Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-523
210 s28< •*«**•• •!<* W. február 1-én, Mserdán. pótadót, azon indokolás mellett, hogy az államháztartás egyensúlyának helyreállítására szükségesek ezek a milliók is. Már tíz év óta nincs deficzit, újabban tömérdek fölöslegről regélnek, de azért még mindig fentartják ezt a pótlékot, és daczára annak, hogy a mezőgazdasági viszonyok nyomorúságosak, a földbirtokon mégis rajtaNagyták a hatmillió forintnyi évi adóterhet, pedig világos, hogy ezt a pótadót ex ratione legis, újabb általános adóreform nélkül is, el kellett volna már törülni. És a t. pénzügyminiszter úr csak most igéri ezen pótadónak megszüntetését; egyúttal igér sok mást is, adózási és adókezelési újításokat, az adóterhek egyenlőbb, arányosabb elosztását. Mit szóljak ehhez én, kinek aktuális politikai törekvései közt ott van az igazságosabb adórendszer követelése, az egyszerű, világos, érthető adókezelésnek sürgetése? Tapsoljak az Ígéretnek, mint a túloldal tette? Nem teszem. Az eddigi tapasztalatok után nem vagyok a szabadelvű* kormányigéretekkel szemben tüzesvéríí és könnyenhivő. Az adóreform komolyságában már nem igen bízik az ország népe. Lucza-széke az. Elég tiszteletlenül a király iránt, a trónbeszédekbe is belevették az adóreform igéretét és még sem törtérit még javaslat. Volt már Wekerleféle emlékirat, Lukács-féle adóügyi ankét, évek óta tart a nemzet hitegetése, és ez a jelen adórendszer mégis csak fennáll és sújtja igazságtalanul a polgárságot, a mint a miniszter is elismeri. Micsoda szomorú jellemvonása, micsoda megfoghatatlan észjárása és eljárása van a mi törvényhozásunknak ! Számos reformnak megvalósítását várjuk hosszú éveken át, mely reformokat a polgárok megélhetése tesz sürgősen szükségesekké, és hiába várunk, hiába panaszkodunk. Olyan újításokat, melyek úgyszólván csak elméleti igényeket elégítenek ki, s melyek egyáltalán mellőzhetők, vagy legalább hosszabb időre elodázhatok lettek volna, óriási áldozatokkal, majdnem erőszakkal és rohamlépésben vittek keresztül. Gondoljanak, t. uraim, az egyházpolitikai reformokra, melyeknél nem nézték az időt és pénzt, az anyagi és erkölcsi következményeket, hanem meg kellett lenniük azonnal ezeknek az improduktív, vallási és társadalmi nyugtalanságot okozó intézményeknek. Az adóreform pedig, melyet régóta türelmetlenül sürgetünk, s mely hivatva lenne sok igazságtalanságot megszüntetni, a hazai földbirtoknak, a szegényebb néposztályoknak könnyebbséget, enyhülést szerezni, tehát nagy közgazdasági és szocziális érdekeket elősegíteni, ez még most is csak az ígérgetés, tervezgetés és adatgyűjtés stádiumában van. Ez, kérem, lelkiismeretlen politika; és a hasonló sorrendben történő törvényhozásnak rendszertelenségét és a benne rejlő bűnös könnyelműséget a legegyszerűbb polgárember is átlátja és méltán kárhoztatja. A pénzügyminiszter úr, elismerem, ezúttal többet ád a puszta Ígéretnél. Már képet is fest elénk, hogy legalább némi fogalmunk legyen arról, milyen is lesz az az adóreform? A földadót nem akarja közvetlenül leszállítani, mert úgymond, a baj a földadónak helytelen, igazságtalan, aránytalan, egyenlőtlen megoszlásában rejlik és nem a kulcs magasságában. És hozzáteszi, hogy a kulcs leszállításával csak fokoznók az igazságtalanságot. Tehát egyedül czélravezetőnek és szükségesnek a reambulácziót tekinti, mely helyesbítse az osztálybasorozás tévedéseit, a tisztajövedelmet pedig arányosabban állapítsa meg. Azt hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr azért oly nagy ellensége a földadó leszállításának, mert ez a néppártnak egyik követelése. De hát értsük meg egymást. Követelésünknek lényegét a pénzügyminiszter úr teljesíteni igéri az által, hogy más úton igyekszik a földbirtokon és a kisgazdákon segíteni. Ha így lenne, akkor biztosíthatjuk őt, hogy nem fognánk a követelésünkhez abszolúte és vakon ragaszkodni. Csak elérjük a főczélt. De azt is mondhatom, hogy engemet a földadó leszállítása ellen való érvelése a pénzügyminiszter urnak nem győzött meg. Mert ha ma leszállítanék a földadót, akkor bár fenforognak a fennebb említett visszásságok, ezek mégis ez által nem nagyobbodnának, csak megmaradnának, a teher azonban mindenesetre kevesbednék az egyes földbirtokosokra nézve. Azt is mondja a pénzügyminiszter űr, hogy a földadókulcs csak papiroson 25 x /2°/o ? mert a kataszteri tisztajövedelem alacsonyan van megállapítva, s a valóságos jövedelmet véve, tulajdonképen csak 10—12°/o közt variál a földadó kulcsa. Ezt én ugyan a földbirtokok egy részére nézve elismerem, de azt már nem látom be, miért viseljen a földnek jövedelme nagyobb adószázalékot, mint a mekkorát viselnek egyéb hozadékok és jövedelmek. Ez a szempont is igazolná a földadókulcsnak leszállítását. Megjegyzem még azt is, hogy én abban a törekvésben, hogy a reambuláczió által a földbirtok tényleges hozadéka jobban kideríttessék, vagyis hogy az eddigi kataszteri tisztajövedelem és a valóságos tisztajövedelem közt való eltérés megszüntettessék, a régi kulcs pedig mégis maradjon, nem tudok mást felfedezni, mint leleplezett adóemelési törekvést, egybekötve a reambuíácziónak újabb óriási költségeivel. De hát lássuk azokat az adókönnyítéseket, melyekben főleg a kisemberek fognak részesülni,
