Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-543

QQ 543. országos ülés 1900. márczlna 6-án, kedden. Ez nem csak nálunk, hanem egész Európában így van, bár elszomorító az, a mit Magyaror­szágon tapasztal az ember. Hogy Pozsonyban többnyire német ipari gyártmányt lehet kapni, azon nem csodálkozom, hiszen kapujában van Bécsnek, de, hogy egy olyan eminenter magyar városban, mint Szegeden, nem voltam képes, mikor a múltkor lenn voltam, magyar ipartár­gyat találni, ez nem járja. Egyik boltos a másik után kérkedve elmondta, hogy ezek a kalapok Stájerországban készülnek, áruk 1 forint 20 krajczár. Az öreg Lemle kalapgyáros volt Sze­geden; csakhamar tönkre ment. Ott volt mellette egy bolt, a melyben egy klagenfurti vagy bécsi csizmagyárnak a termékeit árulták; igaz, hogy 3 forint 50 krajczárért adják ott a csizmát, de a sarka, talpa papírból van. Mellette láttam a glazurozott porczellángyártmányokat, a melyeket Stájerországból hoznak, a bécsi fehérneműt s ez így megy tovább, egyik bolt a másik után kül­földi iparczikkeket árúi, míg végre rábukkan­tam, hogy szicziliai bort is vehetek, ha kedvem van. Nem kértem belőle, csak konstatálni aka­rom ezeket. Ma a magyar piacznak a megszerzése roppant nehéz dolog. Itt nem zárkózliatom el annak a kinyilatkoztatása elől, a mitől én már réges­régen át vagyok hatva és a mit számtalanszor mondtam, hogy a magyar ipar fejlesztése és tár­sadalmi úton való létesítése csak akkor lesz maradandó és tartós, és ez az ország csak akkor fog teljesen kifejlődni, ha önálló vámterülete lesz. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélső bal­oldalon.) Nem azért mondtam, hogy megéljenez­zenek, hanem ez a meggyőződésem. Megtörtén­hetik ez, — s ezzel odaát már megbarátkoztak, — minden megrázkódtatás nélkül is. Azt mond­ják, hogy odaát majd a mi mezőgazdaságunkkal szemben represszáliákkal fognak élni. Én ezt nem hiszem, mert ha ezt tennék, maguk fizetnék drágábban a búzát; azt pedig, hogy a mi szép szemünkért vennének tőlünk búzát, lisztet, zabot, nem hiszem el, pláne azután ítélve, hogy milyen szél fúj most onnan felénk. (Tetszés.) Újból üdvözlöm a miniszter urat, mint a tett emberét, ki átgondolt tervvel ül e helyen, és kijelentem, midőn elfogadom büdzséjét, hogy minden tőlem kitelhető módon rendelkezésére állok és működését támogatni fogom. (Zajos helyeslés és tetszés.) /Kálmán Károly: T. ház! Az idő előre­haladottságára való tekintettel, kérem, hogy beszé­demet holnap tarthassam meg. (Helyeslés.) Elnök: Hozzájárúl-e a t. ház, hogy Kál­mán Károly képviselő úr holnap tarthassa meg beszédét? (Helyeslés.) A.kkor ezt határozatkép kimondom. Javaslom a t. háznak, hogy a holnapi ülés napirendjére tűzze ki a kereskedelemügyi minisz­térium költségvetésének folytatólagos tárgyalá­sát, és egyúttal az 1893: IV. torvényczikk némely intézkedéseinek kiegészítéséről szóló törvény­javaslatot, valamint az azzal kapcsolatos felira­tokat és kérvényeket. Elfogadja a t. ház? (El!) Akkor ezt határozatkép kijelentem és az ülést bezárom. (AM ülés végződik d. u. 1 óra 35 pereskor.)

Next

/
Thumbnails
Contents