Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-549

£ \ Q 549. országos ülés 1900. márczina 13-án, kedden. Ez a fajfentartási ösztön dominálta közjogi, magánjogi és büntetőjogi törvénykezésünket, ez az ösztön irányította rokon- és ellenszenvünket, gondolkozásunkat és irodalmunkat, szóval ennek a történeti egységnek köszönhetjük, hogy annyi balszerencse után még mindig magyar nemzet vagyunk. És ez a fajkonzerválás az, t. ház, mely földbirtokpolitikánkat is irányította, midőn a nemzet századokkal ezelőtt a főldbirtokviszonyokat az ősiség alapján először rendezte, midőn az örökösödésben az egyenlő osztály által a földbirtokot a család tulajdonává tette, és végííl midőn 1848-ban az akkori idők feszereje folytán a földet és annak népét szabadnak nyilvánította. S én azt gondolom, t. ház, hogy a mikor meggyőződtünk arról, hogy az a nemzeti alap, melyet az 1848-iki törvényhozás az első földbirtokreform által megvetett, immár egymagában nem elég széles alap nemzeti ezéljaiuk megvalósítására; midőn meggyőződtünk arról, hogy az egységes magyar nemzet többé nem fér el szón szűk alapon, mely munkaerejét és munkaképességét lekötve tartja, és az állam és alkotmány kereteit nem engedi még a legszabadabb intézmények mellett sem megtelni igazi nemzeti tartalommal, egyszerűen azért, mert a milliók zöme kivtíl áll az állami élet legnagyobb jótéteményein : mondom, ha minderről meggyőződtünk, — pedig meg kell győződnünk, mert e probléma már kopogtat a törvényhozás ajtaján — akkor ennek a nagy kérdésnek a megítélésénél, s a második földbirtok-reform konstruálásánál azt a szövétneket kell kézbe vennünk, mely a nemzet útjait eddig is bevilágította, mely minden nagy kérdésben ama történeti egységhez, a nemzeti létfentartás nagy eszméjéhez vezetett. (Az elnöki székei Perczel Dezső foglalja el.) A magyar törvényhozás termében nem lehet nekem feladatom részletesen kifejteni azt, hogy a mezőgazdaság képezi a magyar nemzet erőinek alapját, hogy a földbirtokviszonyok alakulása és fejlődése egész nemzeti létünkre elhatározó, és döntő befolyást gyakorolhat. Az sem lehet feladatom, miszerint rámutassak azon veszélyekre, melyek egyes vidékeken az államfentatró nemzeti faj számbeli és anyagi csökkenésében, más vidéken pedig oly számbeli túlszaporodásban nyilvánulnak, hogy ezen és még egyéb okoknál fogva, nemcsak a természetes fejlődés és terjeszkedés van kizárva, hanem sok helyütt már a létfentartás küzdelmivel és az ezzel járó elégtiletlenséggel találkozunk. Mondom, nem lehet nekem feladatom mindezeket részletesen kifejteni, a törvényhozás minden tagja tisztán látja ezt a helyzetet. Egyet azonban, t. ház, tudok és érzek, ég ez az, hogy mindazok a nagy czélok, melyek nemzetünk rekonstrukcziójának eszméjéhez fűződnek, jelentékeny részben egy öntudatos és czélirányos földbirtokpolitika keretében oldhatók meg, viszont mindazok a veszélyek, melyekre az imént is rámutattam, s melyek a nemzeti erő hatályosabb kifejlesztését akadályozzák, ugyancsak a földbirtokpolitika keretében oszlathatók el, azon fölkbirtokpolitika keretében, a mely földbiitokpolitikának alapgerendáját a magyar faj konzerválása és ezáltal a létfentartás megerősítésének biztosítékai képezik. Én két ilyen alapgerendát óhajtanék megjelölni, a melyre nézetem szerint a magyar földbirtokpolitikát fektetni kell, az egyik politikai, a másik gazdasági alapgerenda. Az első alatt értem a magyar államnak azt a nagy nemzeti érdekét, hogy a magyar népesség szaporodása mesterségesen előidéztessék, a másik alatt értem azt, hogy oly egészséges birtokmegoszlást tegyünk lehetővé, a mely birtokmegoszlás mellet képződik a legtöbb elégedett és jó módban levő olyan család, melyek egy erős államnak és egészséges társadalomnak legbiztosabb alapját és támaszát képezik. Erre a két alapgerendára szeretném én megkonstruálva látni a magyar földbirtok politikát, a melynek eredménye az én meggyőződésem szerint egy új ország alapítására vezetne, és a mely a mellett, hogy a föld népének jólétet, és megelégedést okoz egyszersmind megaczélozná a nép természetes propagativ erejét, a honnét az ország mindig visszanyerheti majd elveszett erőit, a mint hogy a történelem tanusága szerint nemzetünk nam egyszer a népies ellem forrásaiból ifjúit meg. Mert hiába fogjuk mi, t. ház, a nemzeti faj szaporodást egészségügyi intézményekkel előmozdítani, hiába fogjuk mi a nép szabadságbiztosítékait korpusz juriszunk lapjaira iktatni, a nép még ezektől gyenge és erőtlen marad, a szabadságát, jogát megérteni és használni nem tudja, s a benne szunnyadó erőt kifejteni, s a szabadság s az alkotmányos élet eszméinek öntudatára jutni csak akkor lesz valóban képes, ha anyagi jóléte és megelégedése, a társadalomban is erőssé, szabaddá és függetlenné teszi. (Helyeslés a jobboldalon.) És az én meggyőződésem szerint már csak azért is helyes erre a két alapgerendára helyezni földbirtokpolitikánk súlypontját, mert ez a két kérdés egymást nemesak feltételezi, hanem ki is egészíti, a mennyiben a népesség szaporodása elégedett családi viszonyokat feltételez, viszont csak ily családi viszonyoknak szokott a népesség szaporodása természetes következménye lenni. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) De helyes földbirtokpolitikánkat erre a két kérdésre fektetni azért is, mert ugyanazon eszközök alkalmazásával mind a két czélt megvalósíthatjuk, sőt még a távolabb esőket is megközelíthetjük, lévén ennek a két nagy feladatnak módja és eszköze az egészséges birtokmegoszlás,