Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-502

502. országos ülés 1899. deczember 9-én, szombaton. 91 ben fentartott állami önállósággal is homlokegyenest ellenkezik. A miniszterelnök úr joggal hivatkozhatik e téren egy előző szokásra, a mely azonban, miután a közjog terén elévülés nincs, ssohasem lehet jogczím arra, hogy a bármikor felfedezett botlásokkal szemben a magyar parlament ne érvényesítse a szuverenitásból folyó azon kötelezettségét, hogy ilyen kodifikácziót helyesnek el ne fogadjon. Természetesen a t. többség előtt, a mely a közjog területén az érzékenységnek nem igen szokta tanújelét adni, nagyon közönbös dolognak látszik, de az mégis az úgynevezett összbirodalmi eszmének szolgálatában áll, a mely Ausztriában ma is uralkodó, sőt bizonyos, Magyarországon megjelenő lapokban is »Reichshälfte«, »a monarkia fele« stb. kifejezéseket ismerünk, és arra a lejtőre vezet, hogy ilyen kodifikáczióval ezt az összbirodalmi eszmét a törvényjavaslat talán akarata ellenére is, de kétségtelenül szolgálja. (Igazi Ügy van! a szélső hátoldalon.) Hogy az alaki kifogásokkal mentül előbb végezhessek és áttérhessek a dolog lényegére, egy furcsa jelenségre kell rámutatnom. (Halljuk! Halljuk!) Ez abban áll, hogy a magyar quólabizottság jelentése nem is lényegtelen kérdésben, nyilvánvalóan ellentmond az osztrák bizottság jelentésének. Arról van szó, hogy 1899. november 10-én összejött az új quótabizottság innen is, onnan is; 17-éig tárgyalt is, — majd megmondom, mily módon, — 17-én azonban a tárgyalások formailag megszakadtak. Most érdekes, miként akarják e megszakadt tárgyalásnak újra való felvételét az osztrákok a magyarokra, a magyarok az osztrákokra fogni. A magyar quótabizottság jelentése erre nézve így szól: »Az ügynek ilyetén stádiumában előtérbe lépett a két kormánynak az 1867 : XII. törvényczikk 19. §-ában kötelességükké tett befolyása, minek az az örvendetes eredménye volt, hogy az osztrák minisztertanács elnöke már a tárgyalások félbeszakítása utáni harmadik napon, tehát 20-án arról értesíthette a magyar királyi miniszterelnököt, miszerint az osztrák bizottság hajlandó a tárgyalások fonalát újból felvenni.« Mit mond az osztrák quótabizottság ? (Derültség a szélső baloldalon. Olvassa).»Als die österreichisehe Deputation sich am 20. November wieder in Wien versammelte um die Finalisirung der ihr übertrageneu Aufgabe im Sinne der oben geschilderten Vorgänge festzus telién, wurden ihr die mittlerweile ungariseherseits sowohl an den Obmann der Deputation, Grafen Schönborn, so wie an den Vorsitzenden im Ministerrathe, Grafen Clary, gelangten telegrafischen Mittheilungen zur Kenntniss gebracht, des Inhaltes, daes die Verhandlungen noch nicht als vollständig geschietert zu betrachten und dieselben abermals in Budapest aufzunehmen wären,«. Ha egy állam aktáiban két ily, egymást kizáró tény foglaltatik, először arra kell kérnem a miniszterelnököt és a quótabizottság volt elnökét, hozzák tisztába a dolgot. Ily ellentmondó jelentésekre nézve jogom volna sokkal erősebb kifejezést is használni. Mind a kettő semmiesetre sem lehet igaz, hanem vagy igaz az egyik, s akkor nem áll a másik, vagy igaz emez, s akkor nem lehet igaz az első. Hogy lehet egyszerre igaz az is, hogy az osztrákok szerint a félbeszakított alkudozások után, a magyar kormány és a magyar quótaküldöttség kezdte újra a tárgyalásokat, a magyarok szerint pedig az osztrákok kezdték újra? Ha e dolog csak ilyen ártatlan természetű' volna, talán nem is foglalkoztam volna vele, mert hisz vau a jelentésben sok ily ellentmondó dolog. Általában míg a magyar quótabizottság jelentésén végivonúl az a törekvés, hogy a nemzettel elhitessék, hogy ez a szerencsétlen alku, a melynek eredménye ez a törvényjavaslat, magyar részről leit proponálva, addig a másik az osztrákokat akarja folyton ezért felelőssé tenni. Nem jelenti-e ez azt, t. képviselőház, hogy szégyenlik mind a ketten azt, hogy ezt a dolgot megcsinálták és nem jelenti-e ez azt, hogy az osztrák quótadeputáczió a jelentésében a jövő számára már fundamentumot akar magának csinálni azt mondván, hogy hiszen nem látták-e, hogy a magyarok csak mókáznak, megszakítják a tárgyalást, de már akkor tudták azt, hogy ők magasabb quotät akarnak adni; és, t. ház, ezek a jó magyarok csakugyan meg is teszik azt, hogy alighogy elmennek, az osztrák, mint a zsibárus boltos utánna kiált a vevőnek: Tessék visszajönni, már én újra alkudozom, és ők visszajönnek. (Derültség a szélső baloldalon.) De talán ez is mind jelentéktelen; térjünk rá ennek a kérdésnek érdemleges tárgyalására. Meg kell állapítanunk, mit ért az 1867 : XII. törvényczikk a quótaarány alatt és mik annak a feltételei. Sokszor mondják, t. képviselőház, hogy az 1867: XII, törvényczikknek egyik hézaga az, hogy nem állapította meg a quóta hozzájárulási arányának alapját, kulcsát és kiszámítási módját. En ezt a felfogást nem osztom, sőt én, a ki az 1867 : XII. törvényczikknek hatályon kivül helyezése mellett küzdök, ha ugyan fedezek fel az 1867 : XII. törvényczikkben valami jót, úgy ez az, hogy ezt meg nem állapítja. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, az 1867 : XII. törvényczikk intenczióját érteni félre az, a ki ezt a hézagot hézagnak tekintené. Mert az 1867 : XII. törvényczikknek kardinális álláspontja a quótakérdésben az, hogy Deák Ferencz az ő tiszteletreméltó