Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-546

546. országos ülés 1900. márczlus 0-éu, pénteken. 149 szép és ideális dolog volna, és nagyon sok fejtegetés tárgyát képezte az iparosok körében. De hogyha a mi életviszonyaink közt és a mi szegénységünk közepette oly messzire kitoljuk a szegéuy gyermeknek kiképeztetését, hogyha ő oly későn jutna kenyere megkereséséhez, ez egyfelől nagyon sújtaná a szülőket, másfelöl maga az illető tanoncz is szenvedne általa. Azért én gróf Zichy Jenő t. képvisel őtársam nézetén vagyok, hogy érjük be a kevesebbel is a mi viszonyaink között. Ni m mondom, hogy nem kell arra törekedni, a mit Major Ferencz képviselő úr mondott. Ha fejlődik a társadalom, ez magával fogja hozni ezt az eredményt is, annál inkább, mert alkalmunk lesz mind több és több intézmény által befolyást gyakorolni az iparos kiképzésére. De a mi viszonyaink mellett oly magasra menő követeléseket támasztani az iparosoktatással szemben, lehetetlen. Azonban igenis, óhajtom fokozatosan fejleszteni ez iskolákat: például, hogy az előadások úgy osztassanak be, hogy a gyermek ne elfáradva, szinte elbutulva menjen oda, hanem, hogy érzéke legyen az előadások iránt, hogy kedvvel tanuljon. Erre igenis törekszem. Mert mi az, a mit Visontai Soma képviselőtársam mondott? Méltóztassanak megkülönböztetni három különböző dolgot, tudniillik először a ma meglevő kisiparosok továbbképzését, másodszor az iparossegédek továbbképzését, harmadszor pedig a még magasabb követelményt, az iparművészeti szempontból való kiképzést. Azt hiszem, jól fogtam fel szavait. E tekintetben a következő intézkedéseket tettem. Megjegyzem, hogy tökéletesen osztozom a t. képviselő úr nézeteiben. Hozzá kell juttatni a kisiparost a magasabb fejlesztéshez, többet mondok, akár szövetkezés útján, akár állami támogatással a magasabb eszközökhöz, a gépekhez is. E tekintetben folytonosan osztom ki, például a szövőszékeket és gépeket, mikor egyes iparosról látom, hogy életrevaló, hol magam beszélek vele, vagy informácziót szerzek róla, látom, hogy törekvő ember, de szegény és nincs semmije. Á mikor az ilyen ember hozzám fordul, rendesen pénzt kér, de én azt felelem neki, hogy gépet adok, ha gépet vállal, azt kaphat. (Általános helyeslés.) É téren rendkivüli a siker, és ebben nagy örömem telik. Mondhatom, tíz ember közül, a ki kölcsönt kér, öt, hat elfogadja a gépet, és meg vagyok róla győződve, hogy jobbat teszek vele így, mint hogyha pénzt adnék neki. (Helyeslés.) A másik, a mit a képviselő úr igen helyesen mondott, a technológiai múzeumra vonatkozik. Ez az intézet arra van hivatva, hogy ne theoretízáljon, hanem gyakorlatba vigye be az embereket, és necsak a fővárosnak szentelje működését, hanem a vidéknek is. (Helyeslés.) Csináltunk egyelőre kurzusokat, és méltóztassék társadalmi viszonyainkat megítélni olyan körülményből, hogy például itt a legnagyobb nehézség az volt, vájjon a segédeket az iparosokkal együtt lehet-e ugyanabba a kurzusba behozni. (Derültség.) Ez jellemzi a helyzetet. Természetesen nem engedtem meg semmiféle disztinkcziót, az illetők tehát behozatnak a kurzusokba, ellátom őket, kiképezik őket, az újabb, finomabb munkákra, hazamennek és ott folytatják a működést. És nemcsak az ily képezetlen iparosokat, de a népipart űző parasztemberek számára is állítottam fel műhelyt, így például Ungvárt, Vásárhelyen tökéletes berendezésű műhelyt, a hová napidíjak mellett berendeltetnek . . . Molnár Jenői Szentesre is kérek egyet! Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter : 0Ja is fogunk menni! Életrevaló embei'ek vannak ott! Mondom, azokat az embereket hat hétig, vagy négy hétig, a kurzus ideje alatt napidíjjal látjuk el, ott kitanulnak, aztán haza mehetnek és tökéletesebben felszerelve dolgozhatnak tovább. (Általános helyeslés.) A mi a felsőfokú kiképzést illeti, igen helyesen utalt erre Visontai Soma t. képviselő úr, ez a legszebb: az iparművészet. Itt nincsenek eszközeim, igen jól mondta t. képviselőtársam, az iparművészeti múzeum nincs az én kezemben. Vágyakozom rá! Vielfrass ember vagyok; azt is szeretném, de most nincs az én hatáskörömben. Nem akarok kanapépert csinálni, de módját ejtem a dolognak. Az eszme életrevaló, de itt csak magasabb képzettségű, középiparos jöhet szóba, a ki elég fogékony arra, hogy a mikor lát új bútordarabot, a mely nem olyan egyszerű, mint a roiJyent szokott látni, hát azt meg tudja csinálni. Mily tapasztalataink vannak e tekintetben? Hozattunk angol bútort, méltóztassanak elhinni, valami négy esztendeig ott hevert, de csak nagyon kevesen voltak, a kik érdeklődtek iránta. Ez az eljárás szerencsétlen. Először is iparkodnunk kell, hogy lehetőleg kifejtsük az iparosok egyéniségét, és ezzel kapcsolatban lehetőleg az úgynevezett magyar stílust is. (Helyeslés.) Ez még éretlen dolog, de meg vagyok győződve, hogy ebben a nemzet egyik ereje rejlik. Ezért tanúlmányoztatom minden vidéken a népstilust és azt akarom feldolgoztatni magasabban, összhangzatosan. Molnár Jenő: Ebből lesz az egységes magyar stilus! Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter: Igen! Ebből és így lesz egységes. Azután kiküldjük és taníttatjuk az illetőket ezen az alapon. Ez lassú, fokozatos átmenet, mely évekig és évtizedekig eltart, de meg vagyok győződve, hogy ebben az irányban még oly dolgot fogunk tenni, — bocsánatot kérek, hogy