Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-520

520. országot ttlés 1900. február 3-án, szombaton, ^53 ban nem rituális gyilkosságról fogok szólni, mert hiszen kijelentettem felszólalásom kezdetén, hogy magam sem hiszek benne. De a következő esetet utóvégre mégis csak el kell hinnie a közbeszóló úrnak is. A múlt hetekben volt egy zsidó vendégem. (Zaj. Malijuk! Sálijuk!) Elnök (csenget): A t. képviselő úr már tiz perez óta méltóztatik szólani, a nélkül, hogy az interpelláczióra tért volna át. Kérem, szíveskedjék a tárgyra térni. (Helyeslés balfelöl. Zaj a seélső baloldalon.) Zmeskál Zoltán: Kérem, nekem jogom van az interpellácziómat megindokolni. Akár tetszik tehát, akár nem, jogomat érvényesíteni fogom. (Helyeslés balfelöl. Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök: A képviselő úrnak, még ha nem tetszik is figyelmeztetésem, a házszabályok értelmében nincs joga az ellen felszólalni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha közeledett volna a képviselő űr az interpelláczió tárgyához, legtávolabb állottam volna attól, hogy megjegyzést tegyek, Ez tehát oly távol ál! tőlem, hogy ezt indokolású! nem fogadhatom el. (Helyeslés a jobboldalon.) Zmeskál Zoltán: T. képviselőház! Nem leszek indokolásomban már nagyon hosszadalmas, de minél többet fognak engem a közbeszóló urak háborgatni, annál tovább fog felszólalásom tartani. (Zaj jobbfelöl.) Ezen intelligens izraelita vendégem előttem és feleségem előtt arra a kérdésemre, hogy létezhetik-e csakugyan rituális gyilkosság, kijelentette határozottan, hogy ez ki van zárva, de igenis nincs kizárva az, hogy oroszországi, gaíicziai és szavaival élve: a legmüveletlenebb osztályhoz tartozó mártnarosi zsidók, szüleiktől átörökölt fanatizmusból, ilyenfajta gyilkosságokat csakugyan elkövethetnek. Ezt tehát már én magam állítom határozottan. Olyan esetek pedig, hogy egyik vagy másik községből, különösen a felvidéken, — nagyobb városokról nem szólok, azokat nem lehet így ellenőrizni, — időről-időre majd innen, majd onnan eltűnnek 12—13 éves leányok a nélkül, hogy azoknak nyomára lehetne többé jönni, megczáfolhatatlanok. Ily eset történt Árvában is Bukovina községben három évvel ezelőtt egy Vjater nevezetű családdal. A családapa ugyanis Amerikában tartózkodik, az anya pedig szegénységben otthon tengődvén, leányát a szomszéd községbe adta szolgálatba bizonyos Faiereisen Lajos nevíí zsidóhoz. Alig töltött azonban a szegény, alig 13 éves leányka négy napot szolgálatban, máris eltűnt, és gazdája mai napig sem tud beszámolni arról, hogy hová lett a leány ? Ezek csakugyan olyan esetek, a melyek bárkiben is legalább bizonyos tekintetben ébreszthetnek gyanút. Már most áttérek interpelláezióm tárgyára. SÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXVI. KÖTET. A múlt év október 15—16-ika közötti éjjelen Námesztó árvamegyei nagyközségben átmetszett nyakkal, meggyilkolva és véréből tökéletesen lefolyva találtatott fel egy használaton kívüli pinczehelyiségben egy Csrehlen János nevű körtílbelől 12 éves, teljes árvaságra jutott szegény koldusfiá. A több nappal később megejtett bonczolás pedig kiderítette, hogy a szerencsétlen gyermek erőszakos halállal múlt ki, s konstatálta azt is, hogy a feltűnően szabályszerű^ a szerencsétlen áldozatnak egyik fültővétől a másikig terjedő és egészen a nyakcsigolyáig ható metszés, csak egy igen élesre fent szerszámmal volt eszközölhető A helybeli csendőrség legott megindítván a nyomozást, a pinczehelyiségben talált gyermekhullától nem nagy távolságban egy tompa rozsdás kést talált, tnelylyel ilyen szabályszerű metszést végezni egyáltalában nem lett. Azonkívül találtatott még a hulla közelében egy törülköző is, kivágott monogrammal. A csendőrség, a mely elsőnek jelent meg a helyszínén, a bulla alatt egy csepp vért sem talált, hanem igenis talált vérnyomokat a pinczébe vezető ajtófélfán és a pinczétől alig három méternyi távolságban levő Jakobsohn-féle deszkakerítésen véres kézlenyomatokat, melyek után elindulva, az udvaron keresztül Jakobsohn zsidó iskolaszolga lakásába hatolt. Ez mind korán reggel egész zajtalanul történt. Mikor a csendőrség Jakobsohnhoz benyitott, nyomban észrevett véres kézelőket és egy véres deszkát, és mikor Jakobsohnt kérdőre vonta, hogy honnan eredt ezen vér, ez azt találta mondani, miszerint libát vágott volna. Ezt a csendőrség természetesen el nem hitte, a minthogy magam sem hiszem, mert úgy tudom, hogy az izraeliták libái, hogyha saját szükségletükre akarják azt felhasználni, talán Budapestet kivéve, seholsem vágnak maguk, de vágatnak libát, borjút és egyáltalán mindent a zsidó sakter által. A csendőrség ezen véres tárgyakat corpus delicti gyanánt átadta a járásbíróságnak, vegyelemeztette-e azonban a vizsgálóbíró a vért, annak én nem vagyok a megmondhatója. Nyomban ezután a csendőrség a város másik végén lakó templomszolgának, bizonyos Nürnbergemek lakásába sietett, mert arról értesült, miszerint ennek szolgálója valamelyes adatokkal szolgálhatna a gyilkosságot illetőleg. És a meglepett lány nyújtott is adatokat, a nélkül, hogy még bárki által is kioktatva lehetett volna. A csendőrség ugyanis a leányt a laktanyába kisérvén, az, — mit otthon tenni vonakodott, — nyomban vallani kezdett, és a következőket vallotta: Tíz óra tájt elküldött a gazdám egy námesztói polgárhoz, hogy részére reggeli két órára kocsit rendeljek. A megrendelés után egyéb kötelességemet is elvégezvén, lefeküdtem. Körülbelül 20