Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-541

511. országos ülés 1900. márczins 3-án, szombaton. 4,3 magunknak teremteni, arra a meggyőződésre jutunk, hogy mindazokat az iparágakat, a melyek az állam fiskális érdekeit közelről érintik, nagyon is felkarolja a mi kormányunk. Ott van a szesz- és czukoripar. Ha azonban az állam fiskális érdekei nem lépnek előtérbe, akkor az állam nagyon mostohául bánik az iparral. Példa a malomipar teljes letörése. Más állam örült volna, hogyha ilyen vagyonosságát előmozdító iparral dicsekedhetett volna, mi pedig iparkodtunk azt egyszerüeu megbénítani. Mi lesz ennek a szomorú következménye? A gazdák máris érzik és nemcsak azok az emberek, a kik ezzel az iparral foglalkoznak. Majd, ha a szomszéd 'államok, a melyeknek a konkurrencziájától féltünk, a saját terményeink feldolgozására malmokat építenek, akkor keserííen fogunk visszaemlékezni az agráriusoknak azon semmivel sem indokolható törekvésre, mely ezt a csapást a malomiparra mérte. Itt nemcsak ez az ipar, hanem tényleg minden ipar rosszul megy. Most csak a nagyobbak egyikével akarok foglalkozni. (Baljuk! Halljuk/) Nézzük a mi gépiparunkat. Gépiparunk az utolsó időben nagy dekadencziában van. A hanyatlást azt hiszem, hogy statisztikailag is ki tudnám mutatni, de most nem tartom szükségesnek arra kiterjeszkedni, csak ogy tényre hivom fel az igen tisztelt kormány figyelmét. Válaszoljon nekem a t. miniszter úr, hogy helyesnek, megengedhetőnek és az ország lakosainak és iparának érdekében valónak tartja-e azt, hogy ezen iparágban az állam a saját polgáraival konkurál? Ma a magyar államnak a gépgyára minden munkát abszorbeál, úgy, hogy a munka más gyárakban részben szünetel. Az országban levő vashidak összes vasszerkezetét mind az állami gépgyárakban rendelik meg, a minek természetesen az a szomorú következménye, hogy a többi gyárak a maguk exisztencziájukat biztosítani nem tudják. Ez nemcsak egy olyan odalökött állítás, és nem azért mondom ezt, hogy kellemetlenséget mondjak a kormánynak. Nézzük az egész müveit világot, mit látunk? Kiírtam magamnak a franczia kormány egy megbízottjának beszédét, a melyet a napokban mondott. Ebben egész határozottan kijelentette, hogy azok a súlyos hátrányok, a melyek beállottak a magánvállalatoknál, a franczia állami vállalkozás túltengésének tulajdoníthatók. A német parlamentben most beszélnek a flottajavaslatról, a mely több száz milliót fog igénybe venni. De ott már is tisztába jöttek azzal, hogy ne az állam, hanem a többi üzemben lévő gyárak végezzék el ezt a munkát, hogy ezáltal az adófizetőknek meg legyen a munkaköre és azoknak emeltessék adófizetési képessége. De nézzünk magára Angliára, a hol nagyon gyakorlatilag szokás ezt a kérdést felvetni. Nagyon jól tudja velem együtt a-t. miniszter úr, hogy Angliában, kivéve azon gyártmányokat, a melyek még a próbán át nem mentek, az állam egyáltalában maga nem gyárt semmit, hanem a szabad versenynek engedi át a teret. Nem akarok én most hosszasan kiterjeszkedni annak bizonyítására, a mi köztudomású dolog és a mit tegnap Kossuth Ferencz t. képviselőtársam is kifejtett, hogy teljes lehetetlenség nekünk helyes ipari és kereskedelmi politikát űznünk mindaddig, mig közös vámterületen vagyunk Ausztriával, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és mert minden törekvésünkben, minden irányunkban ez a helyzet bennünket megakaszt, mindenki elismeri, hogy tengődésre van kárhoztatva az ország. Iparpolitikánk alig van. Kereskedelmi politikánk pedig egyáltalában nincsen. Ezen országban levő összes kereskedőházak voltaképen csak espoziturái a bécsi kereskedőházaknak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nálunk a kereskedők érdekét egyáltalában számba sem veszik. Mi az ország érdekeit akarjuk előmozdítani, ne felejtse el a t. miniszter úr, hogy nekünk a kereskedő osztályt kell megtartanunk a maga erejében, épúgy, mint a földbirtokost a föld birtokában. (Úgy van! a szélső báloldalon.) De, t. ház, közgazdászat! érdekeinken kivül egy helyes ipari és kereskedelmi politika a mi nemzeti erősségünk szempontjából is szükséges. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem akarok én most nemzetiségi vitát e téren provokálni, csak épen rámutatok arra a tényre, hogy Magyarország felső vidékeit mindenütt oly idegen nemzetiségek foglalják el, a kik nyelvük és vallásuknál fogva más idegen országok felé gravitálnak. (Zaj a jobboldalon.) Hátba önök óhajtják, majd a »Kék macskáról« fogok legközelebb felolvasást tartani; ez önöknek talán jobban fóg tetszeni. Itt csak a szegény haza dolgáról, csak arról beszélünk, hogy ez országban az unokáink is magyarok legyenek. Hátha már nem segítenek ebben, legalább ne zavarják azokat, a kik még az ilyenekért is lelkesülnek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Én ugyan azt hiszem, hogy helytelen volt ez a kifakadásom, de talán egyben mégsem lesz hatás nélkül, mert én azon diskuráló uraktól elvárom és elvárja az ország is, hogy mikor majd bevégzem a beszédemet, az ő tapasztalataikkal, az ő tudásukkal ide állanak és ki fogják mutatni, hogy azok az eszmék, azok a törekvések, az az irány, a melyekre reá akarok mutatni íelkestíltségemben, a mely lelkemben él, nem a hazának üdve, hanem hátránya. Ha pedig senki erre nem vállalkozik, legalább vállalkozzanak arra, hogy a jóakaratú embereket ne akadályozzák meg abban, hogy elmondják nézetüket. (Úgy