Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-507

507. országos ülés 1899. deczember 15-én, pénteken. g2í oda vitte az országot, hogy harmadfél milliárd adósság nyomja a nemzet vállát. De még -ha arányban lenne is a mi vagyonunk adósságunkkal, még akkor is, ha elfogadom azt, hogy a vagyoni leltár hü és valódi értéknek teljesen megfelel, még akkor is joggai kérdezhetem Smialovszky Valér t. képviselőtársamtól, hogy ha 1867-től 1899-ig, tehát 32 esztendő alatt oda jutottunk, hogy harmadfél milliárd államadósságunk van, hány évi közösiígyes gazdálkodás kell még ahhoz, hogy három milliárdot feltüntető állami vagyonunkat adósságaink meghaladják? A feleletet reá bízom; de azt hiszem, hogy adós fog azzal maradni. Szomorú dolog az, t. ház, hogy akkor, a mikor nekünk 1867-ben egy krajczárnyi állami adósságunk sem volt, 32 év alatt odajutottunk, hogy ma közel harmadfél milliárd adósságunk van, még pedig az 1867 : XV. törvényezikkben elvállalt 30,310.641 forint adóssághoz való járulékon kivűl! Ne méltóztassék azért a nemzetnek haladására hivatkozni, mikor azt látjuk, hogy a magyar állam az eladósodás ösvényén áll, és mikor tudjuk, hogy a mi haladásunknak árnyoldala és háttere, az óriási államadósság. Sajnos, de el kell ismernünk, hogy a mi haladásunk nem gazdagság, hanem csak szemfényvesztés. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Van azonban számos más tanúságunk és jelenségünk arra, hogy haladásunkkal egyáltalán nem lehet okunk kérkedni. Méltóztassék csak visszagondolni. A héten tartották meg az országos gazdasági egyletek nagygyűlését, a melyen Magyarország gazdái, — pedig Magyarország par exezelleucze mezőgazdasággal foglalkozó állam, — (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) összegyűltek és keseregtek a mezőgazdaság sorsán és nem ok nélkül hozakodtak azzal elő, hogy Magyarországon a magyar birtokos már oda jut, a mint egykor a költő mondta: »Birtok nem vala már, idegen lett a magyar otthon . . .« A határszéli vármegyékben pusztulnak a magyar birtokosok. Egy komoly, szavahihető közgazdász : Förster Géza, két millió katasztrális holdra teszi annak a birtokteríüetnek nagyságát, a mely tiz év alatt jutott idegen kézre. És Emó'dy József, úgy tudom, a nyitrai gazdasági egylet titkára, csak Nyitxa vármegyéről oly elszomorító eseményt tüntet fel, hogy 480 középbirtokból ma csupán 101 középbirtok van magyar kézen. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Ezt méltóztassék nézni miniszterelnök úr, ha a quóta felemelésének jogosultságát indokolja. Tudom én, hogy vannak nálunk oly nemzetgazdasági irók és politikusok, a kik azt mondják: mindegy, ha pusztul is a magyar birtokososztály, a föld nem pusztul el és annak akárki lesz a birtokosa, az majd meg fogja fizetni az adóját. De engedelmet kérek, ez minden lehet, csak nem magyar és nem nemzeti politika, (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert ha visszatekintünk a múltba, azokat az óriási sorscsapásokat, melyek ezt a nemzetet pusztították, a történelmi tanúiság az lesz, hogy ez a maroknyi nemzet csak úgy tudta ezt a hazát vitézsége mellett magyarnak megtartani, hogy a föld magyar kézen volt. Szomorú jelensége a mi haladásunknak, hogy a magyar birtokos-osztály nemcsak pusztul, hanem már nem is magában a hazában cserél gazdát a magyar föld s a régi nemesi középosztálynak birtoka, nemcsak hogy más kézre jut, de idegen kézre jut. A kiknek a quótát terhünkre felemelni akarják : osztrák szomszédaink jönnek hozzánk s veszik meg a magyar földet s kezdik apránként kisajátítani Szent István birodalmát. Pichler GyŐZŐ % Minden jövedelmet külföldön költenek el! Endrey Gyula: Mi az elől a kérdés elől sem térünk ki, hogy helyezkedjiiuk a haladás álláspontjára. Ámde a haladás megmérésénél legyünk igazságosak s nemcsak a mienket tekintsük, ha nem azt is, hogy az utolsó tíz-tizenkét évben milyen a haladás a Lajthán túl. Ha összehasonlítjuk a mi haladásunkat az osztrákéval, akor nem fog a miniszterelnök ár azon konluzióra jutni, hogy Magyarországra nézve a quótaemelés igazságos, mert a mi haladásunk az osztrákokét még csak meg sem közelíti, akár a mezőgazdaságot tekintjük, akár az ipart, akár a kereskedelmet. Ez olyan théma, amelyről órákig lehetne beszélni, de nem szólok róla, mert remélem, hogy ezen javaslathoz még lesz alkalmam hozzászólani s akkor bátor leszek a ház engedelmével részletesebb adatokkal kimutatni, hogy a mi haladásunkról világgá röpített állítások csak arra szolgálnak, hogy saját közönségünket megtéveszszük s elhitessük vele, hogy a felemelt quóta elviselésére jogosan kötelezhető. Azt mondják, hogy csak 3°/o a quótaemelés. Bizony ez a 3°/o azt jelenti, hogy Magyarországnak közösügyi terhe- emelkednek az összes kiadások 3%-ával, Ausztria közösügyi terhei pedig 3°/o-kal kevesbednek, vagyis Ausztria válláról leveszünk 3°/o terhet és azt a mi vállainkra helyezzük át, a minek végeredménye nem 3°/o, hanem a két állam erőviszonyaiban és teherviselési képességében teljes 6°/o. Ennek feltüntetése végett a tényleges eredményre mindjárt kitérek, csak azt vagyok bátor még előadni, hogy a közös minisztériumnak a 1900-dik évre beterjesztett költségvetését tekintve, az eredmény az, hogy a határvám jövedék-többlet levonása után Ausztriának és Magyarországnak a quóta révén fedeznie kell 212,397.412 koronát. Nézzük tehát, mi az eredmény akkor, ha a régi quótakulcs szerint, vagyis 31'4^0-kal számítjuk, és ha az új, 34-0-os kulcs szerint számítjuk a két állam terhét. A régi