Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-500

-• 500. országos fIM* 1899. Jaczember 8-án, azerdás. Az én kiindulási pontom, t. képviselőház az, hogy akkor, midim ezen két állam ily közösségi szerződést kötött, nem mondhatott le arról és nem is volt szabad lemondania, hogy a közösség érdekében hozott mindsn áldozat az államnak a hozzájárulási arányába beszámítandó Hogy ez nem csak olyan önkényesen felállított tétel, annak bizonyságául szolgál és különösen annak bizonyságául is, hogy akkor igy gondolkoztak, az 1867 : XII. törvényczikk 67. §~a, az 1867 : XI. törvényczikk 15. §-a, az 1867-i osztrák törvény 5. §-a, a melyek mindegyike a hozott áldozatokra nézve a hozandó törvények együttességét biztosította. De bizonyítja az 1867 : XII. törvényczikk 18. §-a is, ahol quóta megállapítása alkuhoz van kötve, mert ez azt jelenti, hogy minden egyes államnak nemcsak joga, de kötelessége legyen számadatokkal bebizonyítani, hogy miféle áldozatokat követel tőle a közösség fentartása. És ez nem is lehet másként, t. képviselőház, meri; a mint mondtam, a két állam ismerte akkor erejét, egymáshoz mérte, és azon erőviszonyok alapján vélte mindkét állam szükségesnek saját érdekében :\ közösségnek megkötését. Hát nézzük, t. képviselőház, hogy milyen áldozatokat hozott ennek a közösségnek Magyarország í867-ben. Már tegnap nagyon helyesen és szépen mutatott rá erre t. barátom Thaly Ferencz, nagyon szép 1 eszedében. Az 1867 : XV. törvényczikk értelmében Magyarország elvállalt az államadósságokból, a melyek őt jogilag nem is terhelhették, évi 30,338.000 forintot (Egy hang a középen: Politikai okokból!) Azt mondják erre, hogy politikai okokból. Hiszen az egész quótát csak politikai okokból vállaltuk el. De engedelmet kérek, hogy az nem tisztán politikai motívumok alapján jött akkor létre, annak bizonyítéka — tessék csak visszaemlékezni, — az -első quótakitldöttségnek osztrák részről való kijelentése, a mely kifogásolja azt, Logy az államadósságok feletti határozat nem együttesen tárgyaltatik a quótával, sőt követeli azt is, hogy ugyanazon arányban állapítassék meg, mint a quóta. De nem is kell odáig menni, t. ház. Maga Lónyay Menyhért 1867. február 1-én a/, ötös bizottság ülésén mit mondott, szórói-szóra (olvassa) : »A quóta meghatározásával és a váimzövetség megkötésével egyidejűleg lesz egyszersmind az államadósságok után Magyarország részéről elvállalandó évi járadék az 57. és 60. §-sokban kijelölt módon szabad egyezkedés által megállapítandó.* Azt hiszem, ezt a tételt kétségbe vonni nem lehet, hogy a 1867-iki quóta megállapításánál az államadósságokból való részesülés már alapot képezett és az képezte a számítás alapját. ÉK ugyanez alkalommal még egy más áldozatot is hozott a nemzet, igaz, hogy akkor vakon ugrott és nem gondolta meg, hogy mit tesz, és ez volt: a vámszerződés megkötése. (Igás! Ügy van/ a szélső baloldalon.) És hogy ezt csakugyan áldozatnak tartotta a nemzet, mutatja az a tény, hogy e három javaslatnak iunktimja soha kétségbe nem vonatott, sör ez a törvényben is benn van. T. képviselőház! A midőn 1867-ben a quótáról volt szó, erre vonatkozólag azt állítom, hogy már akkor, azon államférfiak, a kik részt vettek annak megállapításában, az államadósságokban való részesülést, mint áldozatát a közösségnek számították oda. De fájdalom, t. képviselőház, akkor is volt már »jóindúlatú szándék« és annak a »jóindúlatú szándék«-nak az lett az eredménye, hogy túl ment az ország azon, a mit az ereje megengedett és bele egyezett oly arányba, a melyet Magyarország illegitim teherként viselt mindonkor. Mert tény az, t. képviselőház, hogy az abszolút időben, a midőn nemcsak a közös érdekfí ügyekre, hanem az államadósságokra vonatkozólag is az önkényuralom szedte hozzájárulásunkat, összesen mind a kettőre 25°/o-nál többet nem fizettünk. Ha pedig a kiadásoknak tényleges számait nézzük, évenkint 52 millió forintot áldoztunk. Az 1867 iki quótamegállapítás, összevéve azzal a hányaddal, a melyet évenként az államadóságokhoz fizettünk, ezt már nagyon is felülmúlta. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem hallani hogy mit mond a képviselő úr, mert hátra fordul! Komjáthy Bélal Azt mondottam, — ha nem is szórói-szóra ismétlem, — hogy 1867-ben, mikor ez az ország megállapította a quótaarányt, számításba vette ennek az országnak az államadóssághoz való hozzájárulását, az ebben rejlő áldozatot, de fájdalom, nem vette számításba mindazokat a terheket, a melyek a közösség folyományakép, mikép ez utóbb bebizonyult, ezt az országot terhelik. Ezzel szemben azt állítottam, hogy sokkal tovább mentünk, mint erőnk megengedte, sőt sokkal tovább mentünk mint a mennyit addig rajtunk az önkényhatalom erőszakkal behajtott. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Kétségtelen.) De ha abból az időből lehet védelmezni az akkori államférfiakat, hogy nem ismerték azon terheket, melyek a közösség folytán Magyarországra haramiának, ma már ezen túl vagyunk, ma már ezen terheket ismerjük. Nézzük ezeket; csak részben, mert mindent felsorolni nem kívánok. Az első áldozat, mit a közösségnek hoztunk, az államadósságok évj járuléka volt: 30,338.000 forint. 32 év óta fizetjük ezt az összeget, a mely bennünket jogilag nem terhel, a mely államadósságnak egy része épen Magyarország elnyomására fordíttatott. (Úgy van!