Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-521
|g4 * 21 * országos Illés 1900 meszet törvényein alapúinak. S mert én őszintén megvallva, nagyobb valószínűséget tulajdonítok már az 1898-iki földmiVelési miniszter úrnak bevált adata alapján, ugyanannak 1899-iki évi adatainak is, ez okból áll elő részemről azon aggodalom, a mely engem arra indít és indított, hogy ha nem voltam is diszponálva a mai felszólalásomban, felszólaljak, és az kölcsönözte nekem azon erőt, hogy leküzdve mindent, ha mindjárt nem is birom kellőleg kifejezni magam, gondolataimat és aggályaimat mégis érvényesítsem itt a t. képviselőház előtt. (Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad nekem most még a következőket elmondani. A mi malomiparunk berendezése olyan, hogy bizonyos mennyiségű 0-ás vagy l-es lisztet kénytelenek a malmok a mostani berendezésükkel előállítani. Ennek a 0, l-es, esetleg H-es számú lisztnek Ausztria-Magyarországban az itteni szegényebb vagyoni viszonyoknál fogva fogyasztó piaeza nincs, annál is inkább, miután időközben Ausztriában, Csehországban, Moldvaországban szintén jó berendezésű malmok alakultak. Már most a mi malomiparunk hódított magának a külföldön több nagy piaczot. A malomipar annak folytán, hogy évtizedeken át szolgálatot tett eme kivitelével az országnak, beleélte magát abba a nézetbe, hogy neki hivatása, kötelessége, feladata mindenkorra ez a működés, de egyúttal, hogy az országnak is kötelessége és hivatása a malomipart annyira támogatni, hogy minden körülmények közt a 0. és I. lisztjét a külföldre kivihesse és ott az internacziónáüs konkurrens piaczokon értékesíteni képes legyen. Szerintem azonban ez most már lehetetlen. Az őrlési forgalom czímén az idegen búzával némileg ugyan elő lehetett segíteni, elő lehetett mozdítani, hogy bizonyos mennyiségű finomabb liszt kimehetett belföldi magasabbárakmellett is és tényleg némileg mégis konkurálhatott a külföldi árakkal; de azon pillanattól fogva, a mikor az őrlési forgalom itt megszüntetett, és azon pillanattól fogva, midőn itt a vámok érvényesülnek, a malomipar képtelen a külföldi árakkal — tekinve az itteni védvámos gabonaárakat, — a konkui reneziát felvenni; pedig a malmoknak létérdekük szükségli azt, hogy finomabb lisztjükkel kijussanak, mert azelőtt legfőbb hasznuk épen ezeknél a finomabb liszteknél volt. Érdekük tehát azon pillanattól, midőn vámunk érvényre jut, már ellentétes Magyarország gazdáinak érdekével, mert míg mi, mint gazdák, oda törekszünk, hogy gabonaáraink az internacziónáüs árakkal szemben a védvámokkal meg legyenek védve és magasabbak legyenek, addig az itteni malmok érdeke csak az lehet, hogy ők a finomabb liszttel kifelé is gravitálhassanak, már pedig az ily körülmények mellett teljesen lehetetlen. Ezt csak abban az egy esetben valósíthatják meg, ha a gabonaárakat ). február 6-én, hétfőn, mesterséges úton sülyesztik le. Nem tudom, nem állítom, nem vádolom a malmokat, hogy ezt teszik, de a főldmívelésügyi minisztérium statisztikájával szemben a látszat ma feltétlenül e mellett szól. Ugyanis a budapesti malomipar a mai viszonyok folytán ösztönszerűleg egy érdekszövetkezetet képez, és az ő létérdekük parancsolja ilyen esetekben az árak nyomását e'ősegíteni. Ok maguk talán ezt nem tehetnék, de midőn egy ilyen itt a központban tekintélyes befolyásos és vagyonilag még elég erős, hitelképes malomipar áll, és ezt az itteni nagyobb terménykereskedők, az erős kezek látják és tudják, nem kell, hogy összebeszéljenek, már az önmagától kínálkozó helyzet g az ösztön viszi őket arra, hogy ezen malomipar létérdekeit felismerve, azokkal egy pozitive hasznot hajtó irányban együtt haladjanak. Nem kell nagy mesterség ahhoz, hogy olyan évben, midőn nem lehet egész határozottsággal konstatálni sem azt, hogy nem vagyunk export-, sem azt, hogy beviteli állam, de sőt ha egyes kereskedőknek kimutatásaiban feltétlenül annak elsőbbik eshetősége tűnik ki inkább. És eme összeverődött érdekkörök a gazdák hátrányára a gabonaárakat bizonyos ideig tényleg sülyeszthetik is. És eme esetben nem áll arányban az a nyereség, a melyet ily körülmények közt a malmok iparak fentarthatása szempontjából szerezhetnek, azon kárával az országnak, a melyet ennek folytán az szenved, az ausztriai fogyasztókkal szemben. És úgy látom, hogy nemcsak az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úr, de az egész kormány részéről a malomipar rendkívüli támogatásban részesül. Ha azok kérvényt terjesztenek elő, rögtön rendelkezésükre állt a kereskedelmi kormányzat. Pedig vannak viszonyok és körülmények, a midőn, ha mindjárt a malomipar, az ország legelső és legkifejletteb iparának is volna tekinthető messze, távol áll azoknak elsőbb sorbani védelme, különösen, midőn annak érdekei a magyar mezőgazdaság érdekeivel ellentétben állanak (Helyeslés.) Magyarország mezőgazdasígi érdekei, szemben a malomiparral, mint iparral; ez oly óriási különbség, hogy ezt egy közönséges józan eszű alföldi subás ember is fel tudja ismerni. Példának okáért elég ennek felismeréséhez csak annyi ész is, a mennyi azon alföldi paraszt fejében lakozott, a ki, midőn elment Bécs városát megtekinteni, és kísérője, ki végig vezette már őt annak utczáin, megállt vele a Ring Strassen és végig mutatva az ott épült fényes palotákon, kihivólag azt kérdezi tőle: »no koma, mennyi kincset érhet meg ez a sok palota?* Azt hitte, a jó magyarunk nem tud erre neki megfelelni. De a mi jó alföldi magyarunk ezt a választ adá: »nagyon sokat megérhet, de atinyit még sem, mint nálunk egy
