Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-516

516. orsz&gos ülés 1900, i. január 22-én, hétfőn. m. okoskodására legalább néhány megjegyzést tegyek (Halljuk! Halljuk!) Hódossy Imre t. képviselő úr, midőn Polónyi Géza t. képviselő úr érveit meggyengíteni igyekezett, annak magyarázatába ment bele, hogy vájjon a törvénynek ezeu kitétele: ha a két országgyűlés nem tudna megegyezni, mikép értelmezendő. Figyelmeztetem az igen tisztelt képviselő urat és az egész országgyűlést, hogy mindenütt széles e világon, a hol a népek jogaira adnak valamit, a hol a közszabadságot nem tartják közprédának, a törvény magyarázatánál a hatalommal szemben inkább a nép jogait kell megoltalmazni. (Helyeslés a szélsőbalon) Ez mindenütt e világon így van és mennyivel inkább itt Magyarországon, a hol hosszú századokon keresztül azon tapasztalatokra jutottunk, hogy a törvényeknek azon részét, mely a népet védte, hatásában devalválni igyekeztek és a legkisebb szóba belekapaszkodtak azért, hogy a hatalmat emeljék és a közszabadságot meggyengítsék. Egy tény áll, és azt hiszem, hogy ezt senki meg nem czáfolhatja: hogy a magyar minisztérium ő Felségének a kabinetje, ők azt a helyet, melyet ma betöltenek, nem a nemzet megbízásából, hanem Ő Felsége bizalmából foglalják el. A második tény az, hogy ezen országnak jogait kizárólag és egyedül csakis maga a nemzetgyűlés, az országgyűlés képviselheti, (Helyeslés a szélső baloldalon.) tehát sem az o Felsége bizalma által odaültetett kabinet, sem pedig ennek a képviselőháznak egyik bizottsága. így tehát a quóta kérdésében a képviselőház által kiküldött bizottságnak minden adata, állásfoglalása és munkálata csak előkészítés arra nézve, hogy a nemzet parlamentje miképen akar határozni. Már most mi történt? Az, hogy a magyar quótahizottság a maga munkálatait megoldotta és a kormány útján a képviselőház elé terjesztette. De azt mondja az előttem szólt t. képviselő úr, hogy a törvény czélja és intencziója csak az, hogy a közösügyek költségeinek aránya mindenesetre megállapíttassék. Hála legyen az Istennek, de én azt hiszem, ezen hivatalos magyarázat helyt foghat Magyarországon, de azt a jogászközönség elfogadni nem fogja soha. (Helyeslés a szélső báloldalon) Sőt tovább megyek. Nincs Magyarországon szabadságszerető ember és az ország függetlenségéért lelkesülő ember, a ki ily törekvést a törvényben elfogadhatónak tart. 1867-ben az akkori országgyűlés többsége szükségesnek látta ezt a kiegyezési törvényt megalkotni, de még akkor is, midőn ez oldalról rámutattunk, hogy ez jogainkat abszorbeálja, fennen hirdették, hogy ezen keretben is fentartottuk Magyarország jogait, függetlenségét és önállóságát. Hogy egy törvényt csak azért hozzunk, hogy a közöäügyi költség minden irányban, minden körülmények közt biztosítva legyen, az a nemzethez méltó nem volna. Ba ez a nemzet fenn akarja tartani az 1867 : XII. törvényezikk hatályát, joga van hozzá, de arra már egyáltalában nincs joguk, hogy ezen törvénynek csak azon részét óhajtják végrehajtani, mely a nemzetre hátrányos és terheket ró. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi történt a jelen esetben? Az osztrák parlamentet, midőn kötelessége lett volna velünk egyességet kötni, egyszerűen elnapolták. Ugyanaz a tényező, tehát ő Felsége, ki mint választott biró, jogosítva lett volna határozni, az osztrák parlament működését, — a mint ezt Polónyi Géza képviselő úr nagyon helyesen kifejtette, — önmaga lehetetlenné tette Engedelmet kérek, ez a mi jogaink egyszerű kijátszása. (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon). A t. képviselő úr ő Felségének ezt a szerepét, mint választott biró szerepét, világítván meg, ebből vonta le okoskodását. Én kérdem a t. képviselő urat, hogy széles e világon, a hol választott bíróság valaha volt, meg volt-e engedve az, hogy nem az illető felek, kinek ügyében határozni fog. terjeszszék elő az adatokat? Már pedig a magyar országgyűlés e részben nyilatkozatot nem tehetett, mert ott elnapolták a parlamentet, itt pedig a kormány a javaslatot a napirendről levette. Tény az, hogy a törvényt meg kell tartani ; de legyünk tisztában azzal, hogy nemcsak a polgárnak, az adófizetőnek, de a királynak is, mert csak úgy kötelez bennünket a törvény, ha ott is megtartják, és ha ott jog van annak keresztülhágására, ezt a jogot a nemzetnek én is vindikálom. (Tetszés a szélső baloldalon.) Nekem tökéletesen mindegy, hogy a miniszterelnök úr, vagy ő Felsége tévedett-e, én csak azt kérdezem, hogy a (.örvényes állapotnak megfelel-e, vagy nem. Én abból a hitből indultam ki, — és nem is indulhattam ki másból, — hogy a törvénynek megfelelőleg azon adatok terjesztettek ő Felsége elé, a melyeket mi a quótabizottság munkálataiból ismerünk. Nagy meglepetésemre azonban, az igen tisztelt miniszterelnök úr egy közbeszólással Polónyi Géza képviselő úrnak jelezte, hogy nem azok az adatok. Széll Kálmán miniszterelnök: Azt nem mondtam! Komjáthy Béla: Akkor rosszul értettem. Bocsánatot kérek, én így hallottam, és ezt szó nélkül Nagyni nem akartam. Ezt a kérdést tehát bővebben fejtegetni felesleges; annyi azonban bizonyos, hogy még az 1867: XIL törvényczikk megalkotóiról sem akarom azt feltenni, hogy ők akarattal, meggondolva, azon czélzattal hozták meg- ezen törvényt, hogy Magyarország esetlegesen az osztrák nem akaromságnak, vagy pedig a király egyszerű önkényének legyen ezen kérdésben kiszolgáltatva. (Mos-