Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-520

520. országos íiícs 1000. február 3-án, szombaton. J 35 a nemzetiségi törvény végrehajtását s ezzel úgy tüntetik fel a dolgot, hogy ők a Deák-párt programmjának végrehajtását kivánják. Bocsánatot, miniszterelnök úr, egy nemzeti államot így nem lehet megmenteni. Itt nem jelszavak kellenek, hanem tettek, erős törekvés és erős akarat. De nézzük csak, mi volt a következménye a miniszterelnök úr semmitmondó határozatának ? Az, hogy a népgyűléseket mindenütt megtartották és azoknak az eredménye lett az Okolie felállítása, mely határozottan kimondotta: legyen külön tót terület, tót közigazgatás, tót igazságszolgáltatás stb. A miniszterelnök úr azt mondta a pénzügyi bízottságban, hogy azoknak, a kik a magyar állameszme ellen küzdenek, adjunk jó közigazgatást, jó igazságszolgáltatást. Nem kérem; azoknak nem jó közigazgatás, nem jó igazságszolgáltatás kell, hanem tót közigazgatás, tót igazságszolgáltatás. Azt, ha rossz is, örömmel fogadják, de a magyart, akármilyen jó, mindig perhorreszkálni fogják. De menjünk kissé tovább, mert én tételemet bizonyítani akarom. A nemzetiségi mozgalom történetében a miniszterelnök úr első éve nagyon szomorú képet fog mireánk nézve mutatni. Egy egészen új térre hivom fel a t. képviselőház figyelmét. A délvidéki hazafias svábság, a mely eddig a magyarságért lelkesült, a melynek minden tagja hű fia ezen hazának, nézzük: vájjon úgy van-e ez ma? A pángermáu mozgalom ott óriási tért foglalt, és ha a kormánynak nem lesz ereje és nem lesz akarata, hogy ezt a mozgalmat már csirájában elfojtsa, ebből lesz oly törekvés, mely miniatűr sváb államot akar majd kiszakítani a magyar állameszme, a magyar faj szupremaeziája ellen. Nem oly könnyen megy ott a harcz, hogy talán egyik-másik izgató oda ment és fellelkesített egynéhány embert. Nem! Hanem az rendszeresen megy ; ennek a törekvésnek ott rendes négy lapja van, a mely nap-nap után ezt a törekvést puszirozza. Én ezekkel a kérdésekkel, mint méltóztatik látni, mélyebben foglalkozom és szeretek is vele foglalkozni. Véletlenül ma jött kezembe egy ujsági közlemény, a mely a mai lapokban jelent meg. Engedjék meg nekem, hogy felolvassam. Egy kormánypárti lap irta ezt, mely a kormány politikáját helyesli; vájjon nem lelkemből beszélek-e, mikor még ez a lap is ily közleményeket tett közzé? (Olvassa): »Február 2. A délvidéki német páríülésre vonatkozó közleményeink nagy érdeklődést keltettek a Délvidék hazafias köreiben. Több érdekes adalékot kaptunk e mozgalom keletkezéséről, kiterjedéséről és titkos rugóiról. Ezeknek a pángermán erőlködéseknek előfutárja a 90-es évek elején valami Németországból hazakerült Blumeathal nevű német, volt, a ki németországi lapokban a czikkelyeknek egész sorozatát írta »az elnyomott magyarországi németekről*, »a magyar sovinizniusrók. A birlappéldányokat, a melyekben az ilyesféle pángermán zöldségek megjelentek, nagyobb számban csempészték be a bánsági németség közé, de a becsületes svábok megmosolyogták Blumenthal úr erőlködéseit s a legtöbbször esak annyit feleltek: »Na, das ist auch a' dummes Zeug«. Legérdekesebb azonban a dologban az, hogy e pángermán lapok egyik leghangosabb]a aGrosskikindaer Zeitung tulajdonképen minden kauczió nélkül jelenik meg és politizál és izgat a magyarság ellen. Még érdekesebb, hogy Kikindán a legalaposabban kételkednek abban is, hogy Berlinből bevándorolt szerkesztője magyar állampolgár-e, vagy nem? Igazán bámuljuk a hatóságok abbeli türelmét, sőt közönbösségét, hogy e két dolgot akposm meg nem vizsgálják s a kauczió nélkül politizáló lapot egyszerűen be nem tiltják s nem magyar honosságú szerkesztőjének útilaput nem kötnek talpa alá. Hogy az erdélyrészi zöld és nem zöld szászokkal minő belső összeköttetésben áll, kitűnik Schmidt Károly szász nemzetiségű szabadelvű párti képviselőnek a szerkesztőhöz január 16-iki kelettel intézett nyílt leveléből, a melyben azt irja: »GryÖnyörűség olvasnom az ön lapját, amely oly férfias és német érzületet árúi el. Maradjon meg ön szilárdul a magyarországi német nép javára ezen az úton... Ha harmincz év előtt a magyarországi németeknek ilyen szilárd érzületű sajtója lett volna, bizonyára nem jutott volna a dolog odáig, hogy azt, a mit a törvény, mint jogot biztosít, a támadó magyar sovinizmus ellen nehéz harczokkal kelljen megvédeni«. Az is köztudomású dolog, hogy csekélyke számú előfizető közönségének egyik igen tekintélyes része, számszerint az erdélyi szászok közül telik ki. Ez előfizetők között találjuk nemcsak a zöldszászok vezérét, Lurtz Károlyt, de a kormánypárti szászok főemberét: Wolf Károlyt is.« Mindezeket a dolgokat én azért hoztam fel, hogy rámutassak arra, hogy ezen kicsinyeknek látszó mozgalmak nagy horderejűek lesznek a jövőben, ha a kormánynak nincs elég ereje, nincs kellő akarata ezt alapjában megsemmisíteni és lehetetlenné tenni. De már meg volt ennek a következménye is. Nem tudom, emlékeznek-e önök, tisztelt uraim, hogy mi történt épen a nyáron Verseczen, a mikor már a verseczi diákság is államellenes tüntetésekre ragadtatta magát és csak az ottani igazgatónak hazafias erélye volt képes a további fejleményeket megakadályozni? Hát, édes Istenem, nincs-e nekem igazam, midőn azt mondom, hogy varázsigékkel, négyszemközti politikával az ilyen nagy kérdéseket megoldani nem lehet? De menjünk tovább, mert nagy kérdés ez.