Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-541
28 Ml. országos ülés 1900. márczlns 3>án, szombaton. szállítási esetet, kötelessége lett volna a zabszállítás miatt Ugron Gábor t. képviselő úr f ellen is az inkompatibilitási esetet bejelenteni, ő nem tette, én ezennel tiszteletteljesen bejelentem. Elnök: A házszabályok 134. §-a értelmében a bejelentés az összeférhetlenségi bizottsághoz utasíttatik. Már most áttérünk a napirendre. Bemutatom Szatmárnémeti szabad királyi város közönségének feliratát a filloxera által elpusztított szőlők beültetése ezéljából, újabb kedvezmények adása iránt; Versecz város közönségének három rendbeli feliratát, úgymint: a közegészségügy államosítása, a biztosító intézeteknek a tűzoltói kiadásokhoz való hozzájárulása, és a borhamisítások meggátlása tárgyában. Borsod vármegye közönségének négy rendbeli feliratát, és pedig: a biztosító-intézeteknek a tűzoltói kiadásokhoz való hozzájárulása, az olasz bor vámjának felemelése, a borital-adó leszállítása, és a fegyvergyakorlatra behívott munkásoknak a hadmeotességi díjalapból való kárpótlása tárgyában. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Szombat lévén, fel fog olvastatni az indítvány- és interpellácziós könyv. Molnár Antal jegyző : Tisztelettel jelentem a háznak, hogy sem az indítvány-, sem az interpellácziós könyvben újabb bejegyzés nincs. Elnök: Tudomásul vétetik. Áttérünk most a kereskedelemügyi tárcza folyó évi költségvetésének (írom. 778) folytatólagos tárgyalására. Ki következik? Molnár Antal jegyzői Ivanovits Iván! Ivanovits Iván: Az állami életnek mindig egyik fontos momentuma, midőn az állami zárszámadások elkészültével vizsga szemmel tekint vissza az elmúlt évben űzött gazdálkodásra, megállapítja a hiányokat, mérlegeli az előnyöket, ezek alapján megcsinálja a jövő évi költségvetést, felállítja a szükségleteket, fedezeteket, gondoskodik arról, hogy költségvetése megfeleljen vagyoni erejének. Kétszeresen fontos legutóbbi zárszámadásunk és jelenlegi költségvetésünk tárgyalása, mert múlt zárszámadásainkkal úgyszólván egy ezredév zárszámadásait zártuk le, jövő évi költségvetésünkkel pedig a jövő ezrednek alapozó munkáihoz szükséges alapot tesszük le. Ha vizsgáljuk nemzetünk életének történetét, azt látni fogjuk, hogy a múlt ezredév úgyszólván a létért való küzdelemnek az ezredéve volt, a jövő ezredév kell, hogy a kultúráért való versengés ezredéve legyen. (Hosszantartó zaj. Elnök csenget.) A mi haladást felmutattunk a múlt ezredévben, az leginkább az utolsó száz évre, jobban mondva az utolsó ötven évre esik. Ez a haladás azonban olyan nagy, oly rohamos, oly nagy mértékű volt, hogy bátran állíthatjuk, hogy a nyugat összes nemzeteit nemcsak a tudományban, hanem művészi tekintetekben, és más irányban, nemcsak hogy elértük, hanem egyszersmind versenyképesekké is lettünk velük. Ilyen fény mellett azonban, mint minden fénynél, sajnos árnyoldalak is vannak. A nagy változásnak, a melyet épen ezen haladás idézett elő, okát ha kutatjuk, és ha meg akarjuk tudni, hogy mi volt az a varázsveszsző, a mely megnyitotta előttünk a haladás dús forrását, akkor be kell vallanunk, hogy az nem volt más, minthogy a nemzet ósdi, konzervatív, régi politikájával szakított, előjogait és előítéleteit odadobta a haladás oltárára, áldozatul felvette a liberális politika keresztvizét. így elérte azt az eredményt, a melyre méltán büszkék lehetünk. Ezen eredmények mellett azonban, mint mondottam, vannak árnyfoltok is, a melyekre szükségkép reá kell mutatnom. A nagy változás, a melyen ez az ország keresztül ment, annak részben előnyére, részben hátrányára szolgált. A gazdászati. életre nézve, a mely nálunk kétszeresen fontos, minthogy az ország lakosságának legnagyobb része túlnyomóan földmíveléssel foglalkozik, ebből valami nagy előny nem jutott, sőt talán inkább visszaesést értünk el. A kisbirtokos ma már megélni nem képes. A középbirtokos osztály eladósodik, nap-nap után mindinkább tönkre megy. Ez pedig oly hiba, a melyet okvetetlenül meg kell gyógyítanunk, mert a középbirtokos osztály az, a mely a nemzetnek zömét képezi, a mely a nemzetnek ereje, a melyre a nemzet támaszkodik. Kétségtelen dolog, hogy a mai földmívelést, a mely tovább meg nem élhet, iparral, kereskedelemmel, és más kisegítő eszközökkel kell, hogy kombináljuk, hogy a gazda a jövőben prosperálni képes legyen. A gazdának ezentúl nemcsak a szántásra és az aratásra kell támaszkodnia, neki ezentúl egyúttal iparosnak és kereskedőnek is kell lennie. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) És ha azt kérdezzük, hogy képesek vagyunk-e ezt a czél elérni, erre egyelőre feltétlen igennel válaszolni nem merek. Nem merek azért, mert tekintetbe kell vennünk, hogy országunkban, a melyet különböző nemzetiségek és fajok laknak, az államalkotó elem, a nemzeti karaktert megadó elem, épen a magyarság az, mely a mellett, míg minden más nemzetiség inkább foglalkozott iparral és kereskedelemmel, épen a magyar volt az, a mely ezt eddig nem tette. Nem szemrehányásként mondom, sőt ezt nagyon természetesnek találom, mert hiszen, hogy úgy fejezzem ki magamat, a magyarság végezte a
