Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-519

116 519. országos ülés 1900. február 1-én, csfltflrtö'kon. venczióval a román iskolákat, és tudják-e, mi történt? Azok az iskolafentartók, a kik elmentek idegen államba segélyért, hogy itt a magyar állam területén a magyar állam integritása és szuverenitása ellen erö't teremtsenek, azok az iskolafentartók a magyar állam szubvenczíóját visszautasították. (Igás! Úgy van! Élénk mozgás a szélső haloldalon.) Ez az egy tény, melyet felhoztam, elég arra, hogy azon tendencziával, mely ott pnsziroztatik, tisztában legyünk. Erről azonban nem igen tudott a mi magyar kormánymik semmit, mert a mi kormányainknak feladata legnagyobb részben oda zsugorodott, hogy valahogyan a hatalmat megtartsuk és Bécsben szolgálatkészségünket bebizonyítani képesek legyünk. Mégis 1872-ben a bukaresti akkori osztrákmagyar ügyvivő . . . Eötvös Károly: Hogy hivták? Komjáthy Béla: Calice! Eötvös Károly: Nem Habsburgnak hivták ? Komjáthy Béla:... jelentést tett a magyar kormánynak arról, hogy egy újabb kérvény érkezett be segélyért, és mikor a külügyminiszter útján a magyar kormány erről értesült, rögtön szükségesnek látta felvilágosítás okából Siaguna érsekhez kérdést intézni, vájjon tud-e erről valamit és ez azt a választ adta, hogy ő semmi ilyen szubvenczióról tudomással nem bír. He nagy jegyzékváltások után mégis az akkori kormány egy megállapodást hozott létre a román kormánynyal, s ezt kérem figyelembe venni, melynek az volt az értelme, hogy ezentúl azt a szubvencziót ne az iskoláknak vagy az iskolafeni ártó egyháznak küldje a román kormány, hanem a magyar, kormányhoz és majd ők átadják azt ezen iskoláknak. Bogyay Máté: Bánffy alatt történt ez? Komjáthy Béla: Ez 1872-ben történt; ne méltóztassék a kalendáriumot összetéveszteni. Bogyay Máté: De Bánffy alatt is megtörténhetett volna! Komjáthy Béla: De érdekes, hogy a magyar kormány szentül meg volt győződve, hogy mikor egyezséget kötött a titkos szubvenezió megszűnéséről, befejezettnek vélte a dolgot, annyival inkább, mert mint tudomásom van róla, ezen segély két izben ilyen módon jött be az országba. De az engedékenység ilyen dologban sohasem szokott eredményeket felmutatni. Az a nemzet, a mely nem erős jogai megvédésében, mely saját területén megtűri, hogy ellene aknamunkát folytassanak, annak a nemzetnek az engedékenysége nem a szív jósága, hanem a gyávaság kifolyása. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De mi történt 1874-ben? Akkor már nem kellett nekik ez a segély, mert nagyon rajta lehetett mindenkinek a szeme, és már 1874-ben az iskolafentartók megbízásából Diamanti megjelent és kérvényt adott be ismét Bukarestbe, hogy a titkos segélyt tovább is adják meg. Ámde 1874-ben, — épen szemben ül velem az akkori kormányelnök, Tisza Kálmán, — a Tisza-kormány úgy gondolkozott, a miről nagyon helyeslőleg és dicsérőleg emlékezem meg, hogy a magyar államnak nem szabad megengednie, hogy az ő iskoláit idegen államból segélyezzék, és tiltakozott a segély ellen. Ez a tiltakozás közöltetett a román kormánynyal is, s ebben kimondatott, hogy: »hazai tanintézetnek valamely külállam által annak állami költségvetésében mintegy rendes tételt alkotó segélyezése a nemzetközi viszonyok természetével egyáltalában véve nem egyezik meg«. Nagyon helyesen járt el a Tisza-kormány. Vészi József: Szószerinti idézet ez? Komjáthy Béla: Szószerinti idézet azon iratból, melyet az akkori kormány a román metropolitának küldött. Ez történt 1875-ben. Malmost mindenki azt hitte, hogy a Tisza-kormány ez erélyesebb fellépésének meglesz a foganatja. A román kormány meg is ígérte, hogy beszünteti a szubvencziót, de a következő évben, 1876-ban, mindenki csodálatára ismét bent volt a román költségvetésben a kettős szubvenczid. Akárki megnézheti a képviselőház könyvtárában. Kubik Béla: Hát Tisza Kálmán hol volt akkor ? Komjáthy Béla: Ö ott volt, sőt egy törvényt is alkottak az ő égisze alatt: az 1883: XXX. törvényczikket, melynek 72. §-a szerint sem egyház, sem iskola idegen államtól, vagy egyesektől semmit el nem fogadhat. S mi történt? Az, hogy addig megszegte a törvényt egy idegen állam és azok az oláhok, kik itt laknak, de kifelé gravitálnak, most pedig megszegte a magyar kormány, mert méltóztassék tudomásul venni, hogy minden megegyezés daczára és daczára e törvénynek is, a mely eltiltotta a szubveuczió bejövetelét: a szubvenczió ezután is évről-évre ott szerepelt a román költségvetésben! A magyar érdekért lelkesülni most már ósdi dolog. Nem modern nyugati ember az, ki e keleti fajhoz ragaszkodik. De azok az oláhok tudnak büszkék lenni arra, hogy ők az oláh nemzet tagjai. S tudják-e, mire használták fel azt a szubvencziót ? Arra, hogy az iskolát abból tartsák fenn, szükség nem volt, mert erre volt privát vagyonuk is: ott volt a Meteleu-féle 4000 holdas birtok, melynek régi bére 45.000 lei volt, ma már 62.000 lei. De gondoltak arra, hogy hát ha a magyar kormány egyszer mégis csak megembereli magát, és azért összegyűjtötték e szubvencziót, és megvették a szubiczi 4000 holdas birtokot, a szenilei havast, a Priszku-