Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-556

138 558. országos ülés 1900, márcsritas 22-én, cstttfirtttkSn. nítésnek van kitéve Magyarország. Valóságos országútja ez a nemzet és igazságügye a megaláztatásoknak, hol mindenki jogosítva érzi magát bejönni s végigcsatangolni az ő nyelvével; ha pedig magyar nyelven mennek megkeresések, arra gőggel ráírják, hogy nem értik. De ez nemcsak a külföld részéről történik meg velünk, nemcsak Ausztria, a jó szomszéd részéről, hanem megtörténik Horvátországban, a határőrvidéken, Bosznia és Herczegovinában. Egész gyűjteményt adhatnék át ilyen adatokból a t. igazságügyminiszter urnak. Hiszen nemcsak állami felsőbbBégünk, hanem nemzeti nyelvünk méltósága is forog itt koczkán. Méltóztassék tehát a birákat utasítani, hogy minden olyan megkeresvényt, mely vagy nem magyar nyelven van kiállítva, vagy melyhez a hiteles magyar fordítás csatolva nincsen, utasítsanak vissza (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) és ne kézbesítsék. Megesik, — egy hét előtt történt, — hogy egy magyar állampolgárnak horvát nyelven kézbesítik a keresetet. Köteles a magyar honpolgár azt elfogadni ? A jelen ecetben igen, mert a bíróság nem teljesíti kötelességét és kényszer útján kézbesíti. Nem megsértése-e ez nemcsak az igazságnak, de az önérzetnek ? Az, a ki horvát nyelven kapja a keresetet, csatangoljon itt a fővárosban és fordíttassa azt magának drága pénzen magyar nyelvre? Ismételten és ismételten ajánlottam ezt, és ajánlom most is a kormány figyelmébe, mert nemcsak sérelmet látok ebben, hanem a nemzetre nézve megalázást. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Meg kell pendítenem, bár csak érinteni fogom, a házassági jog rendezésének kérdését a királyi családdal szemben. Az igazság hozza magával, hogy Magyarországon, a hol azt mondjak, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, ne tegyünk kivételt a királyi családra nézve. (Úgy van! Úgy van! Helyeslés a szélső baloldalon.) De nemcsak ebből a szempontból nézhetjük ezt a kérdést, hanem abból is, hogy belejátszik a trónöröklés kérdésébe is az, hogy ebben a tekintetben rend legyen, és belejátszik, a mint mutatja, az, a mi messze nemzeti érdekeket érint, hogy például az újabb időben, mióta házassági jogunkat megalkottuk, főherczegi és herczegasszonyi esküvők Magyarországon nincsenek és nem is lesznek, míg ez a kérdés rendezve nincsen. Egy másik kérdés, melyet meg akarok érinteni, a konkordátum kérdése,' vagyis a főpapok végrendelkezési joga. T. ház! Olyan időket élünk, midőn felekezeti borólatok sötétítik el az országot, és azok, kik bizonyos felekezeti kérdést érintenek, az alá a gyanú alá jönnek, hogy az illető felekezetet támogatják, Azt hiszem, sem nekem, magamnak, sem ennek a pártnak, mely párt-eszményekért küzd, (Úgy van! Úgy vem! Elénk helyeslés a szäsö baloldalon.) nem kell védekeznie az ellen a vád ellen, hogy felekezeti politikát űz. Mi eszményeket ismerőnk, a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy gondolatát, és ép azért semmisem akadályoz engem abban, hogy ezt a kérdést fel ne vessem, bár nagyon jól tudom, hogy ki leszek téve annak a vádnak, hogy felekezeti vitákat hozok ide a házba. A kérdés rendkívül fontos, és nemzeti érdekeket érint. 1715-ből van egy törvényünk, a melyet Kolonics-féle egyezménynek is nevezünk, a mely akként rendelkezik, hogy a magyar főpapok végrendeletben vagyonuknak csak egyharmad részéről intézkedhetnek, egyharmad a rokonoké és egyharmad az államé. Ha el akarnak térni és szabad végrendelkezési jogot akarnak gyakorolni, ahhoz mindig királyi jóváhagyás kellett. Most, a midőn az 1848-ikí események után minden jogot letiport az önkényuralom, az akkoron uralkodó, most is uralkodó, de most már koronás király, akkoron még abszolút császár, rendeletet bocsátott ki, az úgynevezett konkordátum-kérdésben, a melyben megengedte, hogy minden magyar főpap összes vagyonáról szabadon rendelkezzék. Igaz, hogy az országbírói értekezlet visszaállította a magyar magánjogi kérdéseket, de nem szólt erről a kérdésről, és legkevésbbé szólt a főpapi hagyatékokról, a melyei bizonyos közjogi kérdésekkel vannak összekapcsolva s a mint méltóztatnak látni, abba az abszolút uralkodó bele is avatkozott. A megszégyenítő dolgok most miben vannak, t. ház? A magyar főpapi világot én nem vádolom, mert ő a tények előtt meghajlik, a mennyiben I87í-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendeletet bocsátott ki, a melyben azt mondotta, hogy a konkordátum érvénye Magyarországban megszűnt és ismét az 1715-iki törvény állíttatik vissza. Igen egyszerű így a kérdés. De fölvetődik, vájjon miniszteri rendelettel meg lehet-e szüntetni az abszolút uralom alatt kiadott és a császár által aláirt rendeletet. Ha mi jogászok a jogfolytonosság elvére helyezkedünk, akkor igen könnyű ebben a kérdésben tisztán látni. Miért? Mert a jogfolytonosság elvénél fogva minden magyar törvény visszaállíttatott akkor, a midőn Magyarország jogait megkapta. De a t. biróságok nem így magyarázzák ezt a kérdést. Épen nemrégiben volt alkalmam látni egy ítéletet, — nem nevezem meg a törvényszéket, a mely hozta, — a mely ilyenféleképen érvel : »Az, hogy a konkordátum megszünt-eMagyarországon, még nagyon vitás kérdés, (Mozgás.) mert igaz ugyan, hogy nem az alkotmányos fejedelem és koronás király bocsátotta ki, de igaz viszont, hogy a császár kibocsátotta és érvényben volt