Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-516

516. orsüágos fllés 1900. január 22-én, hétfőn. 47 a magyar király, és 8 Felsége az osztrák császár lett volna hivatva és jogosítva dönteni. Hát, t. ház, hogy e tekintetben tisztán lássunk, elsősorban feltétlenül szükséges, hogy alkotmányjogi szem­pontból is a tényállás maga rekonstruáltassék. Közjogi iróink, és itt nem teszek a pártok közt különbséget, ott a túloldalon ülő előkelő férfiak is, maga Deák Ferencz is, hangoztatták, most pedig legújabban sűrűen hangoztatják a közjogi irók, hogy milyen aggodalomkeltő, esetleg meny­nyire végzetes lehet az, ha két alkotmányosan kormányzott nép között az alkotmány faktorai helyett a Felség lesz az, a ki a vitás anyagi kérdések eldöntésére hivatva van és lesz; úgy, hogy mondhatnám, kivétel nélkül, az 1867-ik alapot védelmező közjogi irók is ezt mint egy végzetes ultima rácziót, mint olyan szerencsétlen­séget jelzik, a melyet minden áron el kell kerülni; mert annak sokféle, és pedig dinasztikus, mon­archikus államban végzetszerű konzequencziái lehetnének. Daczára annak, bogy ezt mindnyájan érezzük és éreztük, és daczára annak, hogy itt ünnepélyesen te konstatáltam és hangsúlyoztam, hogy a hírlapok tudósítása szerint maga ő Felsége is, hogy így fejezzem ki magam, a tőle telhető alkot­mány-tisztelettel igyekezett magától ezen keserű poharat eltávolítani; daczára ennek, azt látjuk, hogy ezen ultima ráczióként a törvénybe felvett felség­döntés ma már nem ultima ráezió, nem sporadikus jelenség, hanem legnagyobb sajnálkozásunkra ismételten, ma már harmadízben alkalmazott politikai arkánummá lett, a mi az én politikai felfogásom szerint az 1867 : XII. törvényczikk intenczióinak sem felel meg, alkotmányjogi szem­pontból pedig különösen veszélyes. Hogy ezen felségdöntés anteczedencziái tekintetében histo­rikus szempontból tisztában legyünk, tudnunk kell, hogy az első és második döntés a nélkül következett be, hogy maguk a parlamentek a quótát akár itt, akár odaát tárgyalták volna. A helyzet most, t. ház, az 1900. évre felség­döntéssel megállapított quóta tekintetében, sokkal komplikáltabb, mint az előbbi esetekben volt; noha a magam részéről már most kiemelem, hogy az előbbi két izben követett eljárás nézetem szerint törvénytelenség tekintetében még messze túlhaladta a mostani esetet is. Miután az első­izben, és másodízben bekövetkezett felségdöntést a képviselőház többsége tudomásul vette, talán feladatom körén kivtíl esnék annak az alkotmány­jogi részleteivel foglalkozni, hanem foglalkoznom kell kizárólag az előttünk fekvő és az igen tisz­telt miniszterelnök úr által bejelentett felség­döntés tényével. Itt pedig a historikum az, hogy az 1867 : XII. törvényczikk idevágó szakaszai­nak megfelelően, a quótadeputácziók ki lettek kftldjve; ki lett küldve Ausztriában a quótadepu­táczíó és Magyarországon is. Ez a két quóta­deputáczió tényleg megegyezésre is jutott; ennek a megegyezésnek alapján az igen tisztelt kormány­elnök úr nálunk törvényjavaslatot terjesztett a képviselőház elé, a mely törvényjavaslat alkot­mányos tárgyalás alá is vétetett, tárgyalás alatt azonban, mielőtt a képviselőház csak általános­ságban is elfogadó, vagy visszautasító határoza­tot hozott volna, a napirendről levétetett. Ausztriában az alkotmánynak megfelelően, a quótaarányról szóló törvényjavaslat szintén beterjesztetett, ott azonban még csak tárgyalás alá sem vétetett. Ez a tényállás, és most már, ha ezt a tényállást a létező törvényre alkalmaz­zuk, felmerül a kérdés, hogy először is lehet­séges-e általában véve, a dolgok ily stádiumában a felségdöntést proponálni: igen, vagy nem; szó­val, ezen anteczedencziák azok-e, a melyeket az 1867: XII. törvényczikk 21. §a annak alapjául szab, hogy a felségdöntés bekövetkezhessek? És másodszor, ha igen, ha ezen anteczedencziák maguk elégségesek, hogy a felség dönthessen, vájjon a bekövetkezett döntés maga megfelel-e az alkotmányos előfeltételeknek, melyektől az a törvény szerint függővé van téve ? Hogy rö­videbben és világosabban fejezhessem ki maga­mat, az az alkotmányjogi tétel, hogy az egyik, vagy másik államban úgynevezett parlamenti krízis forog fenn, vagyis, ha egyik, vagy másik állam, akár a quótajavaslatot, akár a kiegyezés egyéb javaslatait, vagy tárgyalni nem képes, vagy nem hajlandó, liogy ez magában véve elégséges ok-e arra, hogy különösen a quóta­kérdésben a felségdöntés provokáltassék : igen-e, vagy nem? Az én jogi meggyőződésem szerint, de utó­végre ez nem döntő ok, nem az én meggyőző­désem irányadó ily kérdésben, hanem a törvény világos rendelkezése, és intencziója, mondom, az én felfogásom szerint — és várom a czá­folatot — a mi törvényünk szerint, a felség­döntés ily anteczedencziák mellett be nem követ­kezhetik, és ha bekövetkezik, magában ez a tény, annak törvénytelenségének csiráit rejti magában és alkotmányellenes. Igen természetes, hogy akkor, a mikor én quótáról és hozzájárulási arányról beszélek, annak kérdését nem a régi törvények, nem is Magyarország törvénye sze-* rint és jogilag fennálló függetlensége alapján, hanem tisztán az 1867 : XII. törvényczikk által adott korlátok közt és ennek a törvénynek in­tencziói szerint, kell, hogy mérlegeljem. Már most az 1867 : XII. törvényczikk 25. §-a, kap­csolatban az 5. §-ban kifejtett világos elvekkel, kifejezetten és világosan megmondja, hogy a közös ügyek tárgyalásának egyik alapfeltétele az Ausztriában való teljes alkotmányosság, úgy, hogy kimondja az 1867 : XII. törvényczikk, hogy ezen közös ügyekre csakis a másik állam

Next

/
Thumbnails
Contents