Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-506

S06. országos ülés 1898. át kimúlt volt miniszterelnök, báró Bánffy Dezső Nagyatékát, a ki most magyar királyi udvarmester lett királyi udvartartás nélkül, (Derültség a szélső baloldalon.) kényszerhelyzetből átvette s azt jobb szinben akarja előtüntetni, de szerecsent fehérre mosni nem lehet. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) A rossz ügyet jól védeni nagyon keserű és bajos dolog. Kubik Béla: Hol vannak a miniszterek? Nincs egy sem! Lakatos Miklós: Sehogy sem lehet a jog, törvény és igazság köpönyege alá bujtatni a quótakérdést (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert azt maga a pénzügyi bizottság hallgatag elismeri az ő jelentésében, hogy itt bizony igazság nincs. Mag- előadó úr mindenütt igyekezett ebből az ő jelentéséből ezt kiNagyni, már pedig a hol igazság és jogosultság nincs, azt én törvényesnek sem tartum, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mert nem ismerek oly törvényt, mely jogtalanságot és igazságtalanságot elkövetni parancsol. Madarász József: Vagy ha van, el kell törölni! Lakatos Miklós: Itt van a bizottság jelentése, ebből csak egy pontot olvasok, hogy beigazoljam állításomat. (Halljuk Halljuk ! a szélső baloldalon. Olvassa) : ^Részünkről a legkomolyabban mérlegeltük azt a súlyos pénzbeli megterheltetést, mely az országra a quótáoak 3 '/o-kal való felemeléséből hárul. Különösen nyomasztónak láttuk ezt a megterheltetést, tekintettel arra, hogy Magyarország mezőgazdaságában épúgy, mint az ipar és vállalkozás terén az utolsó évek alatt a mostoha általános gazdasági viszonyok következtében, melyeket még komplikáltak a két állam között élesen vitatott pénzügyi kérdéseknek egész sorozata, nem volt tapasztalható a kívánatos előrehaladás«. Tehát beigazolja ez a jelentés, hogy pangás van és túlterheltetik a magyar nemzet, pedig a túlterheltttést sem igazságosnak, sem méltányosnak nem fogja elismerni senki. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) De azzal védekezik a pénzügyi bizottság, hogy reményének ad kifejezést, hogy mi majd ki fogjuk heverni a bajt, a nemzet. Azt mondja jelentésének utolsó pontjában (olvassa): »Beméljük, hogy ezután közgazdaságunk hosszabb ideig zavartalanul fejlődhetik és hogy ezen idő alatt képesek leszünk népünk keresetforrásait szaporítani és a régieket intensivebb módon fejleszteni. Számítunk rá, hogy lehetséges lesz ezen időszak alatt a valutarendezést is és a vele kapcsolatos műveleteket zavartalanul végrehajtani.« Nohát, t. uraim, ezek oly reménységek, mint a mikor azt mondják: > Az igéret szép szó, 187 nesze semmi, fogd meg jól.« (Derültség a szélső baloldalon.) Az ilyenekre nem adok semmit. A quótaügy átka a 67-es kiegyezésnek. Azt tartom én is, a mit Csanády Sándor boldogult képviselőtársam mondott; én is azt tartom, hogy átok súlyaként nehezedik a nemzetre a 67-es kiegyezés, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) minden elfogulatlan magyar ember, tartozzék bár ama párthoz, mert tudom, ott is vannak, a kik nem merik ugyan bevallani, kénytelen beismerni, hogy végre is a nemzet megnyomorításához, a nemzeti jogok csorbításához, és a nemzet kifosztásához vezet ez a] kiegyezés. (Igás ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Pedig ha valaha, 1867-ben lett volna alkalma arra ennek a magyar nemzetnek, hogy 48-iki alkotásait egészükben visszakövetelje. Madarász József: Kiegészítse! Lakatos Miklós: Mert akkor Ausztria össze volt törve, A két hadjárat, az olasz-franczia és a porosz-német hadjárat, hadseregét semmivé tefte, nyakig úszott az adósságban, hitele nem volt, szövetségese nem volt, elNagyatva állott a nagyhatalmi állásban. Akkor ment segítségére Magyarország, nem hogy kihasználta volna az alkalmat jogai kivívására, hanem játszotta a nagylelkűt, akarta a békét és odadobta legsarkalatosabb jogait a császári trón lábaihoz, hogy kikunyorálja azt, hogy megkoronázhassa a a magyar királyt. Kapta cserébe a dualizmust. Mi a dualizmus? Két különböző fajú, érdekű, jellegű és jellemű nemzetnek az összeláuczoiása, melyben az erősebb nyakonfogva viszi a gyengébbet, mint a gőzös viszi az uszályhajót, a hová akarja. Az erősebb hatalmaskodik, jogaiban rontja, tiporja, fosztja, vagyonilag pedig tönkre teszi a másikat. Ez a dualizmus. Van annak két szörnyszülötte, melyek közül egyik a deíegáczió. Erre már azt mondta a tót: dolu gatye. (Derültség.) Igazsága is volt, mert leszedték rólunk a felsőruhát a delegátus urak s most az alsóra kerül a sor, míg pőrén neai maradunk. Ez egy különös szörnyszülötte a dualizmusnak, mert kiküldöttjei ugyan az országgyűlésnek, de neki nem felelős, hanem, hogy osztrákul fejezzem ki magámat, auf eigene Faust rója a közös-ügyes terheket a magyarra s nem felelős senkinek, csak magának. Ilyen valami a világ alkotmányos országaiban seholsem tapasztalható. A másik szörnyszülött a quóta. Ez az a piócza, mely 1867. óta belecsimpaszkodott a nemzet testébe és szíjjá, szopja a vérét és mentől többet szopott ki belőle, annál éhesebb. Azt mondják, hogy nagylelktíeknek kellett lennünk 1867-ben, mert vártuk a hálát és a királyi kegyet és a dualizmus által nagy haladásokat tettünk. Azokat a haladásokat én nem nagyon lá24* 5zember 14-én, csütörtökön.