Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-507

218 ^"' országos ülés 1899. deczember 15-én, pénteken. érdek iczezéjével mérik a hatalmasok, nem az erkölcsösségével. Hát nézzük Ggy kissé azt az »érdeket« s ne is az elmélet szemüvegén nézzük, a minek elméletet vethet ellene a szofisztika, hanem kérjünk az érdek kérdésére feleletet a tapasztalástól, a tényektől. A csalatkozás kútfeje abban van, hogy a nagyhatalmi állás eszméjét egyértelműnek veszik a birodalmi egység eszméjével, azt képzelik, hogy amaz nem lehet emez nélkül, pedig a HabsburgLotharingiai ház uralmi tere olyan, hogy azon az igazi biztos nagyhatalmi állás, épen a birodalmi egységgel lehetetlen. — Lehetetlen elméletileg; s lehetlennek bizonyult tapasztalatikig. Elméletileg azért, mert az elemek közt, melyek az úgynevezett osztrák hatalomnak alkatrészeit képezik, az érzelmeknek és érdekeknek oly divergencziája forog fenn, hogy a legerősebb összeszorítás sem képes kohéziót előidézni. Ily elemeknek szerves egységgé összeolvasztásáról álmodni sem lehet. De nézzük, mit mond a tapasztalás ? Az uralkodó ház történelme tele van annak tanúbizonyságával, hogy minél jobban rajta volt, hogy Magyarországot a birodalmi egység keretébe beletuszkolja: a nagyhatalmi állás annál bizonytalanabb, annál erőtlenebb, annál gyöngébb volt a megpróbáltatások napjaiban ; minden veresége, minden vesztesége a birodalmi egységhez ragaszkodással összeesik ... Sokszor volt az uralkodóház veszélyben, valaki vagy valami mindig kirántotta a veszélyből, de a birodalmi egység soha! Ennek nyomában mindig kudarcz, vereség, veszteség járt, s ez igen természetes is, mert a mechanikai egységesítés nem szerves egység. Es ne mondja nekem senki, hogy most a helyzet más, mert most »dualizmus« van. Hiszen ez csak egy új bélése a régi köpenyegnek, semmi több és semmi más. Ország világ tudja, hogy a birodalmi egységnek mindent háttérbe szorító tekintete nemzé az úgynevezett dualizmust; egyenesen azért csinálták ezt, hogy amazt életre galvanizálják, mert a régi alakban haldoklóvá lett. Minden perez, — a hadsereg egysége, a vámvonal egysége, a kurrenczia egysége, a bank egysége s az annyi mindenféle másnak egysége, hoiry az ember már számát sem tudja, s minden politikai lépés, minden közgazdászat! mozzanat annyira hangosan hirdetik, hogy a dualizmus birodalmi egység: miszerint csakugyan jó adag képmutatás kellene tagadásához. A birodalmi egység dualisztikus serpenyőben felmelegített régi tálétek . . . hát következései is csak a régiek lehetnek! Azonban meglehet, hogy a múltak tanulsága elvész a hatalom zsámolyánál, de bizony mondom, a jelen intelmeinek tanácsos volna ott el nem veszni. Nagyon-komoly intelmek azok, nagyon rohamosan szaporodnak s nagyon bomlasztó jelleget öltenek a »birodalom« betegségének kórjelei. Ausztriáról szólva, beteg birodalomról beszél a világ, s higgadt, komoly politikusok kérdik: »hová vezet ez? mi lesz Ausztriából?« én— hogy IX. Pius pápa kedvencz szójárásával éljek, sem próféta, sem prófétának fia nem vagyok,— hát e kérdésre nem tudok felelni és ez az: hogy a Habsburg-Lotharingiai ház csak úgy Ígérhet magának tartós, biztos, dicsőséges jövendőt, ha Magyarország úgy erkölcsi, mint anyagi erejének teljes kifejtésében keresi főbb támaszát; mert teljes erőkifejtésre csak oly nemzet juthat, melyet idegen érdekek befolyása nem akadályoz abban, hogy magát önczéliiak tudhassa. Haladás lehet e nélkííl is, hiszen a békóba, vert rab is jár és dolgozik, de az ily haladás fényét igen sok árnyék kiséri, olyan az, mint az alpesi pir : a hegycsúcs piríik, de a hegy tömbjén szomorú homály ömlik el. Csak függetlenséggel nyerhet teljes kifejlést a nemzeti erő; s csak lelkesedés a czél iránt az a rugó, mely legyőzhetetlenségig feszítheti a karok izmait a vész napjaiban; s bizony rossz szolgálatot tesznek a hatalomnak azok a simulékony opportunisták, a kik a »szűkebb« haza mellé egy »tágabb« hazát is festve, azon ábrándba ringatják bele a hatalmat, hogy a magyar már beleélte magát a két hazának a szeretetébe. A magyar csak egy hazát ismer, csak annak szeretete képes őt oly oroszlánná tenni, mely egy ellenséges félvilágnak sem enged szeretett hazájához s az annak érdekeivel azonúlt királyi székhez nyúlni. Amolyan birodalom egységi »tágabb hazai« eszmék uralma mellett, a magyar loyalitás elmehet annyira, — ha ennyire menni magát rezignálja, —miszerint az előbb-utóbb következendő válságban megvalósuljon az, a mit egykor ugy fejeztem ki, hogy Magyarország lesz a máglya, melyen az osztrák sas megégettetik; de biz ez nemcsak Magyarországra szomorú távlat, hanem a sasra is, sőt erre még szomorúbb, mert nemzetek hamvaikból is feltámadhatnak — példákat tudunk reá, — de sasok soha.« Azt hiszem, t. ház, hogy a mi álláspontunknak a megokolására nem rendelkezem olyan fényes ékesszólással és az érveknek olyan súlyos fegyverével, mint a milyenek Kossuth Lajosnak ebben az örökszép levelében vannak megörökítve. Azért eltekintnek ezúttal a mi elvi álláspontunktól, a mely minden quótát alapjában, mint hazánk önállóságát végzetesen sértő rosszat elitéi, hanem helyezkedem arra az alapra, . . . (Zaj. Halljuk I Halljuk! a ssélső baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház S Endrey Gyula: ... a melyen a t. többség tagjainak is el kell birálniok ezt a törvényjavaslatot. Mikor azt látam, hogy egy törvényjavaslat van a ház asztalán, mely Magyarországnak a közös-ügyes költségekhez való járulását