Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-518

?4 818. országos Ölés 1900, január 81-én, szerdán. micsoda hadi anyagot milyen czélra szereztek be, hol helyezték el, tudjuk, hogy micsoda erődítéseket csináltak ? Én tehát elvárom azon t. uraktól, a kik önérzetükkel ott a delegáesióban megegyeztethetőnek tartották, az országot ilyen súlyos teherrel sújtani, hogy elő fognak állani, és engetu, valamint azt a pártot, a melynek megbízásából hozom fel ezeket a dolgokat, fel fognak világosítani. Nemcsak ez a képviselőház járna el önérzet nélkül, ha ilyen tételt megszavazna, hanem kimondom egész nyíltan és határozottan, hogy maga a delegáczió is önérzet nélkül járt el; (Úgy van! a szélső baloldalon.) túllépte jogkörét, mikor olyat szavazott meg, a mit megszavaznia a részletek ismerete nélkül nem volt joga, (Ügy van! a szélső haloldalon.) és visszaélt azzal a bizalommmal, a mely bizalom alapján a ház őt odaküldte. Nem új dolgokat mondok. Méltóztassanak visszaemlékezni az 1898. évi májusi delegácziókra, a hol ez a 30 milliós póthitel előjött. Akkor egyik nagyon kiváló tagja a delegácziónak, a kinek szakképzettségét mindenki elismeri, a ki egész életében lelkiismeretesen igyekezett kötelességét gyakorolni mint képviselő, emlékezzenek rá, ezen egyik tag ott, a kinek politikai működése előtt tisztelettel hajolunk meg, azt mondotta, hogy nem ismeri a delegáczió sem természetét, sem alapját a póthitelnek, mert az soha a delegáczióban közölve nem lett, és daezára annak, hogy ez így volt, a mi delegárziónk, azok a t. urak, a kik ottan részt vettek, siettek olyat megszavazni, a miről fogalmuk sem volt, mert a hadügyminiszter úgy akarta, úgy parancsolta. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, minő volt a hadügyminiszternek előterjesztése, a midőn ezt a póthitelt kérte? Én megnéztem azt az előterjesztést ; még abban az előterjesztésben is egyszerűen csak azt mondotta, hogy rendkívüli szükségesek voltak ezek fegyvernemíiekre, hadi anyagra ég erődítésekre. El kellett költeni azon összeget és pedig sürgősen. És akkor, a mikor ilyen volt az az előterjesztés: az a testitlet, a melynek épen úgy megvan a budgetirozási joga, mint megvan ennek a képviselőháznak, a melynek hazafias és becsületbeli kötelessége minden egyes tételt megvilágítani, nem pirult el az egyszerű előterjesztésre térdet-fejet hajtani, és az országot ilyen teherrel sújtani. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Ez a párt, a melyhez tartozom, évek hosszú során keresztül állította és állítja ma is, hogy ez a delegácziouális intézmény Magyarországon hátrányos, és ha mindazokat az érveket, a melyeket ez irányban a képviselőháznak e padjain évek során át felhoztunk, mind elfelejtik, és ha mindazokkal szemben azt állítjuk, hogy azok nem is komolyak és nem valók; maga ez a tény, a melyet felhoztam, elég arra nézve, hogy a delegáczionális intézmény egyszer mindenkorra hitelvesztett legyen. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) De van itt még egy érdekes dolog, t. képviselőház. (Halljuk ! Halljuk !) Egy eset, a melyet felhoznak védelmtíl a t. delegátus urak. És ez az, hogy igaz, hogy ők nem tudtak róla semmit, de tudott az úgynevezett hadügyi albizottság. (Egy hang a szélső baloldalon: Mi az a hadügyi albizottság?) Azt kérdezi itt egy t. barátom, hogy mi az a hadügyi albizottság? Hát én megfelelek neki. Ez a hadügyi albizottság a törvényben kreálva nincsen. Ezt a bizottságot és általában minden albizottságot, legelőször az 1870-iki delegáczió választotta meg és küldte ki. Miért? Azért, hogy még a delegáczió előtt is eltitkolhassanak olyan dolgokat, mint a jelenlegi, és azért, hogy a delegáczió egyik bizottságiban hivatalos nyelvvé tehessék a német nyelvet. Mert méltóztassék azzal tisztában lemti, hogy ezen albizottságokban magyar szó nem is hallatszik. (Mozgása szélső baloldalon.) Hát igenis, ezt az albizottságot összehívták, és abban az albizottságban a hadügyminiszter úr állítólag szóval felvilágosította a t. albizottság tagjait, hogy voltaképen mire költötte el a harmincz milliót. De, t. ház, én azt hiszem, hogy bármily tiszteletreméltó tagokból álljon is az az albizottság, abban azt a jogot maguknak nem vindikálhatják, hogy ha ők valamit tudnak, valamit belátnak, valamiről felvilágosítást nyertek, azt mindjárt tudja az egész ország, tudja a delegácziók plénuma, tudja az országgyűlés és egyszerűen ilyen kiadásokat szavazzon meg. Szabad-e, t. képviselőház, idejönni önérzettel és tisztességgel, — ezt a szót használom akarattal, — és kérni a magyar nemzettől ilyen áldozatot, akkor, a midőn nem merik, vagy nem tudják előadni, hogy ezt a pénzt hová és mire költötték? Én, t. képviselőház, ezennel kétségbe vonom, egész határozottan kétségbe vonom, hogy arra költötték volna el, a mivel beszámolnak. (Ügy van ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) És nehogy félreértessem, hogy ilyen merész kijelentést tettem, teszem ezt a kijelentést azért, hogy ha s> hadügyi kormányban van bátorság és van önérzet, tartsa erkölcsi kötelességének, felfejteni, mert önérzetes és tisztességes nemzet, míg a tényeket nem ismeri, e nagy összeg megszavazásába bele nem mehet. (Tetszés a szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, én nem csak azt vonom kétségbe, hogy nem arra költetett, hogy tehát félre akarnak vezetni bennünket és félre is vezették