Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-500

62 900. országos ülés 1896. deczember 6-án, szerdán. elnök úr ura a szónak és igen határozottan ki tudja fejezni azt, a mit kifejezhetőnek tart. Épen azért nagy aggodalommal kellett látnom, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úr egész kijelentésében, melylyel a t. házat megnyugtatni igyekezett arra nézve, hogy a kiegyezési törvényekben rejlő úgynevezett előnyök viszonosság útján a másik államban biztosítva lesznek, ezt a kifejezést, hogy »törvényhozási úton«, gondosaa kerülte. Alkalmat is vett magának a t. miniszterelnök úr azon interpelláezióra adott válaszában arra, hogy engem aposztrofáljon, mint a ki igen stíríín kérdezősködöm ebben a kérdésben. Hát én mindaddig kérdezősködni fogok, míg arrra nézve, a mit kérdezek, minden homályt kizáró válaszom nem lesz. (Helyeslés a szélsőbalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak egy újabb hirre, melyet hivatalosan . . . Polónyi Géza: Vigyázz! Becsuknak érte! (Derültség.) Barta ÖdÖn í Azon időben, midőn a delegácziók Bécsben tisztelegtek, felmerült egy hir, mely eddig hivatalos alakban czáfolatot nem nyert: A hir ekképen szól (olvassa): »Arról van szó, hogy a magyar kormány időhaladékot ad az osztrák kormánynak arra, hogy ha január elsejére az osztrák kormány nem léptethetné életbe az átutalási eljárást, a hir szerint a magyar kormány eziránt semminemű nehézséget nem támaszt.« Tapasztalásból tudjuk, t. ház, mit jelentenek az ilyen hirek. Az ilyen hirek rendszerint, fájda lom, olyankor, mikor Ausztriával szemben fenforgó ügyeink rendezéséről vau szó, valóknak bizonyulnak. Abban az alakban különösen, hogy nehézséget nem támasztunk, ezideig mindig megvalósult. Vagy kikerekítjük felfelé, az osztrák igényekhez közelebb a magunk álláspontját, vagy lejebb szállunk arról a bizonyos uagy lóról, melyen lovagolunk, hogy gyalog könnyebben megverhessenek. De mindenesetre van ok, hogy egyszerre tisztában álljunk szemben azon kérdéssel, és üzenjük meg talán egyszerrmár Bécsbe a kormányszékből, hogy mit értünk bizonyos kérdések megbolygatása után az alatt, hogy mégis csak úgy lesz, hogy lesz valami. Felolvasom a miniszterelnök úr múltkori válaszát (olvassa).»Azt méltóztatik a t. képviselő úrnak gondolni, hogy akkor, január elsején mi összekötött kezekkel állunk? Hát nem állunk, t. ház. Vagy azt hiszi, hogy valami rémséges előkészületeknek kell megtörténni, és mert azokat nem látja már ma, hát azt hiszi, hogy védtelenül állunk ? Hát nem állunk, kérem! Azt a törvényt nekünk nemcsak életbeléptetni szabad, de azt nekünk végre is kell hajtani, és végre is fogjuk hajtani.* Már ezt megelőzőleg azt mondja a t. miniszterelnök úr, válaszában álláspontjáról szólva, hogy (olvassa): »Örülnék, hogyha parlamentáris úton vitetnének keresztül, mert nagyon szeretném, ha ezen anyagi kérdései a kiegyezésnek parlamentben létesülnének; ha pedig nem jön létre parlamentáris úton, akkor az álláspontom igen egyszeríí.« Ez az egyszerű álláspont az, a mi most következik. Az igen tisztelt miniszterelnök úr november 18-án mondotta ezeket: »Ez a kiegyezés a maga egészében január elsején kell, hogy életbe lépjen, és ha január elsején életbe nem lép, akkor igenis a kiegyezés egy lényeges része el lenne ejtve, akkor meg lenne szakítva a kölcsönösség, és így akkor eloállana a viszonosság megsértésének esete, de addig nem.« Ezt én már igen sok alakban hallottam, a pénzügyi bizottságtól kezdve a kiegyezési tárgyalások egész vonalán végig, máig: hogy akkor ez a viszonosság megsértésének esete lenne. De eddig úgy láttam, hogy az ilyen megsértési esetekkel szemben az igen tisztelt kormány úgy tesz, — ne méltóztassék triviálisnak tekinteni az összehasonlítást, — mint az egyszeri ember, ki azt kiáltja a szembejövőnek, hogy: térj ki, mert különben úgy jársz, mint a másik. Azt hihette volna, hogy a másikat elgázolta; pedig az következett arra: »mert ha nem térsz ki, akkor én térek ki.« (Derültség a szélső baloldalon.) Nem akarom, nem merem feltételezni, hogy ezen fontos kérdésnél, melyet a t. kormány minduntalan mint oly tőkét állított az ellenzék elé, a mely tőkéből meg lehet élni a fölemelt quóta mellett is, hogy arról a tőkéről így könynyedén lemondana, és hogy ezt a tőkét, a mely az átutalási eljárásból reánk háramló előnyökben van, függővé tegye egészen labilis természetű kormányrendeletektől, és ne szerezné meg a biztosítékot arra nézve kellő időben, hogy Ausztriában törvénynyel, tehát a két nemzet megegyező akaratnyilvánításával fogják azt életbeléptetni és nem fogják újabb ingadozás veszélyének kitenni. Seholsem mondta eddig az igen tisztelt miniszterelnök úr, — pedig a bizottságban sokszor volt rá alkalma, — hogy ha a viszonosság bármely kérdésben meg lesz sértve, akkor a gazdasági közösségre vonatkozó összes megállapodások hatályukat vesztik. Méltóztatik igen jól emlékezni a t. miniszterelnök úrnak, én magam is többször kérdeztem, hogy a viszonosság megsértéseinek esetei közt megvan-e a kauzális Összefüggés, a nexus, a junktim, a mely azt vonja maga után, hogy ha valamely téren Ausztria a közgazdasági kiegyezés valamely lényeges pontját megsérti, akkor az egész mü felbomlik, lomtárba kerül, mint olyan, a melynek a nem-