Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-504

146 SÖi. országos Otés 1899. öeczember 12-én, kedden. kel itt a parlamentben arra tanítjuk. Ne beszéljünk mindig Ausztriáról, ne hasonlítsuk magunkat vele Össze, hanem támaszkodjunk a magunk erejére. Ha van felettünk erő, akkor ez az ős magyar erő, a magyar géniusz; hallgassunk arra, legyünk bölcs mérséklettel és dolgozzunk. Meggyőződéséül, hogy ma az önálló vámterületre még át nem mehetünk, még gyengék vagyunk ahhoz; de azt is hiszem, hogy a legközelebbi jövő be fogja bizonyítani még azt is, miszerint lehet ipart fejleszteni önálló vámterület nélkül is. Ez okoknál fogva, ha nem is könynytí szívvel, de megszavazom a quótát és a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és tetszés jobbról.) Major Ferenci jegyző: Kolozsváry-Kiss István! Kolozsváry-Kis István í T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólott t. képviselőtársam felállott az ellentáborból és ki akarta fejteni, hogy ő hazafias dolgot cselekszik, midőn a 3°/o-os quótaemelést megszavazza. Indokolása tagadhatatlanul homlokegyenest ellenkezik azoknak álláspontjával, kikhez tartozni szerencsém van, s én kötelességemnek tartom, ezt a végtelen ellentétet még jobban kidomborítani s rámutatni még tüzetesebben arra, hogy mig hazánk polgárainak egy része a kormány mostani politikáját támogatni kész, a másik rész el van határozva, minden törvényes eszközzel élni, hogy e politikát diadalmas útjában megakaszsza. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Egy kissé minden ember el van fogúivá saját nézetével szemben, hogy azt helyesnek és igaznak tartja. De nekem t. képviselőtársam felszólalása eszembe juttatta egy választómat, a ki rám akart szavazni, de sok ok miatt nem tehette s azért azt mondta az embereimnek, mikor fogták a kormánypárti kortesek: csak húzzatok, húzzatok, veletek akarok szavazni! T. képviselőtársam indokai egészen a mi álláspontunkat támogatják. Vannak közöttük olyan kézen fekvő dolgok is, melyek alapján a t. ház minden pártkülönbség nélkül nekünk fog igazat adni. Azt mondja például, ha nézzük a külvárosokban a gyárakat, az ipartelepeket, látunk ott elég olyat, a melyek még itt is Ausztria iparát követik. Hát hol van kézzel foghatóbb bizonyítéka annak, hogy itt is haszonnal kínálkozik a közvetítés, hiszen épen ebben van az az irtózatos nyomás Magyarországra, melyre a függetlenségi párt sokszor rámutatott, melyet én történetileg voltam bátor kimutatni, hogy az az államtanács, holdog emlékezetű Mária Terézia alatt, II. József alatt, úgy eszközölte a vámpolitikát, hogy Magyarország nyersterményei átmenjenek Ausztriába s onnan, mint feldolgozott iparczikkek jöjjenek vissza s ezáltal a pénz kivonassák Magyarországból. Ezzel, a mostani nemzetgazdászathoz képest nagyon kezdetleges politikával képesek voltak Magyarországot oly gyarmati helyzetben tartani, hogy Széchenyi Istvánnak kezdetleges munkája is, mint óriási nemzeti vívmány mutatkozott. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez Ausztria financziália politikájának alapja, ez volt a mi igazi gyötrelmünk, Magyarország legyen nyerstermelő ország, Ausztriaa legyen iparosország, az szolgáltassa emennek a nyersterményeket, ez a nyersterményeket feldolgozza s a hasznot zsebreteszi, hogy az örökös tartományok abszolút fejedelme azzal a hatalommal, melyet neki Ausztria nyújt, képes legyen Magyarországnak alkotmányos törekvéseit elfojtani. (Igaz! Úgy 'van! a szélső baloldalon.) 350 esztendős sérelmeink ezek, ezer okunk van panaszkodni, akár ki sem fogyhatnánk s azt mondja t. barátom, hogy a gravaminális politikával Nagyjunk fel. Míg ebben a szerencsétlen házasságban élünk Ausztriával, lehetetlenség ez. Hacsak nem verekszünk, a mi sokszor előfordult, a mióta együtt vagyunk, legalább panaszkodunk egyik a másikára, és ha a panaszokat összeveszszük, vájjon a mi panaszaink nem igazán ideális panaszok-e ahhoz képest, a mint Ausztria bánik velünk. Az ottani nép úgy kiabál ránk, mint a csibehordó kányára szoktak a faludak kiabálni, hogy ne vigye a csibét, pedig bebizonyítjuk, hogy az a csibe is a mienk. (Igaz! Ügy van ! a szélső baloldalon.) De megbocsát a t. ház, ha még tovább is maradok az én előttem szóló t. barátomnak fölszólalásánál eszközölt jegyzeteimnél és ha még egy-két dologra lesz kedvem válaszolni, kérem a t. ház elnéző türelmét. (Halljuk! Halljuk!) Valósággal igen becses volt t. képviselőtársam felszólalása, mert el kell ismernem azt, hogy ő csakugyan jó akarattal szolgálja azt a kormányt, a mely kormány mindenkinek jóakarója szerintem, csak ennek a hazának nem. Mert ez a kormány tökéletesen utódja azoknak a kormányoknak, a melyek mintha oda lettek volna lánczolva az osztrák érdekekhez, mintha csak villanyos folyammal volnának összekötve, hogy a mint rántják, arra dűlnek. Azzal kezdi t. képviselőtársam, hogy azt mondja, hogy a ponderanczia nevében három perczenttel emeljük a quótát. Mi az a ponderanczia? Az, hogy megalázzuk magunkat, hogy megszavazzunk pénzt oly intézményekre, a melyeket közöseknek ismer el a törvényhozás papiroson, de tulajdonképen nem is közösek, hanem eminenter osztrákok vagy nem is osztrákok, hanem annak a hatalmas és messzemenő iránynak szolgálnak, a melyet Ausztriában II. József császár egyenesen arra a czélra indított meg, hogy Magyarországnak ezredéves