Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-557

65?. országos ülés 1900. niárczius 28-áu, pénteken. 167 tokkal lehet elérni, melyeket más állások ritkán igényelnek. Valóságos csodaszámba megy tehát, hogy a mai szervezet mellett mégis kifejlődött egy erős, kötelességérző, teljesen független bírói és ügyészi kar, mely alamizsnaszámba menő, a megélhetésre is alig elégséges fizetés mellett teljesíti nehéz, fáradságos munkáját, s egyéb jutalma sincs, mint a lelkiismeret nyugalma, s az az éltető öntudata, hogy a haza iránti szent kötelességét pontosan és lelkiismeretesen teljesíti! Németország 1891-ben 18 millió márkát szavazott meg az alsóbb rangú tisztviselőinek fizetésjavítására; Olaszország majdnem hasonló összeget. De hasonlíthatlanúl jobb helyzetben vannak (osztrák) hivatalnokok, mert ezeknek kezdettől fogva jóval nagyobb fizetésük volt mint a magyar tisztviselőknek, s azok fizetését már 1873. évi április 15-iki törvénynyel ismét felemelték; ezen időben az osztrák tisztviselők összes javadalma 35,033.750 forintot tett ki; az 1899. évi szeptember 19-iki törvény felemelte javadalmazásukat 45,005 200 forintra, tehát 10,016.450 forinttal és ez a fizetés javítás csupán az V. osztálytól lefelé menőknek jutott, az I. és IV. osztályú változatlan maradt. Az 1893 : IV. törvényczikk erre a czélra csak 1,125.000 forintot szánt! Ehhez bővebb kommentár nem kell. Avagy nem-e méltánytalan, hogy míg Ausztriában és más míívelt államokban a tisztviselők az ágynevezett »szolgálati díjat« helyesebben kineveztetési díjat nem ismerik: addig a mi tisztviselőink azt fizetik, vagyis minden tisztviselőnek, a ki például 300 forinton felüli fizetéssel járó állásra kineveztetik a 300 forinton felüli fizetési összegnek egyharmadát szolgálati díjban tőle levonják, úgy hogy például egy Írnokot kineveznek 500 forint évi fizetéssel, ettől a 300 forinton felüli 200 forinttól 66 forint 66 krajczár szolgálati díjat levonnak, s ez így történik a magasabb fizetéssel birokkal is egy teljes évig. Ez az abnormitás megszüntetendő lenne, mert hiszen a királyi tanácsosságot, nemességet, vagy belső titkos tanácsú állást lehet adományozni a díjak elengedésével, — holott ezek vagyoni helyzetüknél fogva a díjat könnyen megfizethetnék, — még inkább el kell engedni ezt azon szegény tisztviselőknek, kik megélni is alig tudnak s rajtuk a szolgálati díjat megvenni a legnagyobb igazságtalanság. (Helyeslés jobbfelöl.) Mindezek után, tekintettel arra, hogy a tisztviselők doticziója igen gyér, s a baj imminens olyannyira, hogyha valamikor, úgy most volna áldásos a közmondást: »bis dat, qui cito dat« megvalósítani; — tisztelettel kérem az igazságügyi és pénzügyi miniszter urakat, hogy legalább egyenlőre a jobb jövő beálltáig, — méltóztassanak a szolgálati díjat és a polgári tisztviselőktől eddig követelt nyugtabélyeget eltörölni, lakbérüket pedig a katonatisztek lakbérével egyenlő mennyiségre sürgősen felemelni. Ezt kívánja a jog és méltányosság; ezt követeli az egyenlőség nagy elve, mely egyformán alkalmazandó az államban együtt lakó polgári és katonai egyénekre egyaránt; ne mondhassa senkisem, hogy az állam egyik osztályt a másik rovására dédelgeti, de nem is volna igazságos, ha nem egyenlő mértékkel mérnénk a katona és polgári tisztviselőnek egyszerűen azért, mert a mai általános védkötelezettség melleti a polgári tisztviselői háborúban vérével, életével, békében észszel, becsületes munkával óvja, védi, erősíti a hazát; de nincs a két osztály közötti bármiféle megbülönböztetésnek helyes azért sem, mert egy édes hazának vagyunk fiai, kiknek jóban, rosszban egyformán ki kell venni részüket. Az egyforma elbánás megszünteti az elégedetlenséget, fokozza az együvé tartozás érzetét, lerombolja azon ellentétet, mely eddig katona és polgár között fennállott, s előáll lassankint azon várva-várt pillanat, midőn mindkét osztály az egymás becsülésében, a közjó iránti munkálkodásban, s a hazaszeretetben elválaszthatatlanul összeforr ! Ezt az állapotot megteremteni mindnyájunk szent kötelessége. Ebben a hitben és reményben elfogadom a törvényjavaslatot. (Helyeslés éljenzés, a jobboldalon.) (As élnőU széket Tallián Béla alelnök foglalja el.) Dedovics György jegyzÖí Visontai Soma! (Visontai Soma: A t. előadó úr különösen rövidre fogta az idén beszédét. Gsak röviden mutatott rá, hogy hárommillió koronával többet fordítunk az igazságügyi kiadásokra, röviden megindokolta, hogy a korona-ügyészségnek felállítása, hat főügyésznek a szervezése és a bűnvádi perrendtartás életbeléptetésével kapcsolatos egyéb szükségletek azok, a melyek ezt a szaporulatot előidézik. Magában a költségvetésben is csak szárazon előadva látom, hogy a t. miniszter úr húsz birói és húsz albirói állást akar kreálni, hogy 70 aljegyzőt akar kinevezni, a kik győzik majd a fokozott és megszaporodott munkát, és hogy ezen állásoknak a szervezése mennyit igényel. Pedig, t. képviselőház, az a korszak, a melybe most Magyarországon a jogszolgáltatás lép, talán több szót is érdemelt volna. Én nem tagadhatom meg magamtól azt, hogy a rendesnél több figyelmet fordítsak azon igazságügyi átalakulásra, a melyen Magyarország most esik át. Igaz, hogy az én saját lelkületemnek megteremtésére nem azon felszólalások alkalmasak, a melyek onnan a túloldalról repültek szét ebben a házban; nem azok a szólamok és beszédek, a melyek a t. miniszter úr háta megett hangzottak el az országházban, hanem alkalmas az a készülődés, az a nagy mozgolódás, a melyet örvendetesen tapasz-