Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-541

40 641. országos Ülés 1000. Komjáthy Béla: T. képviselőház! Tegnap Kossuth Ferencz t. barátom, a midőn a kereskedelemügyi miniszter úr költségvetésével eszemben beszédét elmondotta, annak folyamán hivatkozott arra, hogy a kritikának egy részét elhagyja azért, mert ezt a kötelességet én fogom teljesíteni. Én t. barátomnak és vezéremnek ezt a vezényletét itt honorálni akarván, a t. ház figyelmét kérem. (Halljuk! Halljuk!) De ha már felszólalok, egyúttal eleget akarok tenni annak a parlamenti szokásnak is, hogy az előttem szólott igen tisztelt képviselő úr beszédére megtegyem megjegyzéseimet. (Halljuk! Halljuk!) Ezúttal azonban nemcsak ezen szokásnak akarok hódolni, de egy igazán igen kedves kötelességet is akarok teljesíteni. Helyes annak a nagyszabású, mély tudás és tapasztalatról tanúságot tevő beszédnek méltatása már azon szempontból is, a mint azt a t. képviselő úr előadta, hogy amit mondott, az nem pártkérdés, tehát ezen oldalról is (Halijuk!) megkísértem, hogy a menynyire egyszeri hallásra azt felfogtam, méltassam ; természetesen, elnézését kérem a t. háznak, ha abban a méltatásban, esetlegesen a kritikában, nem leszek olyan erős, mint az előttem szólott t. képviselő úr, mert én nem vagyok szakember, csakis közgazdasági tanulmányaim közben foglalkoztam az általa felvetett kérdések némelyikével. A t. képviselő úr azt mondta, a helyes irányú forgalmi politikának legfőbb kellékei: a modern közlekedési eszközök és a legpontosabban megállapított tarifák. Én tökéletesen egyet értek ebben az igen tisztelt képviselő úrral; de vájjon hogyan vegyem ezen kijelentését? Nem-e úgy, a mint én érteni akarom, hogy ez a múlttal szemben bizonyos kritikát gyakorol? Mert neki épúgy, mint nekem és az egész közönségnek tudomása van arról, hogy az iparos, a kereskedő és földmíves osztályokban évek óta erős panaszok hangzanak az itteni tarifarendszer ellen, annak tarthatatlansága, magassága és bonyolult volta miatt. Ha tehát valaki oda veti, hogy helyes a tarifaügyet rendezni: akkor nem lehet szemet hunynia az eddig történtek felett sem. (Igaz! a szélső baloldalon.) Csak egy tényre hívom fel az igen tisztelt ház és az igen tisztelt miniszter úr figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Tény az, hogy sajátságos helyzetben vagyank mi Magyarországon, itt gombamódra teremnek az úgynevezett »Fehszólamláei irodák«, a melyek tisztán abból élnek, és prosperálnak, hogy számítanak és számíthatnak az állam vasútaknái alkalmazott emberek és közegek helytelen számítására. Tényleg az ember csodálkozik, hogy a kormányok ezt eddig eltűrni hajlandók voltak. Igaz, lehet arra hivatkozni, hogy a vasúti üzletszabályok szerint köteles a vasút, ha helytelen márcztns 3-án, szombatén. számítást tesz, s akár kevesebbet, akár többet számít, az illetőket értesíteni, s azoknak igényét kielégíteni; de azt hiszem, hogy Magyarországon alig van ember, ki azt mondhatná, hogy neki valamit önként valaha visszafizettek. Rendese.i csakis felszólalás esetén szokott ez történni. Milyen nagyok ezek a visszaélések, abból látszik, hogy az illető intézetek 25—30 perczentet követelnek azon összegből, melyet vissza tudnak dolgozni a jogtalanul kivetett tarifa-összegekből. Ha jól emlékszem tavaly, gondolom a kassai iparkamara, ez irányban felírást is intézett a kormányhoz, melyben — a statisztikára nem tudok persze visszaemlékezni részletesen, — de emlékszem, több gyári vállalatot hozott fel, melyek évenkint nagyobb összegeket voltak kénytelenek reklamálni. Arra emlékszem, hogy egy ottani részvénytársaság, egy esztendőben 13.000 forintot követelt vissza, mint a mennyivel többet számítottak fel neki. Méltóztassék az igen tisztelt miniszter úrnak utána nézni, és azt hiszem, ebben nekem igazat fog adni. Azt mondja az előttem szólott t. képviselőtársam, mikor a vasutakat említette, hogy ebben az országban az utóbbi időkben úgy a kormány, mint a társadalom minden lehetőt megtettek, vasútügyünk fejlesztésére. De azt mondja, erre szükség volt a kereskedelem fellendülése és a helyi érdekek kielégítése szempontjából is. Én készséggel elismerem, az ország nagyon sok áldozatot hozott, sőt fájdalmasan tudom azt is, hogy a társadalom is igen igénybe volt véve, de azt már határozottan kétségbe vonom, hogy a mi vasúti hálózatunk ilyen kiépítése, mint a milyennel találkozunk, az ország, de különösen a helyi érdekeknek megfelelt volna. Tény, hogy óriási költségbe kerültek ezen vasutak, és hogy nagyon helytelen kifejezést honosítottunk meg, a mikor azt mondtuk, hogy helyi érdekű vasutakat építünk, mert hivatkozom igen tisztelt barátom szakértelmére és arra a közvetlen tapasztalatára, a melyet az országban tett, hogy azokat talán helyi érdekű vasutaknak nem is szabad nevezni, hanem magán érdekű vasutaknak. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Csak egy példát hozok itt fel arra nézve s a példát úgy hozom fel, hogy nem fogom megnevezni, hol történt, azt hiszem a t. kormány meg a ház kitalálhatja. Van egy vármegye, a hol az ilyen helyi érdekűnek nevezett magánérdekű vasutak építése valóságos mánia volt és mi történt? Nemcsak, hogy ezen vasutak a bukás szélén állanak, hanem a vármegye és annak minden községe is óriási megterheltetés alatt van, és bár az országban azt hiszik, hogy ez az egyik leggazdagabb vármegye, nem régiben az igen tisztelt pénzügyminiszter úrnak