Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-517

517. országos ülés 1900. jann&r 26-áu, pénteken. 69 elég kegyes is, hogy kiadja nekünk az 5°/o-ot, de hasonlóképen- kegyes is ránk sózni azt a 14.000 forintból fennmaradó összeget, a melyet a reá egyszersmindenkorra megszavazott 7.000 forint igényel. így tehát Komáromban a katholikusokról két bőrt húznak, mert fizetik a ll°/o-ot a magnk iskolája számára és azonkívül még a cirka 14°/o-ot a községi iskola részére. Épen így vagyunk, t. képviselőház, a most szőnyegen levő törvényjavaslattal, illetőleg az egész törvénynyel. Mert már a trónbeszédben az országgyűlés megnyitásakor hallottuk, hogy a katholikusok kongruáját meg fogják csinálni a katholikus egyház vagyonából, míg a nem katholikusok kongruáját elintézik majd az állam pénztárából. Igen ám, csakhogy az állampénztárba befolyó jövedelmek felét a katholikusok fizetik; így tehát a katholikusokról ismét két bőrt húznak, mert azok fizetik a saját kongruájukat a saját pénzükből, és fizetik a nem katholikus lelkészek kongruáját a felében, a mennyiben a közadókat, a melyekből ezt az utóbbit fedezik, a katholikusok fizetik felében. Ez, t, képviselőház, szerintem osztó igazság, de másnak zsebéből osztó igazság. A másik szempont a következő: Egy görög szertartású katholikus lelkész következő litografált főispáni leiratot kapott nemrégen. Bocsássa meg a t. képviselőház, hogy a neveket, helyeket, dátumokat elNagyom, mert ha ez kitudódnék, akkor- ez a szegény lelkész, a kitől az én kezembe kerül ez a reláczió, soha többé életében segélyt nem kapna. Tehát nem akarok neki ártani, de különben is irrevelans, hogy hol és mikor történt a dolog (olvassa): »X megye főispánja főtisztelendő N. N. görög szertartású katholikus lelkész úrnak.« »Van szerencsém értesíteni, hogy a vallás és közoktatásügyi magyar királyi miniszter úr ő nagyméltósága ilyen és ilyen szám alatt kelt leirat szerint előterjesztésem folytán — méltóztatik hallani, előterjesztésem folytán, — a püspök úr kezeihez főtisztelendőséged javára ennyi és ennyi koronát volt kegyes utalványozni. A mikor ezt örömmel közlöm, azon reményemnek adok kifejezést, (Zaj a szélső baloldalon. Felkiáltások: Aha!) hogy főtisztelendőséged a lelkészek sorsának javítását mindig szem előtt tartó magyar állam iránti kötelességét állandó hűséggel fogja teljesíteni.« (Helyeslés jobbról.) Természetes, hogy helyes. Csak nem tételezik fel az arak felőlem, hogy helytelenítem! T. képviselőház! Nem fogadom el ezen törvényjavaslatot azért, mert ebből a levélből is kiviláglik, hogy nagyon is teljestíl azon aggodalom, a melyet már akkor kifejeztem, hogy ezen törvény kortes-eszköz lesz a mindenkori kormányok kezében, (Ellenmondás a jobboldalon.) s ezt pártpolitikai czélokra fogják vagy foghatják felhasználni. Mindjárt megmutatom, miként és hogyan. Ebből a főispáni kegyes leiratból először is azt látom, hogy nem úgy történik a kongrua-kiegészítésnek elintézése a mint irva van és mondva volt. Úgy volt mondva és írva ugyanis, hogy az illető megyés püspök beterjeszti azon lelkészek névsorát, a kiket ő méltóknak tart a segélyre és a kik erre valóban rászorulnak, és ime azt olvastuk ebben a leiratban, hogy nem a püspöknek felterjesztésére, hanem a főispán előterjesztése folytán történik a kongraa kiegészítése. Innen történhetik azután, hogy — a mint tudomásomra esett, — azok közül, a kiket a püspök terjesztett fel, többen nem kaptak, azok pedig, a kiket nem terjesztett fel, kaptak, a mint úgy látszik, a jelen egetben is arról van szó. Hogy ez a püspökre megalázó és sértő, arról, azt hiszem, nem kell szólanom. Másodszor azt látom ebből a leiratból, hogy a világi hatóságoktól kérnek a kultuszminisztériumban relácziót, a főispán úrtól pedig elsősorban. A főispán úrnak referátorai először is a szolgabirák, azután pedig a jegyzők. Ebből mi következik? Az, hogy ha valamely lelkész kongruában akar részesülni, akkor tartsa szem előtt mindig azt a latin adágiumot, hogy eum patre quardiano semper bene, vagyis, hogy a jegyzővel és a szolgabiróval mindig legjobb lábon álljon, mert ha annak a túlkapásait, visszaéléseit, törvénytelenségeit szóvá tenni, vagy épen megtámadni meri, akkor biztos lehet róla, hogy az informáczió úgy fog szólani, hogy ez és ez a lelkész dákó-román, pánszláv, pángermán és nem tudom miféle nemzetiségi agitátor. (Ez úgy van! balról.) Végül arra reflektálok néhány azóval, a mit az imént annyira helyeseltek, és a mit én is nagyon helyeselnék, ha azt úgy kellene értelmezni, a mint írva van. Azt írja a t. főispán úr, hogy azon reményének ad kifejezési, hogy a főtisztelendő úr a lelkészek anyagi sorsának javítását mindig szem előtt tartó magyar állam iránti kötelességét állandóan fogja teljesíteni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Helyes volna, ha így volna, a mint irva van, (Igaz! Úgy van! bal/elől.) csakhogy — ismétlem, — nem úgy kell ám azt értelmezni, a mint irva van, hanem így: azon reményemnek adok kifejezést, hogy főtisztelendőséged a lelkészek anyagi sorsának javítását mindig szem előtt tartó — ez az epitheton csak frázis, — magyar állam helyett oda kell tenni magyar »kormány« iránti hőséget mindenkor szem előtt fogja tartani, (Nagy zaj a jobboldalon.) mert már régen megszoktuk épen az uraktól, épen a szabadelvűségtó'b hogy a magyar államot,