Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-547
547. országog ülés 1900. márczius 10-én, szombaton. 163 nolens-volens, nekünk a külföldi szubvenczionáüs törvényekhez legalább némileg alkalmazkodnunk kell. Én nem kívánok sokat. Nagyon keveset. Csak annyit, hogy a legkedvezőtlenebb törvényt, az osztrák törvényt fogadjuk el. A 7°/o-os csökkenés helyett az 5%-ost. Az 5 fillér helyett az 5 krajczáros szubveneziót. Csak egy volna kikötendő, hogy ne miut ajándék adassék ez a hajónak, hanem mint jog biztosíttassék, hogy ne kelljen minden évben ezért külön folyamodni, hanem legalább is 15 évig biztosíttassék neki ez a segély. Miért? Mert akkor legalább belebocsátkozhatnak a hajóépítkezésbe. Enélktíl soha. Mert tudjuk, hogy az osztrák törvény értelmében az osztrák gőzhajó tonnatartalma tíz év alatt megduplázódott, a lóerő pedig megötszörösödött. Tessék megolvasni, hogy mennyi hajó van megrendelve nálunk és másutt. Minálunk semmi, míg Triesztben trieszti hajótulajdonosok megrendeltek, részben Triesztben, de különösen Angliában 12 gőzhajót, és ezek egyike sem kisebb négyezer tonnásnál. Fiúméban hány van megrendelve? Egy sem. Van egy újonnan alakúit társulat 3 milliónyi alaptőkével. Ez tervez és csináltat most két szép hajót 5400 tonnatartalommal 1,200.000 forint értékben, de még nem tudja, hol fogja lajstromoztatni. Ha minálunk meghozzuk a törvényt, a mit a t. kereskedelemügyi miniszter úr elődje, báró Dániel Ernő kilátásba helyezett, akkor ezen emberek okvetlenül Magyarországon lajstromoztatják hajójukat. De különben nagyon gyenge üzletember volna az, a ki, hogy valakinek szívességet tegyen, nagy kárt vállaljon magára, És hozzá teszem, t. ház, hogy ha ezt a törvényt meghozzuk, akkor nem szabad megállani a törvény meghozatalánál. Hanem nekünk vannak szubvencziónált gőzhajó-társaságaink. A miniszter úrnak lesz hatalma és módja azokra pressziót gyakorolni, olyformár, hogy részben tartaléktőkéjökkel, részben tőkéjök felemelésével, a szabad tengeri kereskedelmet támogassák, hogy Újabb és újabb hajókat építsenek erre a ezélra. Én privát dolgokat nem szoktam elmondani; de a t. miniszter úrnak egy ily alkalommal ajánlottam ezeket a dolgokat, és a t. miniszter úr megdöbbenve mondta: jaj, akkor erre a szubvenczióra legalább is 350.000 forint kell. Igenis kell. De először is ez a 350.000 foriut nagyon hasznos beruházás volna, senkinek abból kára, az adózó polgárnak kára nem volna; mert ki fogja magát busásan fizetni. Ha a világtengeri kereskedelemben ilyen dolgot látunk, mint Amerikában, és ha a t. miniszter úr a 350.000 forint szubvencziótól annyira megijed, akkor engedje meg, azt a kijelentését, hogy a tengeri kereskedelmet fejleszteni kell, egyébnek, mint frázisnak, nem tekinthetem. De remélem, hogy ez nem így van. Még csak azt akarom megemlíteni a szabad hajózás tételénél, hogy ha a t. miniszter úr akar valamit csinálni, soha erre alkalmasabb pillanat nem volt, mint ma. Évek óta nem voltak oly kedvezőek a viszonyok, mint most, a fuvardíjak tonnánként két-három, vagy négy shillinggel emelkedtek. Most, a transvaáli háború következtében, még feljebb emelkednek. A vállalkozási kedv, a hajóépítési kedv évek óta nem volt kedvezőbb, mint most. Most a szubvencziónált társulatok dolgára akarok kitérni néhány szóval, és kizárólag két társaság dolgaival kívánok foglalkozni, ezek az Adria és a magyar-horvát tengerhajózási társaság. Támogatólag, pártolólag akarok felszólalni mindkét társaság érdekében. De mindkettőre nézve előrebocsátom kifogásaimat, és a t. miniszter úr szíves figyelmébe ajánlom a mindenféle kartelleket, a melyeket kötnek. Ellenőrizze, a menynyire lehet. Jussa van hozzá, módja is van az ellenőrzésre, mert ott van mindkét társaságnál a kormánybiztos. Más tekintetben azonban örömömnek kell kifejezést adnom a társulatok felett és elsősorban foglalkozom a magyar-horvát hajózási társasággal. Baross Gábor nagy alkotásai közül talán egy sem vált be úgy, mint ez a gőzhajózási társaság. A magyar állam ezt elismerte a társulattal szemben, támogatta, pártfogolta, érdeme szerint. Tudjuk, hogy alig másfél évtizeddel ezelőtt Fiume, illetőleg Magyarország és a dalmát partok közt semmi forgalmunk, összeköttetésünk nem volt, sem árúkban, sem személyszállítás tekintetében, és ez a kabotage hajózási társaság rövid idő alatt kiváló mértékben fejlesztette e forgalmat. Itt van például a kimutatás. Azon a vidéken, hol évekkel ezelőtt semmi összeköttetésünk nem volt, már 1892-ben 190.803 métermázsa bevitelünk volt onnan, és 369.492 métermázsa kivitelünk volt Dalmácziába. A behozatal 1899-ig emelkedett 3000 métermázsával, kivitelünk majdnem megkétszereződött és a személyforgalom is 39.000 utasról 260.000 utasra emelkedett tisztán Fiúméban. Az utasok ennélfogva szükségleteiket magyar dolgokkal elégítik ki. Sőt tovább megyek, még a magyar vasutak számára is szállít utasokat ez a társaság, mert a dalmát, isztriai és tengerparti szigetbeü kereskedők nem használják a trieszt-bécsi drága déli vasutat, hanem a zóna folytán olcsóvá lett magyar állami vasutakon jönnek Budapestre és folytatják utjukat Bécsbe. De a társaság előnyére irom fel azt is, hogy óriási küzdelmet kellett kifejtenie a dalmát kikötők megtarthatásáért az osztrák Lloycldal, és e küzdelemben az Ungaro-Croata győzött. Leszámítva a szerencsétlen dolgokat, a melyek Metkovicsben történnek, az egész vonalon győzelmesen került ki az Ungaro-Croata. 31*
