Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-503
134 5o3, országos fllés 1899. deczember 11-én, hétfőn. den hirlapi czikkel foglalkozni: de mikor egy kérdésben egy interpelláczió be van jelentve és mikor ez interpelláczió az nap nem is tartatik meg, hanem elhala-ztatik későbbre, akkor azt hiszem, hogy azzal a komolysággal, a melylyel Magyarország közgazdasági viszonyai iránt mindnyájan érdeklődni kötelesek vagyunk, és azzal a súlylyal, a melylyel a t. miniszter árnak ide vágó kijelentései birnak, a t. miniszter úrnak lehetett volna alkalmat találni arra, hogy ezt a hírt, mely a magyar sajtóban és a magyar közgazdaság érdekei iránt érdeklődő közönség körében oly felháborodást szült, a rendelkezésére álló valamely sajtó-orgánumban megczáfolja és nem várni három napig, míg a képviselő interpelláczióját megteszi. (Mozgás jobhfelöl.) Ez nem járja. (Úgy van! a szflső baloldalon.) Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter: Bocsánatot kérek, de miután a t. képviselő úr annyira fontosnak tartotta iuterpelláeziójár, hogy a Néne Frei Pressében már előre ki is adta és miután az ott megjelent, ennek következtében én nem mertem a t. képviselő úrhoz azzal a kérdéssel fordulni, hogy vonja vissza interpelláczióját, mert annak nincsen tartalma. Ennek következtében kötelességem volt egész tisztelettel bevárni az interpelláczió megtételét. Kötelességem volt ez annyival inkább, mert hiszen a t. képviselő úr, a mi ugyan nem kötelező, de szokás, egj árva szóval sem szólt nekem előbb a dologban. (Mozgás a szélső báloldalon.) Nem mondom, hogy ez kötelező, de nagyon sokszor megtörténik, úgy, hogy szokássá is vált, hogy az illető interpelláló képviselő előbb az illető miniszterhez fordul és azt mondja, hogy én ebben és ebben a kérdésben interpellálni szándékozom. És akkor, ha a miniszter abban a helyzetben van, hogy felmentheti a képviselő ]urat az interpellálás fáradságától, megmondja, hogy nem úgy van a dolog, az illető képviselő ezt tudomásul veszi és az interpelláczió elmarad. De méltóztassanak most már az én helyzetemet tekintetbe venni. Először is nyilvánossá tétetett az interpelláczió. Erre én azt tettem, a mit legjobbnak tartottam magamra nézve, hogy tudniillik ott, a hol történik az interpelláczió, bevárjam annak megtételét és akkor adjam meg arra a feleletet. (Helyeslés jóbbfdol.) Ha hirlapi úton akartam volna válaszolni, könnyen azt mondhatta volna a t. képviselő úr, hogy kibúvók a kérdés elől. En pedig azt nem akartam tenni. (Helyeslés jobbfelól.) A mi pedig a lojalitást illeti, azt hiszem, hogy a t. képviselő űr lo} alifásával szemben, hasonló loyalitással és nyíltsággal bántam el a kérdéssel. (Úgy van! jőbbfelM.) A mi a hirlapi közleményt illeti, ugyanaz az ember, a kinek az ügye kérdésbe jött, elment a lapokhoz és kérte, hogy ezáfolják meg a hírt. (Mozgás.) Barta Ödön: Ki volt az? Nem ismerem. Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter: Nem mondott neveket a képviselő úr, én sem mondok tehát. Tényleg azonban így áll a dolog. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Arra nézve pedig, hogy az állásomból folyó komolyságnak mennyiben feleltem meg, biztosíthatom a t. képviselő urat, hogy a mint a hír megjelent, reggel mindjárt olvastam és azonnal informáltatni akartam magamat, de nem voltam abban a helyzetben, hogy magát az érdekeltet megkérdezzem ; csak ma reggel tehettem ezt. És ez nem a magam hibájából történt. Épen azért nem is mertem máskép eljárni, a míg közvetlen forrásból nem tudom a valót, nehogy azt mondhassák, hogy egyoldalú az informáczióm és nem illetékes. Ma reggel hozzám jutott a kellő értesítés, tehát nem csalafintaságból, nem taktikából, hanem kötelességemből kifolyólag jártam el, hogy komolyan és egész hitelesen adhassam meg a választ. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Kérem a t házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. Elnök : w Barta Ödön ! \ Barta Ödön: Engedelmet kérek a t. háztól, de kénytelen vagyok személyes megtámadtatás czíméu is becses türelmüket igénybe venni. A miniszter úr kijelentését, hogy a »Neue Freie Presse«-beu olvasta interpelláceiómat és hogy én közöltem azt a »Neue Freie Presse*-vei, nem Nagyhatom szó nélkül. Méltóztatnak igen jól tudni, (Zaj a jdbóldalon. Felkiáltások: Ne hadarjon! Erre beszéljen!) és a kereskedelemügyi miniszter úr, mint egyik kitűnősége a zsurnalisztikának, igen jól tudhatja, hogy a zsurnalisztika bizonyos kérdésekben mennyire érzékeny és hogy ma semmiben sem annyira érzékeny a közvélemény és ennélfogva a zsurnalisztika sem, mint azon kérdésekben, a melyek az Ausztriával szemben fenforgó úgynevezett viszonyaink rendezéséből felmerülő adatokat érintik. A mint interpellácziómat bejegyeztem, az igen tisztelt miniszter úrral bizonyára közölték, hogy az én interpelláczióm be van jegyezve. Mások jobban érdeklődtek iránta. Különösen a déli órákban igen sürgősnek találta a kormány félhivatalosának szerkesztője, hogy az interpelláczió szövegét megkapja. Én tehát abban a feltevésben, hogy az interpelláczió néhány óra múlva úgy is nyilvánosságra jut, azok iránt való előzékenységből, a kik az interpellácziót várták, azt mondtam, hogy a szöveget a gyorsirodában sokszorosítják és ott megkaphatják. így történt, hogy az interpelláczió szövege megjelent a »Neue Freie Presse«ben, sőt a mint láttam, a »Wiener Tagblatt«-ban is, a mely utóbbiban már czáfolat, védekezés is
