Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-550

550. országos ülés 1900. a gazda hitelt élvez, anélkül, hogy terményeit átszállítani kényszerülne. A túlprodukczióra is szeretnek, különösen a merkantilisták hivatkozni,

5 mondván, hogy az utóbbi évtizedek alatt a világ gabonatermő földjeinek mennyisége 50—60 — 70 százalékkal szaporodott, a fogyasztás pedig nem szaporodik ennek megfelelően; nem szaporodik a felsőbb rétegekben, mert ott az a jelszó: minél kevesebb liszt és minél több hús, s az alsóbb rétegekben azért nem, mert nincs benne módjuk. Lehet, hogy van túlprodukczió, de esküdni nem merek rá. Mert volt egy rossz termő évünk: 1898, a mely telt raktárakat talált Magyarországon, s ez egyetlen évnek még is az lett következménye, hogy mint a földmívelésügyi miniszter egy kiadványából látjuk, mely a világ 1898. évi gabonaterméséről szól, hét-nyolczmillió hektoliterrel kevesebb volt a termés a szükségletnél. Tehát, hogy van-e túltermelés, vagy nincs, arról ítéletet mondani könnyű szerrel nem lehet. De ha van is, azon könnyű segíteni, egyfelől a termelés csökkentésével, másfelől a fogyasztás emelésével. A termelés csökkentéséről már mások részletesen szóltak: említették a más termelési ágakra való átmenetelt, a kereskedelmi növények termelését stb. Ide tartozik az állattenyésztés emelése is. Mert az mit von maga után? A takarmánynövények nagyban való termelését. De akkor aztán szükséges arról is gondoskodni, hogy állatkivitelünk emelkedjék, (Úgy van! balfélől.) hogy oly zaklatásoknak, minőknek állatkivitelüuk főleg Bécs részéről most van kitéve, többé kitéve ne legyen. A másik módszer a fogyasztás emelése; ez pedig a nép jóléte fokozásával lehetséges. Itt lép előtérbe a kormány kötelessége: kenyeret adni a napszámos munkásnak, a mi könnyen elérhető oly országban, mint a mienk, hol oly sok az állami építkezés s az állam engedélyezésétől függő társasági építkezés. Míg megfelelő magyar munkás van, nem kell idegen munkást alkalmazni. (Helyeslés balfélől.) Kenyeret kell adni az iparnak is. Igen, de iparunk van is, nines is. És itt térek már rá arra, a honnan kiindultam, hogy a mi legfőbb bajunk az Ausztriával való közösség, mert hogy iparunk nincs, annak ez az oka, és az, hogy ép ennélfogva nem élhetünk azzal a természetes fegyverrel, a melylyel minden nemzet él, melynek önálló vámterülete van. Ha virágzó magyar iparunk van, ezer és ezer milliók maradnak itt az országban, emelkedik a jólét, s így emelkedik a búza ára is a belföldi fogyasztásban arra a fokra, melyet a világ minden búzájánál jobb magyar búza e kiválóságánál fogva és termelési költségeihez mérten, megérdemel. Én nem arra gondolok, midőn a magyar búza árának emelését emlegetem, hogy a fogyasztó közönséget zsaroljuk ki, hanem márczins 14-én, szerdán. 229 csak arra, hogy a jogosulatlanul dédelgetett külföldi verseny ne verje le búzánk árát, és a közvetítő spekuláezió által szedett haszon Oszoljék meg a termelő és a fogyasztó közt. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ki kell tehát nekünk magunkat az Ausztriával való közösség nyűge alól szabadítanunk, mert e nélkül virágzó iparunk és virágzó földmívelésünk nem lehet. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Minálunk nagy előszeretettel szokás minden téren jelszavakkal dobálódzni, jelszavakkal argumentálni. Egy ilyen közelebb felfedezett jelszó az, a miről itt e padokról Komjáthy Béla képviselőtársam már megemlékezett, hogy a magyar búza aczélosságát elvesztette, vagy kezdi elveszíteni, ennélfogva nem kivitelképes. Én azt gondolom, hogy keresve lehet keresni olyan magyar búzát kedvezőtlen termelési évben, vagy nem megfelelő viszonyok közt, nem helyes időben történt aratás mellett, a mely kevésbbé sikénlús, mint általában a magyar búza szokott lenni. De hogy ez általában így volna, én azt feltétlenül nevetséges dolognak tartom, a melynek ezáfolatára hatalmasabb bizonyíték nem kell annál, hogy 896 tói 1896-ig, 1898-ig, tehát 1000 esztendeig, mióta itt lakunk, a magyar búza megtartotta aczélosságát, de 1898—1899-ben, mikor az őrlési forgalom megszűnt, egyszerre kezd nem aczélos lenni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Kubik Béla: A kufárok! Szinay Gyula: Felállítottam a tételt és maradok is mellette, hogy az Ausztriával való vámközösség a mi bajunknak a legfőbb forrása. (Igás! ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen a bajon hirtelen és egyszerre segíteni nem lehet. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Csak akarni kell! Nem mernek!) Addig is azonban, a meddig az ezen való segítésnek az ideje elkövetkezik, résen kell lennünk majd a külföldi, különösen az orosz meg a román szerződések lejártánál, ezen szerződések megújítása tekintetében, hogy legalább azok az égbekiáltó igazságtalanságok megszüntettessenek, melyeket ezek a szerződések magukban tartalmaznak. Romániával, Oroszországgal 1894-ben kötöttük meg a gazdasági szerződéseket. Ezek közül a román szerződésnek lejárati határideje nincs, ellenben az orosz szerződésnek lejárati ideje van és 1903. deczember 31-ére esik. Azonban a román egyezménynek épúgy, mint az orosz egyezménynek, felmondási intézkedése is van. A román egyezmény lejár egy esztendei felmondás után, az orosz szerződés pedig lejár 1903. deczember 31-én, akkor, ha azt megelőzőleg 12 hónappal felmondják. Van nekünk egy Ausztriával való legutóbbi kiegyezési törvényünk, az 1899 : XXX. törvényczikk. Ennek a 4. § a azt mondja, hogy a lejárattal biró szerződések felmondásánál az 1878 : XX. törvényczikk intéz-