Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-542

m 542. országos ülés 1900. márcztus 5-én, hétfőn. mellett nagy ipari fejlettség lett volna lehetséges, mert a gyári munkának természete igényli és megköveteli a mérsékelt éghajlatnak minden javát és előnyét. Nekünk tehát, ha a jövendőbeli fejlődést tartjuk is szem előtt, nem szabad elfelejtenünk soha, hogy Magyarországnak lépésről-lépésre, de biztosan haladva, lépcsőről-lépcsőre ipari és kereskedői állammá kell átalakulnia, hogy a maga földmívelésének termékeit itt az országban fogyaszsza el és ne szoruljon arra, hogy idegen országba vigye ki, hanem itt dolgozza fel, a feldolgozott iparczikkeket vigye ki a külföldre, akár tengeren túlra is. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) És ebből az okból Magyarországon nemcsak a vasúti hálózatot kell fejleszteni, hanem a vízi utak hálózatát is, a mit igen helyesen sokan felemlítettek. Fejlesztenünk kell nekünk a dunai hajózást és hajózhatóvá kell tennünk az Oltót, és többi folyóinkat is, hogy módunk legyen arra, hogy vízi úton saját hajóinkon, tehát mint a tarifának urai, tudjuk kiküldeni a mi iparczikkeinket keletre. De miként lehet keletre kiküldeni haszonnal iparczikkeinket? Csak akkor űzhetünk keletre kereskedést, ha mi kelet felől hozunk be árút, mert a kettő egymást kisegíti. Magyarországból egyoldalú exportkereskedés a keletre mindig drága lesz és sohasem lesz elég jutányos, hanem ha ugyanazok a hajók, a melyek exportálnak, vissza is hoznak, akkor a kettős fuvar mellett sokkal könnyebben találja meg az iparos ég a kereskedő a maga számadását. Hogy lehet ezt elérni? Magyarország óriási mennyiségű gyarmatárúkat vesz és fogyaszt. Pamutfogyasztásunk is nagymennyiségű. Az a pamutipar, a mely Csehországban akkora fejlődést vett, ne higyjék, hogy tisztán az osztrák viszonyok következtében érte azt el, hanem elérte azért, mert az Elbén Csehországba behozzák Hamburgból a pamutot olcsóbb vízi úton és a pamutszöveteket és más árúczikkeket megint olcsó módon kiszállítja Hamburgba a hajó. Ha mi a pamutot és a ffíszerczikkeket, a melyek a szuezi kanális felől jönnek, nem hozzuk be Fiumébe, vagy Triesztbe, vagy nem veszszük Hamburgon keresztül, hanem Európa egyik keleti kikötőjéből, Galaczból, vagy Brailából, és vízteherként oda saját kereskedelmi czikkeinket adjuk, akkor állandó kereskedelmi forgalom fog létesülni kelet felé. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Nekünk arra kell törekednünk, hogy míg nyugat felől kevésbbé vagyunk képesek versenyezni, addig keleten a Balkán félszigeten és Kis-Ázsiában a mi természetes kereskedelmi piaczunkat szerezzük meg, és megszerezvén, azt megtartani is igyekezzünk. Hiszen semmisem jellemzi inkább Magyarország ipari fejletlenségét, mint hogy a westfáliai bányákból a kőszenet Rotterdamon keresztül viszik Galaczba és Brailába, holott Magyarország itt közvetlen szomszédságában Romániának nagy kőszéntelepekkel bír. Csak az utolsó évben történt az a fordulat, hogy Magyarországból kőszenet kezdtek Romániba kihozni, pedig a magyar kőszén nem tartalmaz oly nagy mennyiségű hőfokot, felhasználási módja tehát csakis oly kereskedésnél lehetséges, a mely nem hosszú járatú tengeri utakat tesz, hanem csak rövid tengeri utakat, mint a milyen a fekete tengeri kereskedés is. A fekete tengeri hajózás uem szükséges, hogy angol kőszenet fogyaszszon, mert neki nem kell arra ügyelnie, hogy hát térimében minél nagyobb hőfokot vigyen magával, hanem a mi szenünket a fekete tengeri hajózás czéljaira kellőkép felhasználhatják és nekünk ott óriási piaczunk fejlődhetik. De hogy ezt elérhessük, először Románia és Bulgária piaczán kell, hogy a mi kereskedelmünk elfoglalja azt a helyet, a melyet el kell foglalnia és onnan mehet tovább a kisázsiai partokra, és onnan nyújthatja oda a maga árúját a fekete tengeri kereskedésnek. Tehát a kereskedésre nézve, ha őszinte véleményt kell, hogy mondjak, Magyarország kedvező és kedvezőtlen helyzetben van. A kedvező helyzet az, hogy nagymennyiségű honpolgárunk van olyan, a kinek természete és foglalkozása a kereskedés. De megint nagy baj az, hogy ezen honpolgáraink magukat született kereskedőknek tartják, holott a kereskedés maga egy tudomány, a melyet nagy szakértelemmel és tudással, nem pediglen műkedvelői módon kell űzni. Hogy egy analóg példát mondjak, Magyarországon újabb időben nagyobb zenei alkotások nem jönnek létre, mert egész zenei kiszolgálásunk a czigányok kezében van, a kik igen jól muzsikálnak, de már oda nem tudnak felemelkedni, hogy komponáljanak. így vagyunk mi a magyar kereskedelemmel is. Ilyen született kereskedőink nekünk nagy mennyiségben vannak, de épen azért, mert el vannak abban a hitükben bizakodva, hogy ők a kereskedéshez értenek, hogy azt tudják, a magasabb kereskedelmi kiképeztetésre nem törekszenek és ezért a kereskedelmi életnek magasabb színvonalai Magyarországon kihasználatlanul állanak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy kell e bajon segíteni? Nézetem az, hogy a kereskedelmi iskolákra nagyobb figyelmet kell fordítani. A kereskedelmi iskolák növendékei számára jó stipendiumokat kell rendszeresíteni, de nem elégséges azokat csak a kereskedelmi akadémiákban kiképezni; hanem szükséges, hogy azok a kereskedelmi ismereteknek és tudományoknak gyakorlati kiképzésében is részesüljenek. Powell, az észak-amerikai konzul Stettinből jelenti az Egyesült-Államoknak, hogy a németek, midőn gyermekeik a kereskedelmi iskolát elvégezték, nem hagyják azokat otthon üzletük-