Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-505

505. országos ölés 1899. deczeniber 18 án, szerdán. 175 is ágy kellett volna tenni, hogy felszámítani a politikai előnyöket és áldozatokat, azok komputuszát megcsinálni, a minthogy most is úgy kellene tenni. Bocsánatot kérek, ha 1887-ben is úgy kellett volna tenni ós most is úgy kellene tenni, akkor tehát állítása szerint a kulcs még sem állandó. Vagy az egyik, vagy a másik; a kettő együtt nem megy nemcsak az életben, de fejtegetésekben sem. Vagy állandó, 8 a mint mondta, nem szabad csak a szövetség megkötése alkalmával fennállott erőviszonyok alapján ítélkezni; ha ez áll, akkor miképen és mily jogon veti szemünkre, hogy 1877-ben, 1887-ben, és 1899-ben másként kellett volna megcsinálni? Vagy pedig most is meg kellene a komputuszt esiuáhii, mint ő követeli és 1877. és 1887-ben JB meg kellett volna csinálni, és akkor meg hogyan lenne az állandó. Én sem az egyiket, sem a másikat nem fogadom el; de vagy az egyik, vagy a másik, hanem a kettő együtt, ez oly ellenmondás, a melybe belekeveredett, a melyből nem fognánk kikeveredni semmikép sem, ha a t. képviselő úr álláspontjára helyezkednénk. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én tovább megyek, t. ház. Én nem fogadom el in thesi sem azt a felfogást, hogy a gazdasági, a pénzügyi kérdések a politikai kérdésekkel összeolvasztassanak; a közjogi kérdésekre vonatkozó állás, és a gazdasági kérdésekre vonatkozó törvényes diszpozicziók és rendezkedések nem köthetők össze, mert akkor az egyiket a másiktól tennők függővé, vagy a gazdaságiakat a politikaiaktól, vagy vice versa, a politikai kérdéseket a gazdaságiaktól; ezek nem köthetők össze egymással, egyiknek vagy a másiknak kára nélkül. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek ! Széll Kálmán miniszterelnök: És kérem, hova vezet az a koinpulusz, a mit a t. képviselő úr kulcsnak ajánl? Oly fejtegetésekre vezet, a minőket hallottunk, a mikor a t. képviselő úr felhordja és felszámítja, hogy 1867-ben elfogadtuk az államadóssági járulékot, ha azt el nem fogadtuk volna, az ma már 2000 milliárdot tenne ki, 8 hogy 1849-ben abból a bankadósságféle 80 millióból költekeztek. A mi az elsőt illeti, 1867-ben az ország kimondotta, hogy az államadóssági járulékot nem azért vállalja el, mintha az Magyarországot jogilag terhelné, de méltányossági szempontból, nehogy összeroskadjanak annak terhe alatt a Lajthán túli tartományok, vállalta el annak egy részét egyszer s mindenkorra. Ez oly dolog, a melyet komputusz tárgyává tenni, felszámolás objektumának kijelölni a mostani egyezségnél, vagy másik egyezségnél nem lehet. A 80 millió bankadósság pedig nem 1849-ben keletkezett. Abanknak 1860-ban 610 millió követelése volt az államon, amiből 1866-ban 80 millió a privilégium fejében az államnál maradt. (Helyeslés.) De ha az ön tétele áll, t. képviselő úr, hogy mindig ily komputuszt kell tenni, kérdem, akkor könnyebb, igazságosabb, gyorsabb egyezkedés fog-e az lenni, igen, vagy nem ? Igazságosabb kulcs lesz? akkor nem lesz fondorkodás, simábban megy a dolog? Ki az az ember, a ki megmondja, melyek az alkatelemei ennek a nagy komputusznak, melyek annak a koefficziemei, micsoda konsziderácziókat kell tekintetbe venni, és mikből kell aztán levonni, és mikhez kell hozzáadni fontos tekinteteket és egy sereg fontos imponderábiliákat ? Micsoda számlákat fogna egyik a másiknak prezentálni, ha mi önkényesen mindig arról az alapról, a politikai előnyöknek, hátrányoknak, áldozatoknak, vívmányoknak alapjáról, és az ezen alapon tett komputu^zból csináínók meg a quótát? (Helyeslés a jobboldalon) T, képviselőház! Ez belevinné az országot, ez belevinné bennünket, a kik a 67-es alapon állunk, oly tömkelegbe és állandó viszályokba, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hát most nincs viszály? Most béke van?) nem abba a nézeteltérésből, érdekelérésekből származott harczba és súrlódásba, melyek fájdalom, elég rosszak és sajnálatosak, nyilt mint a latens háború, de a melyek remélhetőleg az egyezség után csillapodnak és elenyésznek, hanem ez belesodor az összeütközéseknek oly sorozatába, a melybői én az ország érdekében nem kérek. (Helyeslés jobb felől) És hogy a t. képviselő úr, a ki ezt a tételt felállíttatta, és Polónyi Géza képviselő úr, a ki határozati javaslatában megérintette, eat érezni látszottak, ez mutatkozik abban a konklúzióban, a melyet levontak, és logicze más konklúzióhoz nem juthattak, mint ahhoz, a melyet javaslatba hoznak; a konklúzió pedig az, hogy el kell törölni a közös ügyeket. (Igaz! Ügy van! a szélső balolda'on.) Ez lehet, hogy önök részéről úgy vau, de akkor, bocsánatot kérek, ne állítsák fel egyezkedési kulcsnak azoknak a számára, vagy ne mondják a megoldás helyesebb mólozatának a hozzájárulás kiszámításánál az önök tételét azok számára, a kik a közös ügyeket eltörölni nem akarják, (ügy van! Élénk tetszéj a jobboldalon) Mert a közös ügyek eltörlése az igaz, hogy komputusznak komputusz, azt értem, sőt tiszta komputusz, világos komputusz, de oly radikális és veszélyes komputusz, a melyből én nem kérek. (Élénk helyeslés jobbfelől és a közepén. Nagy zaj a szélső baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Széll Kálmán miniszterelnök: Lehet, hogy önök szerint az országnak ez az érdeke. Én szerintem nem. Én szerintem az összeütközéseknek ezen sorozatára, a szakításnak ezen műveletére nemcsak, hogy szükség nincsen, de ez az ország érdeke ellen van. A mire szükség