Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-518

gg 618. országos ülés 1900. január Sl-én, szerdán. közelebbi Illés napirendjére tűzessék ki. Hozzájárul a ház? (Igen!) Úgy ezt határozatkép kijelentem. Következik most a pénzügyi bizottság jelentése, (írom. 427, 784) "pekingi, tokiói és cetinjei követségi paloták építési és berendezési költségeinek a közös aktívákból leendő fedezéséről. A bizottsági előadó űr kivan szólani! Szabó Imre, a pénzügyi bizottság előadója: Pekingben és Tokióban az ottani császári és királyi követségek méltó elhelyezéséről kellvén gondoskodni, paloták építése vált szükségessé. Á paloták építési és berendezési költségei Pekingben 200.000 forintot, Tokióban pedig 150.000 forintot tesznek. Ezenkívül a ezetinjei követségi palotát avult karban léte miatt újra kellett építeni és berendezni, a mi 90.000 forintba került. Ezen paloták építkezési és berendezési költségei összesen 440.000 forintot tettek ki aranyban. Fedezetül erre a czélra felhasználtatott a külügyminiszter által a szentpétervári és vashingtoni követségi paloták építésénél meggazdálkodott 150.000 forint, fedezetre vár még 290.000 forint, illetőleg, tekintettel az ily távollevő országokban előállható tálkiadásokra, 300-000 forint aranyban. A volt kormány, tekintettel az építkezések sürgős voltára, hozzájárult ahhoz, hogy a közös külügyminiszter úr ezen czélra a közös aktívákból 300.000 forintot aranyban felhasználhasson. Miután azonban az 1895 : XXXVIII. törvényczikk 4. §-a értelmében a közös aktivák felhasználásához a törvényhozás jóváNagyása kívántatik, a pénzügyi bizottság nevében kérem a t. házat, méltóztassék a kormányelnök jelentését tudomásul venni, s egyúttal a 300.000 forintnak a közös aktívákból történt fedezésére a felhatalmazást utólag megadni. Kérem indítványomat elfogadni. (Helyeslés jobbfelől.) Major Ferencz jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! A mai, valóban nem rózsás pénzügyi helyzetben a pazarlásnak, könnyelmű költekezésnek és paloták építésének nagyon sok példáját látjuk akkor, mikor iskoláink roskadoznak (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és magyar nemzeti kulturális intézményeinkre pénz nem jut. Itt is egy megtörtént dologról van szó. Igaz, a régi kormány bűne, azonban a jelenlegi kormány akarja a felelősséget érette magára venni. Hogy diplomácziánk miért hivalkodik oly nagyon, miért kivan méltó elhelyezést, méltó palotákban, a mint azt az indokolás is mondj;v és az előadó úr is hangsúlyozza, azt én, kivált oly távoli országokban, nem nagyon érteném,... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Thaly Kálmán: ... ha a körülményeket és a delegáczióban történt dolgokat figyelembe nem venném. Azt mondta az imént az előadó űr, hogy egyik ok tudomásul vételére annak, hogy ez a kiadás a közös aktívából már meg is történt, volt ezen építkezések sürgős mivolta. Miért legyen oly sürgős Pekingben és Tokióban a követségi paloták építése? Miért legyen az oly nagyon sürgős? (Derültség a szélső baloldalon.) Gondolkodtam rtjta s azt találtam, azért legyen oly sürgős, mert Goluehowski Agenor űr gyarmati politikát, khinai telepítést akar. A delegáczióban szót emeltek, hogy Magyarországnak semmi érdeke sincs ily kalandos vállalatokba boesájtkőzni, s Ausztria, az osztrákok roppant rossz néven vették tőlünk, hogy nem segítünk nekik a mi pénzünkön az ő »Waare für Orient* néven ismert gyarló iparának új piaczokat teremteni keleten, az ázsiai vizeken. Itt van a pekingi és tokiói paloták építésének sürgős mivolta. Goluehowski gyarmatpolitikája veti előre árnyékát. Ezért sokkal fontosabb dolog ez, mint a minőnek látszanék magában, mert csak egy tüneménye annak a tervbe vett és bennünket sok millióba, talán milliárdba keverő kalandos politikának. íme tehát meglesz, már meg is van a fényes osztrák követségi palota Pekingben és Tokióban. Az ottani követek már intézhetik onnan a gyarmatosítást, és szerezhetnek ott piaezot az osztrák iparnak a konzulátusok. A magyar iparnak úgy sem szerezhetnek, mert hisz, a mint a delegáczióban k^ nstatálták is, nekünk arra semmiféle kiviteli czikkünk nincs, de ha volna is, akkor sem szereznének piaezot. Hisz nem ugyan a távöli, de a bennünket közel érdeklő Keletnek, Konstantinápolynak és Kisázsiának a viszonyait magam is tanulmányoztam a helyszínén, és tapasztaltam, hogy az osztrék-magyar konzulok ott is a magyar iparnak kivitelét még meggátolni iparkodnak, nem hogy elősegíteni akarnák. Ok csak az osztrák iparnak vannak teremtve. Ezért figyelmeztettem boldogult Baross Gábort, hogy ne higyjen jelentéseiknek, menjen ki oda maga, meit nekünk ott óriási terünk van, de ezt elzárva tartja előttünk szándékosan az általunk drágán fizetett osztrák diplomáczia és annak megbízottai, a konzulátusok. Ezen szavamat ma is állom; ha kell, be is bizonyítom. Nem akarom a t. házat untatni azzal, hogy bővebben kifejtsem, milyenek a mi konzulátusaink, melyeket mi fizetünk. De kérdem, közjogilag helyes-e, korrekt-e, hogy a pekingi és tokiói palotákon ott ékeskedik a kétfejű sas és annak csak az egyik seárnyatollán van a magyar czlmer, akárcsak a voralbergi vagy galicziai vagy más kronlandi czímer, — mert bizonyára ott van, — a mint azt eddig minden nagykövetségnél és konzulátusnál láttam. Helyes-e köz-