződés ellenére mégis ne történjék visszaélés. Méltóztassék arról gondoskodni, hogy ez reparáltassék. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani. Egyébként a tételt elfogadom. Elnök S Ha szólani senkisem kivan, a vitát bezárom. . .
