Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-549
222 549. országos ülés 1900. márczius 13-án, kedden. magyar mezőgazdaság a versenyt nem állja ki. Már a túlságos adóztatás miatt sem. Ha nem foglalkoztatjuk, előbb-utóbb tönkretétetik. A mezőgazdasági iparnak fejlesztésére és a háziipar megmentésére égető szükség van, ha az egész országra nézve ruthén akcziót nem akarunk végezni. A magyar föld megmentése, nézetem ezerint, abban kulminál, hogy a munkára szoktatás a napirenden tartassák. A föld kincseinek kikutatása, feldolgozása, a házi iparnak és a mezőgazdasági iparnak fejlesztése az egyedüli eszköz, mely által a sülyedő mezőgazdaságot ki lehet emelni és a jövő számára biztosítani lehet; az osztrák ipart is csak ezen alapon nélkülözhetjük. És ha figyelembe veezszük, hogy az ország kisgazdáinak legalább 80°/o-a van ezáltal érdekelve, akkor kétségtelen, hogy a magyar mezőgazdaságot csakis a mezőgazdasági ipar fejlesztésével lehet jövőre biztosítani. De a villany és gőz korszakában ennek kihasználása, vagy ismét a technika fejlettsége következtében, azt tapasztaljuk, hogy a munkáskéz mindjobban nélkülözheíővé válik, sőt mondhatom, hogy szerencse a szerencsétlenségben, hogy tőkeszegény ország vagyunk, mert ha gazdaságainkat a modern alapon readezhetnők be, valóban szomorú viszonyokat teremtenénk. De itt vannak a közlekedési eszközök, például a vasutak, a melyek már eddig is nagy jövedelemtől fosztották meg a szegény népet, így a fuvarozás már csak a helyi forgalomra szorul. Ott van a faúsztatás és a sószállítás, a mely a szegény ruthén népnek mindennapi kenyerét biztosította. Most ettől is elesik, a nélkül, hogy bármivel pótolhatnák. Hogy a mezőgazdát is menynyire érinti a modern technika fejlettsége, arra csak egy pár esetet fogok említeni. így a budapesti lóvasutaknak, omnibuszoknak, villanyos vasúttá való átalakítása a lótenyésztést érzékenyen érintette, mert körülbelül 2000 ló vált nélkülözhetővé. A t. kereskedelemügyi miniszter úr is csak egy pár nappal ezelőtt mondta, hogy utainkat is úgy kell átalakítani, hogy automobil használatára alkalmasak legyenek. Mikor ezeket látjuk, csakugyan nem marad más hátra, mint idejekorán gondoskodni arról, hogy a népnek a mezőgazdaságból kiszorult és nélkülözhetővé vált munkaerejét más úton használjuk ki, s ez nem lehet más, mint a mezőgazdasági ipar fejlesztése. Van egy különös tünete a magyar földnek, és ez az, hogy száz és száz millió értékű föld kerül idegen honosok kezébe, a kik a törvénynél ée az egyenjogúság elvénél fogva egyenlő elbánásban részesülnek a belföldiekkel. Van ennek alapja? Szerintem nincs, esnem is igényelhetik, s meg is mondom, miért. Először a jövedelem külföldre vándorol és ott költik el, miáltal kivonják magukat azon honpolgári kötelesség alól, hogy itt fogyasztva el, a fogyasztási adó által az állam jövedelmeihez hozzájáruljanak. A társadalmi kiadásoktól is teljesen meg vannak ezek mentve, sőt még tovább megyek, véradót sem teljesítenek 8 így a véderő emeléséhez sem járulnak hozzá. Nem nagy aránytalanságot látunk-e abban, hogy az idegen honosok a bentlevökkel szemben a törvény által egyenlő bánásmódban részesíttetuek ? Szerintem ezt ki kell egyenlíteni, és mivel szerencsétlen adózási rendszerünk az egyenes adók végtelen fokozásában látja az üdvösséget, más módot én sem tudnék javaslatba hozni, mint azt, és ezt a t. kormány figyelmébe ajánlom, hogy ezek fokozott adó viselésére köteleztessenek. Ez Romániában is megvan, miért ne lehetne azt nálunk is behozni? Midőn azt látom, hogy a magyar föld így pusztul és idegen kezekre kerül, egész őszinteséggel megvallom, hogy én szívesen látom a kötött birtokokat. Szívesen látom, hogy van és marad egy osztály, a mely az ősök földjét a jövő számára is biztosítja, van egy osztály, a mely nemzeti feladatokat teljesít, előmozdítja az ország gazdasági és kulturális fejlődését; van egy osztály, mely akkor, midőn a magyar nemzeti jelleg is napról-napra elvész, ezt biztosítja és fentartja, sőt vagyoni tekintélyével hozzájárul az állam tekintélyének emeléséhez is. Másfelől kétségtelen, hogy a kötött birtok sok helyen csaknem lehetetlenné teszi a szaporodó lakosság megélhetését. E két érdeket kell szerintem kiegyenlíteni. Erre nézve több javaslat van; Beksits Gusztáv t. képviselő úr például a hitbizományoknak Erdélybe való áttételét óhajtja, báró Feilitzsch Arthur azoknak a megyékbe való arányos elosztását hozza javaslatba. Az én nézetem elüt ezektől; én azt tartanám helyesnek, hogy törvényileg biztosittassék a föJJ megváltás joga a nép részére, még pedig úgy, hogy a kisajátítási jog, mely most bizonyos meghatározott esetekre van megállapítva, kiterjesztessék a kötött birtokokra s latifundiumra is. (Ellentmondás bálfelől.) Ez csak egyéni nézetem; jól tudom, hogy ezzel nagy érdekeket, esetleg sérelmesen érintek, de meggyőződésemet mégis ki akarom fefejezni. Úgy értem a dolgot, hogy ha egy község határában egy kötött birtok lehetetlenné teszi a község fejlődését és a nép megélhetésének gátló akadályul szolgál: törvényben megállapított joga legyen a községnek, kérni, hogy abból a hitbizományi birtokból bizonyos területet kisajátíthasson, természetesen nem ingyen. Ez nem magánjog megsértése. Ha nekem például van egy budapesti házam, mely egy új útvonalba esik, kisajátítják, mert az közérdek. Nos, az is közérdek, hogy a népnek biztosítsuk a megélhetést. A kötött birtok fölmentése, melyet Komjáthy Béla t. képviselő úr kíván, mire vezetne? Az a