Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-547

174 547. országos ülés 1900. märczlus 10-én, szombaton* annak helyes megállapítására, hogy a közérdek szempontjából hol szükséges ilyen instituczióknak felállítása, és akkor az nem képezheti, nem szabad, hogy képezze egyes városok, vagy községek között liczitáczió tárgyát. Már most ez a törvényjavaslat igaz, hogy homeopatikus diluczió ahhoz képest, a mit az előbbi javaslat czélzott, de mégis ezen állapotokat nemcsak, hogy nem szanálja, hanem a jövendő szempontjából egyenesen petrifikálja. Én tehát azért szólaltam fel, hogy tisztelettel felkérjem a kormányt, méltóztassék ebben a kérdésben elvi álláspontot elfoglalni. Én azt szívesen veszem, hozzá is járulok a magam részéről, hogy nemcsak a vasúti alkalmazottak, de az állami tisztviselők is olyan dotáczióban részestíljenek az állam részéről, hogy családi és egyéni exisztencziájuk állásukhoz mérten tisztességesen biztosítva legyen. Ezt viselje az állam, az javítsa a tisztviselők fizetését és adja meg a vasúti alkalmazottaknak a megfelelő megélhetésre elégséges fizetést; de, hogy a községek nyakába varrjuk ezen terheket és a mellett fenntartsuk azt az állapotot, hogy a vasúti alkalmazottak, s egyáltalában az állami tisztviselők, aktiv és passzív választó képességgel bírjanak olyan községben, melynek terheihez egy garassal hozzá nem járulnak : ez sem szocziálpoíitikai, sem állampolitikai szempontból, sem pedig a jogegyenlőség szempontjából nem elfogadható helyzet. Azért, bár tudom, hogy ez a sporadikus javaslat úgy sem sokat segít ezen szegény alkalmazottak sorsán, még sem járulok hozzá, annak kijelentésével, hogy én az elvet magát nem tartom elfogadhatónak és helyesnek. Azért kérem úgy a pénzügy-, mint a kereskedelemügyi miniszter urat, de egyúttal a belügyminiszter urat is, hogy akkor, a midőn a közigazgatási reform nagy kérdéséhez hozzá fognak, oldják meg elvi szempontból ezt a kérdést is, hogy ne tartsunk fenn a községi életben egy anachronizmust, mely ezen törvényjavaslatban is állandósítását jelenti egy oly viszonynak, melyet sem jogi, sem politikai, sem szocziális szempontból elfogadni és helyeselni egyáltalában nem lehet. Ez arra is vezet, t. miniszter urak, hogy ilyen viszonyok között egyes város kénytelen bizonyos önvédelmi harczot folytatni a tisztviselői karral szemben. Itt van a főváros, hol nemrégiben, tudjuk, nagy pénzügyi nehézségekkel küzdtünk. A főváros az úgynevezett iskolai pótadónak behozatalával próbált segíteni pénzügyi zavarain. S akkor mit láttunk ? Láttuk azt, hogy mikor az illető határozat felmegy a kormányhoz, ott azt mondják: mi hajlandók vagyunk az iskolai pótadót a fővárosnak engedélyezni, de csak úgy, hogy a tisztviselők ehhez ne járuljanak hozzá. Hát, bocsánatot kérek, mikor egy fővárosban annyi ezer tisztviselő gyermekének oktatásáról van szó, micsoda állampolitika, mily jogegyenlőség az, hogy a szegény munkás fogyasztási adójával stb. hozzájáruljon a tisztviselők gyermekeinek oktatásához, még azzal is, hogy az iskolai pótadót fizesse, de a tisztviselő maga ne fizessen ott sem, hol a helyzet kényszerűsége ezt megköveteli. Én ezeket mind azért hoztam fel, mert szinte bámulom, hogy az igen tisztelt miniszter úr, a kit nem szükséges, hogy itten mint ellenzéki ember agyba-főbe dicsérjek — különben is furcsának tűnnék fel, ha itt folyton díthirambusokat zengenék neki, — de mondom, bámulom, hogy az igen tisztelt miniszter úr, a kiről, egyéni múltját ismerve, tudom, hogy a jogérzéke jól ki van fejlődve, hogyan tudott olyan törvényjavaslat benyújtására vállalkozni, a mely, a mikor a közigazgatási bíróság kimondotta, hogy az államvasúti tisztviselők a községi adót fizetni tartoznak, ezt az ítéletet visszamenőleg hatályon kivü'l akarja helyezni. Hiszen ilyen vállalkozás esetleg olyan félreértésekre adhat alkalmat egy miniszterrel szemben, a melyekre ő különben abszolúte rá nem szolgál. Én tehát nagyon kérem a mélyen tisztelt miniszter urakat általában véve és a kormány elnök urat is, hogy a tisztviselői kérdést kapcsolatban a községi aktiv és passzív választójog kérdésével elvileg oldják meg, és ha előbb nem, de az általános közigazgatási reformnál nyújtassák nekünk az a megnyugtatás, hogy ez a visszás állapot nem fog fentartatni, és pedig nemcsak a fővárosban, hanem általában az egész országban. Mert ismétlem, sem jog, sem törvény, sem igazság szerint nem lehet akczeptálni a jelen állapotot, a melyet ecsetelni szerencsém volt. Ezeket tartottam kötelességemnek elmondani, már csak azért is, mert tudom, hogy a főváros egyik vagy másik intézkedése sokszor felhasználtatott arra, hogy a főváros ellen népszerü'tlenítő áramlatok keletkezzenek. Pedig a főváros erre a maga részéről rá nem szolgál, különösen akkor nem, mikor a közvagyon és a polgári közérdek szempontjából azt, a mit a törvény és a bíróságok számára biztosítottak, jogvédelme alá vette. Talán kaphatok e tekintetben legalább a jövendő szempontjából megnyugtató választ a t. miniszter uraktól. De a törvényjavaslatot, minthogy azon elvekbe ütközik, a melyeket előbb kifejteni szerencsés voltam és a melyeket, azt hiszem, a t. képviselőház többsége is vall, e törvényjavaslat 1. §-át sem fogadhatom el. Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Minthogy a t. képviselő úr egy általános kérdést vetett fel, a mely tulaj donképen összefüggésben van ugyan ezzel a javaslattal, de sokkal mész-