Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-501

gaj 501. országos fllés 1S99. deczember 7-én, csütörtökön. és családját fentarthassa. (Egy hang a szélső haloldalon : És hivatalszolgáknak ! Űgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Még egy nagyon szomorú jelenségre kell figyelmeztetnem a t. házat. Itt a fővárosban is olyanok az állapotok, hogy minden harmadik családra esik egy végrehajtás, de vidéki népünk már annyira jutott, hogy tömegesen koldul itt a fővárosban. A mióta képviselő vagyok, nem múlik el egy nap a nélkül, hogy kerületemből, pedig az nem tartozik a szegényebb kerületek közé, ne jönnének hozzám oly emberek, a kik azelőtt jómódú gazdaemberek és iparosok voltak, könyörögni, hogy nézzek utána, hogy nekik bármily nyomoruságos állást szerezzek. Ma is négy ember jött hozzám kerületemből panaszkodva, hogy nem tudnak megélni, szerezzek nekik valami állást, hogy megélhessenek. Tekintve mindezt a nyomorúságot, azt ugyan nem lehet még 67-es szempontból sem mondani, hogy teherviselési képességünk emelkedett. (Űgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De még időzöm egy kissé e thémánál, (Halljuk ! Halljuk!) mert elfelejtettem valamit. Foglalkoztam a fővárossal, a mezőgazdákkal és az iparosokkal, de még a kereskedőktől nem szóltam. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon csalódunk, ha azt hiszszük, hogy a kereskedők mostani helyzete jó. A kereskedés annyira pang most Magyarországon, mint talán még sohasem. De ez nem is csoda, ha nyomorúságos hitelviszonyainkat tekintjük. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igaz, t. ház, hogy jelenleg a hitelviszonyok máshol is rosszak, most kivételesen egész Európában mindenütt kedvezőtlenek, de másutt ez csak időleges baj, még nekünk állandó bajunk a hitelviszonyunk nyomorúságos volta. És, t. ház, tudhatjuk, hogy hitel nélkül nincs kereskedés. Hogyan állanak itt a fővárosban a kereskedők? Bizony rosszul állanak, de a vidéken még százszor rosszabúi. Még egy nagy bajt kell felemlítenem. Ne felejtsük el, t. ház, hogy a mi földhitelintézeteink mily siralmasan állanak. A mi földbirtokosaink, nem beszélek azokról, a kik derangirt állapotban vannak, a kik nem hitelképesek, hanem azokról a földbirtokosokról, a kik hitelképesek, de kénytelenek a földhitelintézethez folyamodni kölcsönért. Ezeknek a földhitelintézet a kölcsönüket már hónapok óta megszavazta, de olyan nyomorult állapotban lézengenek, tengődnek ezek az intézetek, hogy a hónapok előtt megszavazott kölcsönöket folyósítani nem tudják. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen így az a szegény még hitelképes földbirtokos hitelezője önkényének van kitéve és reménye sincs, hogy a már megszavazott kölcsönöket egyhamar megkaphassa. Nézzük meg a budapesti házakat, — talán a budapesti háziurak nem tartoznak azon 42.000 exekvált ember közé, talán jól megy ezeknek a dolguk? Ha látjuk a pompás palotákat, melyek, mint a gombák nőnek ki a földből, azt gondoljuk, hogy ezeknek óriási teherviselési képességük van. Ez azonban csak a látszat szerint van így. A legtöbb háztulajdonos túl van terhelve adósságokkal annyira, hogy tornyos palotáik még annyit se jövedelmeznek jóformán, a mennyit a rajta levő drága kölcsönök kamatai kitesznek. Ezeknek bizonyára nem emelkedett teherviselési képességük, hanem ellenkezőleg úgy állanak, hogy azt jósolom, hogyha gyökeresen meg nem változnak a viszonyok, egy nevezetes házkrach előtt állunk, a melyben már körülbelül benn is vagyunk, de még csak a legkezdetén. Már most, ha széttekintünk az egész országban, sehol sem látjuk, hogy a fizetési képesség emelkednék. De itt kifelejtettem valamit, vannak mégis egyes pénzintézetek és takarékpénztárak, a melyeknek szaporodik a vagyonuk és emelkedik a teherviselésiképességük is. Ezek pedig azok, a melyek nagy osztalékra, nagy kamatra dolgoznak, de a melyek teherviselési képességének emelkedése a legszomorúbb jelenség az országra nézve. (Űgy van! Űgy van! a szélső baloldalon.) Nem fogom tovább untatni a t. házat. (Halljuk !Halljuk !a szélső baloldalon.) De még egy veszélyre vagyok kénytelen úgy a t. házat, mint a t. kormányt figyelmeztetni. Hiszen már quótánk felemelése magában véve is bizonyos terhes dolog; de még terhesebb az, a mi kilátásba van helyezve. Hadügyi budgetunk ugyanis évről-évre emelkedik. Hiszen hogyha nekünk nagy quótánk volna, még sokkal nagyobb a mostaninál és mellette alacsony hadügyi kiadások volnának, amelyeknek tételei nem emelkednének, hanem leszállíttatnának, valahogyan elviselnők ezt a magas quótát. De mikor a quóta is érzékenyen emelkedik és a hadügyi kiadások is folyton fokoztatnak, ezt, a kettőt együtt elviselni lehetetlen. Hiszen látjuk, hogy már az idén a tiszti-fizetések emelése nagyobb hadügyi kiadást képez. De ez még csak elviselhető kiadás volna, hanem kilátásba vannak már helyezve új ágyúk előállítása, hadihajók, sőt a hadsereg létszámának kilátásba levő szaporítása. Tudjuk, hogy midőn 1867-ben a hadsereg létszámát megállapították, a monarchia népessége nem volt olyan nagy, mint jelenleg és mert ha most, ha majd a hadi létszámot újból megállapítani fogják, bizonyos, hogy a monarchia népességének számához viszonyítva, ez pedig ismét a hadügyi kiadásoknak lényeges felemelést fogja maga után vonni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ebben van tehát a quóta felemelésének igen nagy veszélye, szólni sem lehet arról, hogy teherviselési képességünk, anyagi viszonyaink javul-