Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-557

172 567. országos ütés 1900. márczins 23-&n, pénteken. csak két-három sort akarok felolvasni, a mely megdöbbentően bizonyítja, hogy például a lopás btíntette és vétsége ma már oly nagy mértékben szaporodik, hogy 1898 ban 21.518 esetben büntettek meg egyéneket lopás miatt, míg az előbbi években, 1894-ben 18.270-at, már 1896-ban 18.999-et és 1897-ben már 19.932-et. Ugyan így emelkedik a bűntények száma a sikkasztás, zártörés és hűtlen kezelés terén; a mely téren 1894-ben csak 269 esetben büntettek meg egyéneket, de 1898-ban már 480 egyént. Ugyanily irányban mutatkozik igen sajnálatos szaporodás a visszaesés terén is. Mindez azt javasolja, hogy a kriminál-szocziológiai és a kriminál-politika terén az igazságügyi miniszter urnak valamit tenni kell, és kérem, hogy mindazokat az eszméket, a melyeket a tudomány és a bűnvádi jogszolgáltatási gyakorlat Európában és a ezivilizált világban megérlelt, a novellában felhasználni szíveskedjék. A novella alkotásánál felhívom röviden a t. miniszter úr figyelmét arra is, hogy ne feledkezzék meg most már arról, hogy bevegye a revideált büntető törvénybe mindazokat a bűncselekményeket, melyeket a mostani társadalomban az új forgalmi hitelélet és üzleti élet által nyújtott csábok és ingerek teremtenek meg, a minők a tőzsdeíizletekkel kapcsolatos csalárd üzelmek és szédelgések. A t. miniszter úr jól tudja, hogy Németországban az új német tőzsdetörvénynyel kapcsolatosan kodifikálták mindazokat a visszaéléseket, a melyeket a tőzsdejátékkal kapcsolatosan elkövetnek ; ilyenek az avatatlanoknak tőzsdejátékokra való csábítása, ilyenek a tőzsdei álhirekkel elkövetett visszaélések, az értékpapirok árfolyamának felhajtására, vagy lefokozására szolgáló csalárd üzletek, és az ily czélra alakúit konzorczíumok üzelmei, ilyenek az alapításoknál elkövetett visszaélések. Mindezek, t. képviselőház, a hiteltörvónyekkel kapcsolatosan volnának szabályozandók, de tekintve, hogy a büntető törvénykönyv revideálása van napirenden, azt hiszem, a t.' igazságügyi kormány figyelmét ezekre is ki fogja terjeszteni. Csak ily módon lesz lehetséges, hogy a büntető törvénykönyv a maga nagy hivatásának megfelelhessen. A t. miniszter úrnak a múlt költségvetési vita alkalmával mondott beszédéből és néhány Ígéretéből szemlét készített Barta Ödön t. képviselőtársam, és azokat csokorba kötve, felhívta a miniszter úr figyelmét egyik-másik ígéretére. A magam részéről ezekhez egyszerűen csatlakozom, de a mire mégis különösen felhivom a t. miniszter úr figyelmét, az az általános és teljes polgári és szóbeli perrendtartásnak életbeléptetése. Arra kérem a t. miniszter urat, hogy azt a dicsőséget, a melyet neki még a minisztersége előtti időkben a sommás eljárás hozott, azokat a szép és új institucziókat, a melyekkel ő itt meg tudta teremteni a közvetlenséget a sommás eljárás terén, fokozza és szaporítsa, sokszorosítsa azzal, hogy most, midőn erre hatalma is van, módja is van, léptesse életbe a teljes szóbeliséget az egész vonalon. Nincs visszásabb és nem történhetik semmisem annyira az igazságszolgáltatás rovására, mintha egy és ugyanabban az országban a jogéletnek egy és ugyanazon a területén kétféle bizonyítási tan szerint köteles a biró Ítélkezni, egy kötött marsruta szerint, tudniillik a formális bizonyítékok szerint, a szövegezett és ma már valósággal abszurdumnak bizonyult esküminták szerint, a másik téren ellenben a teljes bizonyítási szabadsággal, a bizonyítékok szabad mérlegelésével és a felek hit alatti kihallgatása mellett. Méltóztassék csak elképzelni, mennyi igazságtalanság rejlik abban, ha valaki egy 501 forintos pert elveszt oly körülmények között, a melyek közt okvetlen megnyerte volna azt a pert, ha egy forint elengedésével ugyanazon bizonyítási anyaggal, ugyanazon óvatossággal a sommás eljárás rendszerében érvényesíti. Méltóztassék elképzelni, mit jelent az, ha egy per, mely egy bizonyos összegen felül megindíttatik, csak azért vesz igénybe sok esztendőt, az írásbeli munkálatnak az a sok visszásságát, az üres szófecsérlést, mert nem a jogterület egyik részében már életbelépett szóbeliség útján folytattatik, hanem az írásbeliség békói és lánezai közt. Azt hiszem, hogy a mi itt elhangzott, ugyancsak a miniszter urat pártoló képviselők részéről, őt e tekintetben sem fogja elcsüggeszteni. Halottam tegnap azt a sok argumentumot, a mely Janits Imre képviselőtársam igen szép és figyelmet érdemlő* beszédében elhangzott, hogy mi lesz az igazságból és a törvényből, ha a felső birógágnál újabb bizonyítékok szerint szabad ítélkezni s ha a feleket hit alatt hallgatják ki ? De azt hiszem, hogy a miniszter úr, a ki ezen intézmény valódi becsét ismeri, és tudja, hogy ezek a szóbeliségnek nélkűlözhetlen korolláriumát képezik, nem fog elcsüggedni, hanem az egész vonalon életbe fogja léptetni a szóbeliséget. Felhívom még a miniszter úr figyelmét az ügyvédkérdésre. Nem mondom, hogy az ügyvédi rendtaításra, mert ez még nem karolja az ügyvédi kérdést. Nagyon júl tudom, hogy az az ellenszenves hang, a mely némelykor megnyilatkozik az ügyvédi osztály ellen itt, vagy amott, nem a nemzeti társadalom kellő közepéről, nem a sziv tájékáról hangzik el. Nagyon jól tudom, hogy a t. igazságügyi kormány épúgy, mint az egész törvényhozás meg van arról győződve, hogy a magyar ügyvédi osztály hagyományai szorosan össze vannak forrva ezen ország legnemesebb szabadságküzdelmeivel. Jól iudom, hogy