Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-539

590 689, országos ülés 1899. i Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház! Én csak ismételhetem azt, a mit a pénzügyi bizoítságban mondottam. A ezélt a magam részéről is nagyon méltánylom és csakugyan igen helyesnek tartom, hogy minden beszéd, a mely ebben a házban elhangzott, pártkülönbség nélkül, hiteles szövegben minél hamarább boesáttassék az olvasóközönség rendelkezésére. Mert a mi naplónk csakugyan oly későn jelenik meg és itt, csak mellékesen jegyzem meg, — mert hisz nem tartozik oda — oly inpraktikus formában, hogy alig kezelhető. (Úgy van! Úgy van!) Én ezt annak idején, a 60 a« esztendők végén, a midőn a ház jegyzője voltam, szóba hoztam, de a dolog azóta feledésbe ment. Más parlamenteknél ágy van a dolog, hogy a képviselőknek asztalán fekszik már másnap, vagy harmadnap a napló, ha nem is rögtön kinyomatva, de kezelhető formátumban. Mi pedig kapunk egy olyan fóliánst, a mely kezelhetetlenebb mint a Corpus Juris, vagy a misekönyv ; és megkapjuk hónapok múlva. Nagyon is érzem tehát, és elismerem, hogj^ szükséges és helyes az, a mit a t. képviselő úr felhozott, azonban már a pénzügyi bizottságban is mondottam, hogy ez pénzkérdés, mert annak a megvalósítása, a mit a képviselő úr kivan, hogy a háznak a naplója rendszeresen közöltessék a Budapesti Közlönyben, csakugyan jelentékeny költségtöbblettel jár. A szerződés ma fennáll, azon változtatni alig lehet. Azonban nemsokára, úgy tudom, jövőre lejár. Én a kérdést meg fogom fontolni, és majd meglátom, micsoda költségtöbblettel járna, hogyan lehetne ezt a költségtöbbletet redukálni, hogyan lehetne annak kelendőséget szerezni, hogyan lehetne azt a naplóval összeköttetésbe hozni, atb. Szóval a kérdés megérdemli, hogy érett megfontolás tárgyává tétessék és én majd foglalkozom vele. (Élénk helyeslés.) Major Ferencz jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. képviselőház! Nagy érdeklődéssel hallgattam a t. miniszterelnök úrnak iménti válaszát, a melyet Komjáthy Béla t. barátomnak felszólalására igen helyesen itt a házban is, a pénzügyi bizottság szűkebb keretén kivtíl is megadott. Annál inkább örültem annak, mert a t. miniszterelnök úr egy másik kérdést is hozzávett, a régi visszaemlékezéseiből, a mely magában véve talán kicsinynek látszik, de a gyakorlatiság szempontjából igen lényege-. Mi iróféle emberek, a könyvirókat értem, tudjuk azt hosszú tapasztalásból, hogy könyveinknek formátuma milyen behatással bír arra nézve, hogy azok az olvasó közönség körében mindinkább elterjedjenek. Tökéletesen igaza van a t. miniszterelnök úrnak, hogy a ház naplójának a formátuma oly nehézkes, hogy a kezelést nagy mértékben megnehezíti és én azt gondolom, hogy legalább. e kérdésben mindjárt a ház gazdasági bizottsága is tehetne valamit, és kimondhatná annak a formátumnak bizonyos időktől, félévtől, vagy egy évtől fogva való megváltoztatását, hogy az például oktáv formátummá alakíttatnék át. Hiszen minden komolyabb irodalmi munkálat, vagy könyv, már a czélszerííség szempontjából is oktáv formátumban adatik, míg egyéb könyvek, a melyek nagyobb számban forognak közkézen, azok tizenhatos formátumban nyomatnak. Üdvös dolog volna tehát a naplónak folío formátumát oktáv formátummá átalakítani, mert ezzel sokkal könynyebben volna kezelhető. A másik kérdés, a mi szintén lényeges, az, hogy meghamisíttatlan közvélemény keletkezésének szempontjából a parlamentben elmondott beszédek szószerinti, teljes szövegben közöltessenek, esetleg a hivatalos lapban. A t, miniszterelnök úr ezt is kívánatosnak tartja, és csakis a pénzkérdés képez előtte akadályt e tekintetben. Én azt gondolom, hogy pártkülönbség nélkül minden képviselőnek érdekében áll, hogy a beszédeit akár a maga, akár a többi kerületekben szószerint olvashassa a közönség, úgy, a mint azok elmondva voltak. Mert a hírlapok majdnem kivétel nélkül pártsaempontból közlik a beszédek kivonatait, és én ezt nem kárhoztatom, mert hiszen elsősorban azt a pártot szolgálják, a melynek elveit zászlóikra írták. De tény az, hogy vegyen bármelyik képviselő a kezébe egy hírlapot, és olvassa el másnap, vagy harmadnap a beszédét, belebolondulhat abba a furcsa quodlibetbe, a melyet saját beszédének kivonataként olvasni kénytelen. A legtöbbször az történik, hogyha valamely tréfa, pikantéria, vagy zajos jelenet fordult elő egy beszédben, azt valamennyi lap szószerint közli, mert hiszen a zsurnalisztika a maga szempontjából inkább a hatást vadászsza, a komoly dolgokon pedig könynyen átsurran. Különösen, hogyha valaki történeti példát hoz fel, alig akad lap, a mely azt közölné, legfeljebb annyit jegyez meg, hogy a történelemből számos példát ölelt fel. Talán mert a mostani zsurnalisztika nem nagyon szereti a történelmet, de tapasztalhatja mindenki, !»emc3ak magam, hanem mások is, hogy beszédjének azon részét, a melyben históriai adatokra hivatkozik, a hírlapok rendesen kiNagyják, vagy csak érintik és legfeljebb annyit mondanak, hogy példákat hozott fel a történelemből. Pedig utóvégre is, »Historia roagister vitae* legalább ezt mondotta Ciceró és mondják utánna számosan még ma is. Okvetetlenül kívánatos volna tehát a közérdek szempontjából, a beszédeknek szószerinti közlése, mert valóban olyanokat mondatnak sokszor páríszempontból, vagy kivonatozás által a képviselővel, a melyeknek gyakran nz ellenkezőjét mondotta, vagy ha mondott is olyasmit, egész