Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-557

158 557. országos ülés 1900. márczlus 23-án, pénteken. észrevételeimet, hozzáteszem azonban, hogy a t. miniszter úr ne tekintse az intézmény elleni agitácziónak, ha akármelyikünk akármilyen szigorú bírálatot mond is valamely rész felett, mert teljesen át vagyunk hatva attól a tudattól, legalább én részemről abban a tudatlan élek, hogy egy ily nagyszabású intézménynek egész értékét rövid idő alatt, míg az egész gépezet teljes működését hosszabb időn át az ember meg nem figyeli, tárgyilagosan, helyesen megbírálni nem lehet. De igenis méltóztatik a t. miniszter úrnak emlékezni, már a pénzügyi bizottságban felvetettem egy kérdést a bűnvádi perrendtartás intézményébe be nem illesztett egy intézményről, az ügyészi megbízottak intézményéről. Nagyon sajnos tapasztalat van már azon a téren, hogy milyen baj, ha minduntalan más és más, sőt idegen szakbeli emberek teljesítik ugyanazon munkakört az állam megbízásából. A t. belügyminiszter úrnak nagy tapasztalata lehet ezen a téren az anyakönyvvezetők kérdésénél, mert hisz nap-nap mellett nem látunk egyebet, mint hogy X. anyakönyvvezető helyébe Y. anyakönyvvezető neveztetett ki, mert nem állandósított hivatalnok az illető, ez csak olyan mellékfoglalkozása némelyeknek. Egy fontos állami funkczió végzésére állítunk oda valakit, a ki csak mellékesen az, a minek nevezzük. Ez diszkreditálja az intézményt, lehetetlenné teszi, hogy az illető azon intézmény keretében magának bizonyos tekintélyt vívjon ki, és lehetetlenné teszi, hogy ambiezióval töltse be azt a helyet. Az ügyészi megbízottak kérdésével, t. ház, ismét ebben a helyzetben vagyunk. Az a fukarkodás, az a félénkség, a melylyel az új intézményeket bevezetjük, magukra az intézményekre károsak. Ha a járásbíróságok hatáskörének kiterjesztését az igazságügyi kormány szükségesnek, helyesnek találta; ha helyesnek találja ma is azt, teljes ellentétben a magyar nemzeti szellemmel, a magyar igazságszolgáltatás tradiczióinak összes motivumaival, hogy a büntető igazságszolgáltatás terén az esetek megnövelt számában a büntetés kiszabását egyes bírák teljesítsék, — a régi tradiczió szerint a büntetések kiszabását mindig kollégiumok teljesítették, a lehetőségig ez volt mindig a tendenczia és ez volt a nemzeti szellem, és most a t. miniszter úr szükségesnek tartja, hogy a társasbiróságok munkaerejének más irányban való igénybevehetése végett a büntető igazságg£olgáltatásnak ezt a részét a járásbíróságok vállaira rakja, — ha ezt szükségesnek tartotta: ezen nagy alkotás megérdemelte, ez a nagy átalakítás megköveteli, hogy az az intézmény a maga funkczionálásában egész őszinteséggel, egész nyíltsággal és egész áldozatkészséggel hajtassák végre. Mit jelent az, t. képviselőház, hogy hajszát indítunk Magyarország emberei közt, a kik állítólag juristák, — de nem is mind azok, csak jogi bizonyítványuk van, — hogy ki vállalkozik évi 100 vagy 200 forintért arra, hogy az államot képviselje? Hát ki vállalkozik rá, t. képviselőház? Az, a kit valamely különös okból rá tudnak venni, vállalkozik, de csak arra, »hogy megpróbáljam De micsoda szökéseket lát a t. miniszter úr mindjárt az első hónapokban. Azt hiszem, hogy már igen nagy csomó akta fekszik az asztalán arról, hogy az ügyészi megbízottakat ki kell cserélni, mert az illető már lemondott. Lehetetlenség, t. képviselőház, hogy valaki helyesen teljesítse feladatát és megfeleljen annak a nagy eszmének, a melyet ott képviselni hivatva van, tudniillik a közvád eszméjének, ha csak úgy dilettansképen foglalkozik azzal, hogy 8 a magyar államot a közvád alapján képviselje. Én kérdést intéztem a t. miniszter úrhoz, hogy mikép gondolkozik az ügyészi megbízottakról, és ő nekem nagyon elszomorító kijelentést tett. Nem privát kijelentésről beszélek, mert ilyeneket nem reprodukálok, hanem a pénzügyi bizottságban tett hivatalos kijelentésről. Van az ügyészi megbízottakról szóló rendeletnek egy intézkedése, a mely azt mondja, hogy vád elejtésére az ügyészi megbizott csak az ügyésznek utasítása alapján van jogosítva, az ő megkérdezése nélkül neki a vádat elejtenie nem szabad. Nekem ezzel szemben aggályaim voltak és vannak ma is, és ezek abban nyilvánultak, hogy ha az ügyészi megbizott, a ki az ügyészi székhelytol távol eső helyen lakik, meg van kötve a tekintetben, hogy neki a vádat elejtenie csak az ügyész utasítására szabad, mi fog történni a tárgyalás folyamán, a hol a feljelentés anyaga a szóbeli tárgyalás adataival ellentétbe jön és a helyes vádlási rendszer elvei szerint a vád elejtésének kell nyomban bekövetkeznie ? Mert a közvád intézménye nem üldöző intézmény, hanem az igazság keresésének intézménye. Es az igen tisztelt igazságügyminiszter úr mit felelt? Hogy a megbizott in dubió mindig fenntarthatja a vádat, majd visszavonhatja későbben. Én ebbe bele nem nyugodtam ott a pénzügybizottságban, és nem nyugszom meg itt a házban sem, és azért hozom fel, hogy méltóztassék ezt itt a plénum előtt is ismételni. Hát ez a nizus? De szabad-e megtörténni egy jogállamban az ilyennek, csak azért, mert egy sánta intézméuynyel pótoltunk egy egyenesen járó intézményt, mert ügyész és alügyész helyett a járásbírósághoz ügyészi megbízottakat küldenek, a ki se hús, se hal, hanem valami amfibiumféle, a ki maga sem tudja, hogy hová tartozik, a kinek fegyelmi hatósága nincsen és mégis meg vau kötve a keze, mert nem szabad azt