Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-514

Sít. országos illés 1900. január 18-án, csütörtSfcSn. 05 a melyet megváltoztatni az ország nem jogosult önmagában, hanem a megváltoztatás csak akkor foghat helyet, ha ahhoz idegen, az országon kivííl álló tényezők is hozzájárulnak. Ez ellen a felfogás ellen akkor sokan tiltakoztak. Azonban megtanultunk Magyarországon egyet, és ez ma is úgy van, s ez az, hogy az igazság nem az, a mit a józan ész és a logika annak tart, hanem mindig annak van igazsága, a kinek a háta mögött a többség van, és ezért fordulnak elő azután esetek, hogy sokszor egymást kizáró tételek különböző időben, mint igazságok és igazságtalanságok szerepelnek. Elfogadták alapúi az 1723 : L, II., III. törvényczikket. És miért? Mert abból akarták bebizonyítani és kimagyarázni azt, hogy Magyarország a kölcsönös és közös védelmet már akkor elhatározta; be akarták bizonyítani, hogy a Magyarország és Ausztria közti kapocs változhatlan, és a védelem nemcsak közös és kölcsönös, de még a védelem tényezőjének állandó közössége is meg van állapítva ezen törvényben. Ne vegye tőlem senki rossz néven, mert hisz tudom, hogy vannak olyanok is, a kik olvasták, s azoktól, a kik olvasták az 1723 : I., II., III. törvényczikkeket, kérdem, vájjon ezt, a mit most itt felhoztam, a mi az 1867 : XII. törvényczikk alapja volt, abból minden kétségen kívül képesek-e kiolvasni, igen vagy nem? Mert én ismerem azt a törvényt, áttanulmányoztam, és minden okoskodásom daczára, ezt abból kimagyarázni nem tudom. Megvallom, czéltalannak és feleslegesnek tartanám most ennek a taglalásába és bírálatába bocsátkozni, mert talán nem is aktuális, mert a tárgyalás alatt lévő kérdés most nem azon alapszik, hanem alapszik az 1867 : XII. törvényczikken, tehát érveimet inkább ott óhajtom csoportosítani. Azt azonban igenis kijelentem, hogy Magyarországnak mindazon tudós jogászai, a kik az 1723 : I., II., III. törvényczikkeket a maguk valódi értelmében igyekeztek megmagyarázni, sem a közös és kölcsönös védelmet, s különösen pedig —- erre nagy súlyt fektetek, — a védelem tényezőjének állandó közösségét bebizonyítani képesek sohasem voltak és nem is lesznek. De szükség volt, hogy úgy legyen, és a magyar köztudalomba átment; hisz annyira átment a köztudatba, hogy itt ma mindenki esküszik a pragmatika szankczióra, pedig még halandó azt nem látta soha. T. ház ! Nem az akkori törvény magyarázatának okából, de annak bizonyításául, hogy ott különösen a védelem tényezőjének állandó közösségére, —• a hova a hadsereg is tartozik, — senkisem gondol, mondom, annak mintegy bizonyításául, bár bizonyítani nem kell, hanem felvilágosításául, egy pár tételre hívom fel a képviselőház figyelmét. Ott volt mindjárt közvetlenül utána Mária Teréziának az esete, a mikor minRÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXVI. KÖTET. den oldalon megtámadták. Mit gondolnak önök, hogyha az 1723-i törvény a kölcsönös védelmet kötelezővé tette volna, épen az uralkodók részéről, a kik nincsenek a megalázkodáshoz hozzászokva, azt a hangot használták volna a nemzethez, midőn oda jöttek könyörögni, hogy segedelmét ne vonja meg tőlük? Vájjon, ha e törvény már a védelem tényezőit is közössé tette volna, az 1841: XLIII. törvényczikk szerint hat gyalogezredet felállított volna-e ez a magyar nemzet? Vájjon az 1802:1. törvényczikk megszavazhatott volna-e 12 gyalog- és 10 lovasezredet, 64.000 újonczczal külön, mint magyar hadsereget? Vájjon az 1841 : II. törvényczikkben segedelem czímén — és erre nagy súlyt helyezek, — 38.000 újonczot megszavazott volna-e? És vájjon, ha az 1723-iki törvényt úgy kellett volna magyarázni, a mint itt ez országban sokan magyarázzák, mi szükség volt minden egyes törvényben, sőt magában az 1841:11. törvényczikkben is kimondani, hogy ezt megalkotjuk ugyan, de úgy, hogy abból semmiféle következtetés Magyarország kötelezettségére vonható ne legyen? De hát persze, a közelfekvő törvényekkel nem tudták volna a védelem közös és kölcsönös voltát bebizonyítani; visszamentek tehát 1723-ra, és egyszerűen ráfogták, és ez átment a köztudatba. De ez nem ment át mindenkinek a lelkébe. Emlékezzék vissza a jelenlevők egy része: Ha az 1723-iki törvény értelmezése helyes volna, miképen magyarázhatnák azt meg, hogy az 1867 : IX. törvényczikkben, tehát az 1867 : XII. törvényczikket csak pár hónappal megelőzőleg, kimondatott, hogy segedelemképen, mert felvilágosítottak minket a magyar ezredek állapotáról, ennyi meg ennyi újonczot megszavazunk; azonban — még itt is világosan meg van mondva, — tiltakozunk az ellen, hogy ebből bármi következtetést az ország kötelezettségére nézve levonni lehessen. És — érdekes,— a IX. törvényczikkben kimondják ezt, a XII. törvényczikk pedig elismeri, hogy már 1723-tól fogva Magyarország magát lekötelezte a kölcsönös és közös védelemre és e védelem tényezőinek fentartására! De hát, t. képviselő urak, ha igazán így szólott volna ez az 1723-iki törvény, ugyan mi értelme lett volna annak, hogy utána egy pár esztendővel, gróf Károlyi Ferencz összeszedte azokat a magyar kommandószavakat, a melyekkel a seregek akkor vezényeltettek? Mert, ha közös lett volna a hadsereg, talán másképen beszéltek volna. Vagy miképen történhetett, hogy 1790-ben több huszárezred és több gyalogezred maga követélte a törvény alapján, hogy nekik külön magyar fővezényletet, külön magyar kommandót adjanak. Sőt tovább megyek. Annyira nem volt 4.