Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-538

5S&. országos ttlés 1900. febrnár 24-én, szombaton. 5(57 oly gyakoriak. Méltóztassék azt fontolóra venni, hogy egy fiatal intézményről van itt szó, olyan intézményről, a mely még nem iskolázta be magát teljesen az életbe, a hol bizony még nem lehet a tökélynek azt a fokát kívánni, mint egy régi, hosszú emberöltőkön keresztül már életben levő intézménytől lehet. Hanem, hogy a visszaélések lehetőleg szűk körre redukálódnak és a mennyiben konstatáltatnak, megtörténik a megtorlás, azt én jó lelkiismerettel állíthatom, és kérem a t. képviselőházat, — a most már a t. képviselő urat magát is kérem, vonja vissza határozati javaslatát, — ne méltóztassék intézkedni, hisz nem is ismerik még azt a csendőrségi rendeletet, nem tudhatják, hogy lesz az in praxi alkalmazva. Ha majd akkor látja szükségét, tegye meg, de azt hiszem, meg leltet abban nyagodva, hogy fegyelmi eljárás és megtorló eljárás alá fog esni az, a ki visszaél; de a nyomozásnál elkövetett visszaélés esetében a határvonalat meghúzni, hogy mi belőle a katonai fegyelmi eljárás alá tartozó, mi pedig nem, nagyon nehéz dolog. Én azért kérem a t. képviselőházat, méltóztassék arról meggyőződve lenni, hogy igen szigorúan fogunk eljárni, én is, a honvédelmi miniszter úr is, a kinek azok fegyelmi tekintetben alárendelt közegei, Méltóztassék ezen nyilatkozatokkai beérni és ezt a határozati javaslatot nem leszavaztatni, hanem visszavonni. (Élénk helyeslés a jobboldalon) Tóth János jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Én csak röviden és néhány perezre veszem igénybe a t. képviselőház türelmét, mert erről a kérdésről hosszasabban és konkrét alakban szándékozom nyilatkozni a fővárosi rendőrség kérdésénél; de mégis köteles vagyok, hogy közbeszólásom félreértésre ne adjon okot, most is néhány szóvíd ehhez a kérdéshez hozzászólani. (Ralijuk!) Az új büntető eljárás életbelépte óta a esendőrséget és a rendőrséget, és pedig nemcsak a fővárosi rendőrséget, hanem a törvényhatósági rendőrségeket is oly mértékben veszi igénybe a nyomozási eljárás, hogy e tekintetben, először merülvén fel ez a kérdés, kétségtelenül minden képviselő joggal kérhet programmot a belügyi és honvédelmi kormányzattól, úgy a csendörségre, mint a rendőrségre vonatkozólag. Mert, t. képviselőház, a rendőrség ügyénél egy aktuális kérdésre reá akarok mutatni. A ki foglalkozik ezekkel a dolgokkal, legmélyebb sajnálattal kell konstatálnia, hogy az új bűnvádi eljárás életbeléptetése a nyomozásra hivatott összes rendőri hatóságokat oly készületlenül találta és találja, hogy azok abszolúte nem képesek megfelelni feladatuknak. (Egy hang balfelől: Hát a szolgabirák?) Azok is; mondom, az összes rendőri hatóságok — hiszen a szolgabíró egyik exponense a rendőri hatóságoknak, — kénytelenek vagy a nyomozásokat abban Nagyni és azokat meg nem felelő módon bevégezni, vagy pedig egyéb közigazgatási teendőiket abbanNagyni; hisz tudjuk, hogy a szolgaőirák és a jegyzők a magyar közigazgatásnak valóságos omnibuszaivá váltak. Ennek természetszerű folyománya az, hogy nemcsak a főváros rendőrségénél, de odakint a vidéken is a nyomozatok halomszámra hevernek minden lépés nélkül az illető hatóságoknál és az igazságszolgáltatás érdekei a legnagyobb mértékben elhanyagoltainak, ágy, hogy valósággel boldog gonosztevő az, a ki ebben az átmeneti stádiumban követett el valami büntetésre méltó cselekményt, mert a rendőri hatóságok egyszerűen nem képesek, — nem azt mondom, hogy nem akarnak vagy nem tudnak, — de nem képesek megfelelni annak a feladatnak, a melyet az új törvény rájuk ró. Ennek természetszerű orvossága nem lehet más, mint vagy a bűnvádi perrendtartásnak rövid idő alatt novellám úton való megfelelő megváltoztatása, vagy az, hogy a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter urak programmal álljanak elu a csendőrségnek és a esendői-hatóságoknak megfelelő szaporítása és szakképzett emberekkel való ellátása tekintetében, mert különben a büntetőigazságszolgáltatásnak állami szempontból legmagasztosabb és legnagyobb érdekei oly módon szenvednek csorbát, hogy később a kár helyrehozhatatlan lesz. A mi Visontai Soma t. barátom felszólalását illeti, a csendőrség visszaéléseinél, a melyek sporadicze bár, de kétségtelenül előfordultak, csak ugyan egyik legfőbb baj az, hogy a katonai igazságszolgáltatás nemcsak ódonszerűsége, hanem főleg titokzatos volta miatt nem nyújtja azt az elégtételt, a melyet a nyilvánossághoz szokott nagyközönség ma már megkövetel. Ha az ilyen csendőri brutalitás büntettetik, a mint nem kételkedem, sőt többet mondok, tudom, hogy a legszigorúbban büntetik, történjék ez nyilvános tárgyalás útján, hogy maga a csendőrség is tudja, másrészt a nagyközönség is megnyerje azt a megnyugvást, hogy az igazságszolgáltatás sújtó keze utóiérte azt a közeget, a mely hivatalos hatásával visszaélt. Másrészt azonban egyetértek a t. miniszterelnök úrral abban, hogy egy ilyen nagy kérdésnek sporadikusan, kiszakítottan való rendezését nem tartanám egészen szerencsés dolognak, bármennyire híve vagyok is annak, hogy a katonai bíráskodás —- természetesen békében — a polgári életben érvényes büntető eljárással teljesen harmóniába hozassák; hanem igenis óhajtom és követelem, hogy ez az egész dolog az egész vonalon rendszeresen és az igazságszolgáltatás nagy elvei alapján rendeztessék. Már most, t. barátomtól függ, hogy vájjon ő ragaszkodik-e