Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-553

558. orsc&gOB HUs 1900. menyeket, vagy pedig korigáltassa ki a meghozott törvényeket olyan módon, hogy lehetségessé váljék a mezőgazdasági ipar megteremtése terjesztése, hogy ezzel széltében-hosszában új pezsgő élet teremtessék a gazdálkodás terén. Hiszen a mezőgazdaság tulajdonképen csak egyik alanya a megoldandó nagy nemzetgazdasági problémáknak. Miért m nt tönkre a mezőgazdaság? A mint már beszédem elején kifejtettem, azért, mert nem volt sem mezőgazdasági, sem más iparunk, nem volt tehát pénzforrósunk, ehhez járult, hogy minden iparczikket a külföldről voltunk kénytelenek beczipelni. Az igények gyors fejlődésével hamar oda jutottunk, hogy ezen iparczikkek, a melyek 50 év előtt csak a palotákban találtattak, ma már a szerény polgáriházban is feltalálhatók. Ebből pedig az következik, hogy mily nagymennyiségű pénzösszeg vándorol ki iparczikkekért a külföldre, a melyet a mezőgazdaság nem pótolhatott. Azért nincsen pénz Magyarországon, mert ágyszólván minden szükségletünket külföldről szerezzük be és e czímen százmilliói at juttattunk évente a külföldnek. És én nem elégszem meg azzal, a mit gróf Tisza István t. képviselő úr mondott, hogy nem lehet panaszunk, mert a közös vámterület keretében az osztrák ipar oly nagy mértékben emelkedett, hogy az így emelkedett fogyasztás a magyar mezőgazdaság segélyére sietett. Ez nekem nem vigasztalás. Az lenne nekem vigasztalás, ha arra tudna rámutatni gróf Tisza István t. képviselő úr, hogy a múlt kormányzat alatt annyira javult Magyarországon az ipar és a kereskedelem helyzete, hogy az itteni fogyasztás emelkedett oly nagy mértékben, hogy mezőgazdasági termékeinket nagyobbrészt magunk tudjuk elfogyasztani. Az osztrák mezőgazdák, már azért is nagy előnyben vannak, hogy ter menyeiknek otthon van bixtos piacza, s megmenti a fuvar és közvetítő költségeket. Engem csak az nyugtathat meg a közös vámterület talaján, ha jóvá tesszük a múltak hibáit és azt a könnyelműséget, a melylyel közgazdaságunkat kezeltük, mi okozója volt, hogy a mai rendszer mellett a közös vámterület keretében nem hogy gyarapodni tudtunk volna, hanem határozottan elszegényedtünk és ma — szinte félek kimondani a szót, —úgy a kisgazda, mint a kisiparos elrongyosodott Magyarországon. (Sajnos! Úgy van! baloldalt.) Azért, ha megmaradunk a közös vámterület keretében, akkor elengedhetlen kellék, hogy megfelelő ipari, kereskedelmi és földmívelésügyi politikát kövessünk, s nem szabad tovább halásztanunk, hanem igen is résen kell lennünk és mind azon támadásokkal szemben, a melyekkel odaát már is az állat kivitelünket fenyegetik, szembe kell szállanunk. Tessék bárkinek megkérdezni a gazdákat, azok egész lisztával fognak KÉPVH. NAPLÓ 1896—1901. XXVIII. KÖTET. máxerfus 19-én, hétfőn. 9 szolgálni arra, hogy Ausztria mikép igyekezett az állatkivitelünket lépten-nyomon meghiúsítani. Ebből beláthatjuk, hogy nekünk is talpra kell államink és nem szabad engednünk, hogy esetleg azt az előnyt, a jogos követelést, a melyet a mostani szerződéssel kivívtunk az állatforgalom szempontjából, ismét korlátozzák, vagy úgyszólván illuzóriussá tegyék. (Helyeslés balfelöl.) Ezeket voltam bátor elmondani röviden, és csak még egy vonatkozással élek az egyes családoknak biztosított elsőbbségi birtoklásra vonatkozólag. Én azok közé tartozom, a kik be'átják azt, hogy ezen birtokok talán eloszlásuknál fogva egyes helyeken részben talán korlátozzák a parczellázást és a telepítést, azonban távol legyen tőlünk az, hogy azért ezen intézményhez erőszakos kézzel nyúljunk. Megvan, igenis, ezen birtokok megkötöttségének a jogosultsága, mert hiszen a tapasztalat bizonyítja azt, hogy a felosztott birtokok és az állam által eladott birtokoknak csak egy kis hányada jutott a kisembereknek, hanem nagyrésze határozottan teljesen idegen kezek közé jutott; így tehát a magyarság, a magyar állam eszme szempontjából kívánatos, hogy egyes magyar családok kezében a birtok állandósíttassék. Ezzel nem mondom azt, hogy esetleg szükség szerint, közös megegyezéssel változás ne történjék, esetleg átváltoztatás, átcserélés útján, hogy ezáltal felszabadulván a birtok, parczellázásra felhasználtassák. De nagyon veszedelmes dolognak tartom, ha mindig ezt állítjuk oda, mint panaczeát, hogy ebben rejlik a közgazdasági bajok oka, pedig koránt sem ebben rejlik, hanem abban, a mit én itt a t. ház előtt elmondani bátor voltam. Tehát legveszedelmesebb az, ha mindig valami jelszót állítunk fel és azzal akarjuk elfödni az igazi bajokat és azoknak orvoslását. (Úgy van! bálbalfelől.) A telepítésre vonatkozólag nekem is az a felfogásom és meggyőződésem, hogy a legbiztosabb telepítés az, a mint épen Zichy János t. barátunk is elmondotta az általános vitában, ha az egyes községekben a jómódú emberek tovább terjeszkednek a parczellázás útján, ha van egy központ, a mely folyton együvé tartja őket. Ezt megköveteli a magyar gazdaparasztnak konzervatizmusa, azért a legnagyobb óvatosságot, a legnagyobb körültekintést igényli épen a telepítés ügye. Én részemről megvallom, némileg nyugodtsággal tekintek a földuúvelési irányra, a mely most kezd kifejezésre jutni, de ezzel nem azt mondom, hogy meglennék vele teljesen elégedve. Nem vagyok megelégedve azért, mert a pénzügyi tárcza nem tudja szolgáltatni és nem szolgáltatja azon anyagi eszközöket, a mélykékkel pedig egyedül lehetne a magyar mezőgazdaságot megmenteni, lehetne a kisembert ismét életre I