Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-500

44 609. orsságo* ülés 1899. deezember 6-4n, szerdán. zet érdekében hozatott létre, épúgy ezeknek fentartása, csak a nemzet jól felfogott érdeke által indokolható. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És ebből kifolyólag, t. ház, habár másküiönbeii ezen törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtuk volna, mindazonáltal, a mennyiben a t. kormány az ő előterjesztésében a quótabizottság javaslataival mindenben egyetért és az összes kérdésekben azonosítja magát vele, s a mennyiben ebből kifolyólag nincs kilátás arra, hogy az általános vitaalkalmává] a kormány elNagyná álláspontját s azon felfogás mellé állana, hogy a quóra a régi arány szerint maradjon meg: a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául sem fogadjuk el. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jóbbfélól.) Tóth János jegyzői Komjáthy Béla! Komjáthy Béla: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) »Áz ország érdeke is azt kívánja, hogy Felséged jóindulatú szándékával ellentétbe ne jöjjünk.« (Halljuk! Halljuk!) E szózat hangzott el a napokban Bécsben a magyar országos bizottságot vezető államférfiú szájából. (Egy hang a szélső baloldalon: Szapáry!) Ez a szózat, ez a kijelentés, engem, megvallom, nem lepett meg. Csodálkoztam azonban rajta, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat előadója nem ugyané szavakkal kezdte meg a törvényjavaslat ajánlását, és ez annál inkább meglepett, mert konstatálnom kell, hogy a közélet terén az utóbbi időkben szokássá vált a túl-loyalitásnak minden alkalommal való fitogtatása. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) És vájjon minő loyalitás ez, t. ház? Nem olyan, a mely a mindent megelőző hazaszeretetnek, a mely a szuverén akaratának kifejezése, hanem az a loyalitás, a mely a szokássá vált hizelgésnek, a megszokott szolgaságnak a folyománya. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon) Századok történelméből meríthetjük a tanúságot, hogy Magyarországnak minden harcznál, minden üldözésnél és minden önkénynél többet ártott az a tény, hogy mindig akadtak oly magyar férfiak, a kik a politikát úgy vezették, és csakis azért, hogy loyalifásukat bebizonyítsák, lestek a felsőbb akaratot és igyekeztek azt végrehajtani, (ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A hazaszeretetből, az önérzetből kiinduló loyalitás a fejedelemnek és az országnak együttes érdekét képezné. Ez a loyalitás tiszteletet érdemel, de a melyik ellentétbe helyezi magát a nemzet érdekével, az nem tiszteletre méltó, az megvetésre méltó. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbalon.) Nálunk, fájdalom ez a szó, loyalitás, miként mondtam, századok tapasztalata szerint egészen mást jelent. Nálunk loyalis volt, a ki térdet, fejet hajtott, a ki a hatalom végrehajtására vállalkozott, illoyalis volt az, a ki a nemzeti érdekeket megvédeni feladatának tekintette. És ez a gyászos rendszer, mert annak nevezhetem, hová vitte ezt a nemzetet? Oda, hogy ma már csak arra a »jóindulatú szándékra« kell hivatkozni, ma már a nemzettel mindent el lehet fogadtatni, habár érdeke ellen szól is. Hiszen a mit még ma egyesek mint Örök igazságot, mint a nemzet érdekét hirdetnek, másnap csupa loyalitásból az ellenkezőt igyekeznek bebizonyítani. Ma már elég valakinek a loyalitásra hivatkozni, mert mindenki tudja és érzi, hogy a loyalitás ad hatalmat, erőt, és akkor feled mindent, a mi eddig lelkében volt. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház ! Egy nyilt levél jelent meg a lapokban, tehát jogom volt elolvasni, e levélnek tartalma ezen állításomat igazolja. Legyünk ezzel tisztában. Hiába tagadja a miniszterelnök úr a múltkor felállított tételemet, midőn azt mondtam, ég állítom ma is, hogy Magyarországnak nincsen valódi alkotmánya, mert az nem alkotmány, mely magát megvédeni nem képes. Mert az nem alkotmány, a mely akaratának kivitelére erőt nem tud rendelkezésre bocsátani. Hiába tagadja a miniszterelnök úr, érzi az egész ország, annak minden egyes tagja lelkében nekem igazat ad. Fájdalom felettünk egy erő uralkodik és annak akarata előtt ennek a nemzetnek megkell hajolni. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ha ez nem így volna, hát hogy történhetnék meg az, a mire ez a nyilt levél is hivatkozik, hogy a mit ez a nyilt levél írója igazságtalanságnak tart, rögtön politikai szükséggé válik, hogyha attól függ, bebizonyítani a felhasználhatóságot és kormányképességet. (Ügy van! Úgy van!a szélső baloldalon.) Más országban a kormányképességet a hazaszeretet, a szellemi erőnek a duzzadása, az ország érdekeinek egész átgondolása teremti meg. Fájdalom, nálunk épen az ellenkező volt mindig. Az volt kormányképes, a ki bebizonyította, hogy az erő és hatalom előtt meghajolni képes, hogy szolgálatkész, és még erősebb volt az ő hatása, ha némi gyökere is volt a nemzet szivében. (Úgy van! Úgy van! a a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, én azon senki által kétségbe nem vont ténynek nem igazolásául, vagy bizonyításául, csak felemlítem azt, hogy Magyarországnak egy országos pártja, mely tényleg a tehetségeket összehozva, nagy erőt képviselt, mindaddig, míg a nemzeti érdekeknek mondhatnám minimális, vagy csak annak elkeresztelt érdekeit ki nem lökte a programmjából, kormányképességről még csak nem is ábrándozhatott. (Úgy van! Úgy van! a szelő baloldalon.) De bizonyítékul szolgál különösen az itt levő javaslat, hogy hova siet ma már a magyar nemzet. Éppen az előttem szóló képviselő úr nagyon helyesen rámutatott, hogy az a miniszterelnök terjesztette be a javaslatot, a ki