Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-506

194 S06- oras&eos a!<

te 1899. deczemlier 14-én, csütörtökön. Fel fogok egy pár szemelvényt olvasni belőle. (Halljuk! Bálijuk! a szélső baloldalon. Olvassa): »A második kiegyezés alkalmával igaz, hogy felmerült a fogyasztási adók közössé tételének eszméje a magyar képviselőházban is. 1877. októberében a szeszadóreform tárgyalásánál az akkor a Sennyey-párthoz tartozó gróf Apponyi Albert és Kállay Béni, sőt később a vám- és kereskedelmi szövetség megújításánál, 1878. februárjában Bittó Istváu tett ily értelmű nyilatkozatot. Csakhogy a felszólalások indoka egészen más forrásból eredt, abból tudniillik, hogy a fogyasztás megadóztatása akkor még jó részt az osztrák kincstárba folyt. A fogyasztási adók közössé tételének eszméje azonban még ebben az alakban sem felelt meg a magyar többség közjogi felfogásának. Az az anomália, hogy a két állam nem a fogyasztás, hanem a termelés arányában élvezte a fogyasztási adót, tetemesen enyhült a kiegyezésnél és remélhetőleg teljesen el fog enyészni a legközelebbi kiegyezésnél. De e helyett beállott az a sokkal nagyobb anomália, hogy ma nincs alapunk, melyet mindkét állam megnyugvással tudna elfogadni a közös költségek fedezeti hányadának megszabásánál. S ezért kell a legkülönbözőbb mesterséges magyarázatokat megengedő régi alap helyett, elfogadnunk azt a természetes alapot, melyet az elmélet és a gyakorlati törvényhozás kijelölt. Értem ez alatt a fogyasztási adókat, minők a szesz-, ezukor-, sörés ásványolaj-adók. De természetesen pusztán a termelési adókat, és sem a bor- és más fogyasztási adókat, sem a szeszre, czukorra és sörre vetett belső fogyasztási adókat. A szeszre, czukorra, sörre és ásványolajra vetett termelési fogyasztási adók mellett azonban van még három teljesen hasonló adóforrás, mely csak alakjára tér el a fennebbiektől, de lényegben azokkal egészen megegyezik, Ez a só-, dohány-, és lottó monopólium. Ez a hét közszolgáltatás az, mely részben a vám- és kereskedelmi szerződés, részben a kormányok közt fennálló egyezmények alapján, az első kiegyezéstől máig, egészen egyforma elvek szerint kezeltetik mind a két államban és ezért adótechnikai szempontból is teljesen alkalmas arra, hogy a quóta megállapításánál alapúi szolgáljon.« Ezeket mondja Láng Lajos t. képviselő úr és átmegy a számítás terére a következőkben (olvassa) : »És most térjünk át azokra a számokra. Hacsak a fogyasztási adókat veszszük, akkor az arány Magyarország és Ausztria közt úgy áll, mint 30" 17 és 69*83. Ha a fogyasztási adókhoz hozzáveszszttk a monopóliumokat is, akkor az arány 31*28 és 68*72, tehát majdnem egészen a mai törvényes arány. Azt hiszem azonban, hogy a jövedékek közül a lottót egészen igazoltan el lehet Nagyni, és pedig úgy a törvényesség, mint a méltányosság alapján. Ez esetben az arány Magyarország és Ausztria közt úgy áll, mint 32*92 a 67'08-hoz.« E szerint Láng Lajos a maga kiszámítása szerint körülbelül 32-ig megy fel. Ha hozzá számítjuk még a lottó- és a dohánymonopóliumot a fogyasztási adó alapján, akkor a mieink felmennek hasból 34'4°/o-ig. De szükséges, hogy a quóta felemelésének igaztalanságát bebizonyítsam Földes Béla quótatanúlmányából, (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) és szemelvényeket olvassak fel belőle, mert ez nagyon jeles munka és kár, hogy nem tanulmányozta a quótabizottság, megérdemelte volna, és ha átnézi, akkor tán egész más alapokon indultak volna el. Elsősorban azt mondja, hogy a népességről kell szólnia, a melyet a# osztrák quótabizottság kulcs gyanánt ajánl. Már az Anglia és Írország közt fenforgott viszony szabályozásánál, a járulékkérdésének tárgyalása alkalmából kitűnt ennek csalfasága. Megjegyzem, hogy az Írország és Angolország közötti quóta megállapításánál egy bizottság sokáig bajlódott ezzel a kérdéssel és végigment mindazokon az alapokon, a melyeket alkalmasaknak vélt arra, hogy a quótát annak segítségével megállapítsa. A népességet azonban nem találta alkalmas kulcsnak, sem a fogyasztási adókat nem tartotta helyes alapnak, sem pedig a be- és kivitelt, mint a kereskedelem mérlegét, sem pedig az egyenes adót, hanem egyed"1 az örökösödési adót tartotta helyesnek, a mit behoztak Angliában és a mit az irek is elfogadtak. A mi a svájczi kantonok járulékát illeti, ott a közös költség a kantonok közt úgy oszlott fel, hogy egyfelől a népességet, másfelől minden kanton vagyoni és kereseti viszonyait vették tekintetbe, és azok szolgáltak alapúi a kantonok között elosztandó járulékokra nézve. A mi a német birodalmat illeti, ott az alkotmánynak 70-ik szakasza szerint, míg a birodalom külön adót nem létesít, a mennyiben a vámokból, a fogyasztási adókból és egyéb közös bevételekből, vagy az előbbi évek feleslegéből nem fedezhetők a közösügyi kiadások, az egyes országok, népességüknek arányában fogják viselni a költségeket. Ezt ugyan helyesnek nem tartotta egy német úri ember, és fel is szólalt ellene hatalmasan, de maga Bismarck beismerte, hogy ez csak ideiglenes alap, ott is új örökösödési adót kell megteremteni arra nézve, hogy a quóta azon megálíapíttassék. A népesség gazdasági erejének — mondja Földes Béla, — ugyan a szám is egyik tényezője, de a gazdaság ereje nemcsak a számtól függ, különben Románia gazdagabb volna mint