Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-516

516. orsüágos fllés 1900. január 22-én, hétfőn. 47 a magyar király, és 8 Felsége az osztrák császár lett volna hivatva és jogosítva dönteni. Hát, t. ház, hogy e tekintetben tisztán lássunk, elsősorban feltétlenül szükséges, hogy alkotmányjogi szempontból is a tényállás maga rekonstruáltassék. Közjogi iróink, és itt nem teszek a pártok közt különbséget, ott a túloldalon ülő előkelő férfiak is, maga Deák Ferencz is, hangoztatták, most pedig legújabban sűrűen hangoztatják a közjogi irók, hogy milyen aggodalomkeltő, esetleg menynyire végzetes lehet az, ha két alkotmányosan kormányzott nép között az alkotmány faktorai helyett a Felség lesz az, a ki a vitás anyagi kérdések eldöntésére hivatva van és lesz; úgy, hogy mondhatnám, kivétel nélkül, az 1867-ik alapot védelmező közjogi irók is ezt mint egy végzetes ultima rácziót, mint olyan szerencsétlenséget jelzik, a melyet minden áron el kell kerülni; mert annak sokféle, és pedig dinasztikus, monarchikus államban végzetszerű konzequencziái lehetnének. Daczára annak, bogy ezt mindnyájan érezzük és éreztük, és daczára annak, hogy itt ünnepélyesen te konstatáltam és hangsúlyoztam, hogy a hírlapok tudósítása szerint maga ő Felsége is, hogy így fejezzem ki magam, a tőle telhető alkotmány-tisztelettel igyekezett magától ezen keserű poharat eltávolítani; daczára ennek, azt látjuk, hogy ezen ultima ráczióként a törvénybe felvett felségdöntés ma már nem ultima ráezió, nem sporadikus jelenség, hanem legnagyobb sajnálkozásunkra ismételten, ma már harmadízben alkalmazott politikai arkánummá lett, a mi az én politikai felfogásom szerint az 1867 : XII. törvényczikk intenczióinak sem felel meg, alkotmányjogi szempontból pedig különösen veszélyes. Hogy ezen felségdöntés anteczedencziái tekintetében historikus szempontból tisztában legyünk, tudnunk kell, hogy az első és második döntés a nélkül következett be, hogy maguk a parlamentek a quótát akár itt, akár odaát tárgyalták volna. A helyzet most, t. ház, az 1900. évre felségdöntéssel megállapított quóta tekintetében, sokkal komplikáltabb, mint az előbbi esetekben volt; noha a magam részéről már most kiemelem, hogy az előbbi két izben követett eljárás nézetem szerint törvénytelenség tekintetében még messze túlhaladta a mostani esetet is. Miután az elsőizben, és másodízben bekövetkezett felségdöntést a képviselőház többsége tudomásul vette, talán feladatom körén kivtíl esnék annak az alkotmányjogi részleteivel foglalkozni, hanem foglalkoznom kell kizárólag az előttünk fekvő és az igen tisztelt miniszterelnök úr által bejelentett felségdöntés tényével. Itt pedig a historikum az, hogy az 1867 : XII. törvényczikk idevágó szakaszainak megfelelően, a quótadeputácziók ki lettek kftldjve; ki lett küldve Ausztriában a quótadeputáczíó és Magyarországon is. Ez a két quótadeputáczió tényleg megegyezésre is jutott; ennek a megegyezésnek alapján az igen tisztelt kormányelnök úr nálunk törvényjavaslatot terjesztett a képviselőház elé, a mely törvényjavaslat alkotmányos tárgyalás alá is vétetett, tárgyalás alatt azonban, mielőtt a képviselőház csak általánosságban is elfogadó, vagy visszautasító határozatot hozott volna, a napirendről levétetett. Ausztriában az alkotmánynak megfelelően, a quótaarányról szóló törvényjavaslat szintén beterjesztetett, ott azonban még csak tárgyalás alá sem vétetett. Ez a tényállás, és most már, ha ezt a tényállást a létező törvényre alkalmazzuk, felmerül a kérdés, hogy először is lehetséges-e általában véve, a dolgok ily stádiumában a felségdöntést proponálni: igen, vagy nem; szóval, ezen anteczedencziák azok-e, a melyeket az 1867: XII. törvényczikk 21. §a annak alapjául szab, hogy a felségdöntés bekövetkezhessek? És másodszor, ha igen, ha ezen anteczedencziák maguk elégségesek, hogy a felség dönthessen, vájjon a bekövetkezett döntés maga megfelel-e az alkotmányos előfeltételeknek, melyektől az a törvény szerint függővé van téve ? Hogy rövidebben és világosabban fejezhessem ki magamat, az az alkotmányjogi tétel, hogy az egyik, vagy másik államban úgynevezett parlamenti krízis forog fenn, vagyis, ha egyik, vagy másik állam, akár a quótajavaslatot, akár a kiegyezés egyéb javaslatait, vagy tárgyalni nem képes, vagy nem hajlandó, liogy ez magában véve elégséges ok-e arra, hogy különösen a quótakérdésben a felségdöntés provokáltassék : igen-e, vagy nem? Az én jogi meggyőződésem szerint, de utóvégre ez nem döntő ok, nem az én meggyőződésem irányadó ily kérdésben, hanem a törvény világos rendelkezése, és intencziója, mondom, az én felfogásom szerint — és várom a czáfolatot — a mi törvényünk szerint, a felségdöntés ily anteczedencziák mellett be nem következhetik, és ha bekövetkezik, magában ez a tény, annak törvénytelenségének csiráit rejti magában és alkotmányellenes. Igen természetes, hogy akkor, a mikor én quótáról és hozzájárulási arányról beszélek, annak kérdését nem a régi törvények, nem is Magyarország törvénye sze-* rint és jogilag fennálló függetlensége alapján, hanem tisztán az 1867 : XII. törvényczikk által adott korlátok közt és ennek a törvénynek intencziói szerint, kell, hogy mérlegeljem. Már most az 1867 : XII. törvényczikk 25. §-a, kapcsolatban az 5. §-ban kifejtett világos elvekkel, kifejezetten és világosan megmondja, hogy a közös ügyek tárgyalásának egyik alapfeltétele az Ausztriában való teljes alkotmányosság, úgy, hogy kimondja az 1867 : XII. törvényczikk, hogy ezen közös ügyekre csakis a másik állam