Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-505

170 505. országos iilés 1899. deezember 13-&n, Síerd&n. kell adni talán nagyobb mérvben, mint a hogy azt tisztán financziális kiszámítás alapján kellene. Azt mondja: »Akár a ház maga, vagy a minisztérium a 30°/o quótának megállapításánál azon jövedelmeket, melyeket a határőrvidék katonai kormányzata búz, beleszámította volna, azt kereken tagadom, sőt ennek ellenkezőjét be is fogom bizonyítani.« És mivel bizonyítja? Azzal hogy 1867-ben az akkori ellenzék igen nagynevű és igen tevékeny tagja, Bónis Sámuel, azt az indítványt tette a mikor a quótát tárgyalták, hogy azon körülményből, miszerint a katonai határőrvidék jövedelmei, a melyek ez időben az illető czélra a katonai hatóság által kezeltetnek, a közös érdekekből származó adóaráuy előkészítésénél a küldöttség által be nem számíttattak: a magyar korona országainak a határőrvidékhez való közjogi viszonyaira semmi következés nem vonatbatik; a miből egyszerűen következik, hogy miután tiltakozás történt aziránt, hogy nem számíttattak be a határőrvidék jövedelmei, tehát nem lehet az integritásra következtetni: kétségtelen, hogy nem számíttattak be. Lónyay hárommillióra tette az akkori jövedelmet, ma valamivel több. Tény azonban, hogy nem teljesült az a reménység, hogy a határőrvidék fejlődésével ezek annyi jövedelmet fognak beszolgáltatni, a mennyi ezen kétszázalékos preczipuumnak megfelel. De öntudatosan intézte el ezt. a kérdést az akkori törvényhozás, mert tudta, hogy áldozatot hoz, de meghozta azért, hogy Magyarország területi integritását és Szent István koronájának területi épségét helyreállítsa. (Helyeslés jobbfelöl,) És ha a t. képviselő urak visszagondolnak azon időkre és magukat azokba belehelyezik a kiegyezés után három évvel, akkor olyan becsmérlőleg és kicsinylőleg ezen tekintetről nem nyilatkozhatnak. Akármikép van is a dolog, az az egy tény és azt nem tagadhatja senki, hogy be lett czikkelyezve a preczipuum, még pedig úgy, hogy a mindenkori hozzájárulási arányon kivűl kell foglalni és valahányszor a quótabizottságok 1877-ben és 1887-ben a preczipuom kiküszöbölését követelték, önmaguk jelentették ki, hogy ebből financziális hasznot nem akarnak és az osztrák tartományoknak a quotáját ezzel impliczite leszállítani nem akarják, mert a mit a törvényhozás 1870. és 1872-ben elhatározott, azt respektálják. így áll tehát a kérdés. De akárhogy áll is, egy tételes törvény nyel szemben, mely öntudatosan lett meghozva, nem lehet követelni, hogy a precjdpuumot úgy ejtsék el, hogy az be ne számíttassák. El van ejtve, mert ezt a közjogi, hogy úgy mondjam, szépséghibát akartuk eltüntetni és ez ennek az egyezségnek egyik előnye. (Helyeslés jobbfelől.) Most már rátérek az átutalási eljárásra, melyről nagyon sok szó volt, (Halljuk! Halljuk!) Ebben a tekintetben ki kell, hogy jelentsem, hogy ez a quóta magasabb számmal nem azért javasoltatik, mert az országnak az átutalásból ennyi vagy annyi haszna lesz. Ez javasoltatik azért, mert egy fracta híján az egyenes és közvetett adók alapján kiszámított adóképesség mérve szerint igazoltnak tartom. Hanem az már bizonyos, hogy ha arról szólunk, hogy mi már most a mi egész egyezségünknek a bilánsza, akkor azt kell mondanom: az a tény, hogy az átutalási eredmények javunkra esnek, vagyis, hogy az, a miben Magyarország eddig károsodott, ezután a bilánszban javunkra fog Számítani: igazolja azt, a mit én a pénzügyi bizottságban mondtam, hogy az egész egyezség minden kérdésébői származó hátrányok és előnyök összevéve bilánszszerűteg nem fognak nagyobb terhet ez idő szerint Magyarországra hárítani. Igazuk van azoknak, a kik azt mondják, hogy az eredmény később kevesebb lehet és a közösügyi költségek is emelkednek, de ez ezen kérdésnek ilyen szabályozásánál, hogy az átutalás úgy rendeztetik, hogy Magyarország ezután nem károsodik, mérvadó tekintet nem lehet. Ha kisebb lesz az ebből befolyó bevétel, ez azt fogja mutatni, hogy Magyarországon a termelés lesz nagyobb, (Helyeslés jobbfelől.) ha pedig Magyarországon a termelés ezukorban és sörben nagyobb lesz, akkor mi bőven megkapjuk ezért gazdaságilag a kompenzáeziót. Arról újabban nyilatkozni, hogy van-e a quóta és az átutalás közt junktim? nem tartom szükségesnek. Erről már annyiszor nyilatkoztam, hogy minden nyilatkozattételt feleslegesnek tartok, mert az nincs, nem volt és nem is lesz. (Helyeslés.) De Polónyi képviselő úr megfordítja a kérdést és azt mondja: ő akar junktimot. Hát kérem, van egy különös, pszichologikus junktim, melyet már egyszer e házban fejtegetni szerencsém volt és a melyet én megértek és természetesnek tartok. Mert azt természetesen senkitől sem lehet megtagadni, sem osztráktól, sem magyar embertől, hogy mikor egy egésznek a megítéléséről van szó, akkor azt ne mondja: abban, a mi nekem hasznos és jó, biztosítva akarok lenni. Hát az átutalási eljárás január elsején életbe fog lépni. (Halijuk! Halljuk!) Én eziránt oly határozottan nyilatkoztam már, hogy csak régebbi nyilatkozataimra kell hivatkoznom; nincs hozzátenni valóm, sem elvenni valóm. Nem egyeztem bele, nem egyezem bele, nem szándékozom beleegyezni semmiféle módosításába e törvénynek semmiféle elhalasztásába, (Általános, élénk helyeslés.) semmiféle oly intézésébe e dolognak, a mely azt függőben tartja. (Élénk helyeslés jobbról.) Az vagy meglesz, — és azt hiszem, meg is lesz odaát is —