Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-503

503. országos Illés 1899. deczember 11-én, hétfőn. jgg maga egészében jó nagy számú. Azonkívül nincsenek benne a három éven túl szolgáló altisztek, kiknek megint jó nagy a létszámuk, nincsen a tengerészeti továbbszolgáló legénység, szertfízérség stb. hosszabb ideig szolgáló elemek, melyeknek szintén van kontingensük Magyarországból és a magyar korona tartományaiból. Úgy, hogy kerekszámban beszélve — mert szám szerint az ujonczokból magukból is 44°/o tehető, — 45°/o-oí tehetünk. Vagyis, a honvédségtől mindig eltekintve, magának a közös véderönek számára a magyar nemzet 45°/o quótával adózik, tehát a népességéhez képest sokkal nagyobb arányban, mint tartoznék. Még ez nem elég. hanem a magyar faj még különösen van sújtva. Ismerem a sorozási járások állítási képességét a hivatalos lajstromból. Magyarországnak épen a tősgyökeres magyar-lakta vidékei adják mindig a legtöbb ujonezot, (Úgy van! Úgy van! Helyeslés a szélső halóidalon) elannyira, hogy Csehország egy-két kerületét kivéve, a monarchiának egy kerülete sem hasonlítható össze a sorozási járások állítási képessége tekintetében a magyar kerületekkel. Az Isten megáldotta a magyar népet azzal, hogy jó búzakenyérrel és hússal táplálkozván, ennek következtében is erősebb testalkattal bir, mint az ausztriai örökös tartományok némely népe, a galicziaiak némely része, — nem a lengyelt értem, mert az átlag véve jó —. (Közbeszólás a szélső baloldalon: A mikének!) A ruthén is nagyon gyenge a rossz táplálkozás következtében ; vagy a Hohen-Tauer hegységben lakó némely lakókat, hol egyéb hegyi betegség, a golyva és a hülyeség teszi a lakókat nagy tömegben a katonáskodásra alkalmatlanokká; szóval Magyarország s a magyar faj a véradó prestálásában, megadásában az arányon túl van terhelve a többi fajokhoz képest, de átlag véve az egész osztrák örökös tartományokhoz képest. Ezt konstatálni akartam, t. ház. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Mi következnék azonban ebből? Szerintem semmi egyéb, mint az, hogy mivel a monarchiának ez az állama véradóval sokkal jobban van terhelve, mint a másik, következőleg a pénzbeli quótában kevesebbet fizessen. Szerintem ez következnék. És nagyon ajánlottam volna ezt az álláspontot a quótabizottság igen tisztelt tagjainak, kik az osztrákokkal alkudoztak, egyezkedtek, azonban, úgy látszik, komoly argumentumok nem igen voltak kelendők, hanem politikai szükségesség és ilyen szempontok uralkodtak, mert hiszen a szám szerinti adatokat is elvetették utóbb, legalább a még feljebb emelésnél tekintetbe nem vétettek, holott szerintem — és ezt még nem hangsúlyozták ezen vitában, azért tartom szükségesnek felemlíteni — a véradó quótával súlyosabban megterhelt állam, mely mi vagyunk, a méltányosság szerint kell, hogy a pénzadó quótában kevesebbel terheltessék. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azonban a véradó, a mennyiben mindig csak a közös hadseregről beszélek, — mert hiszen a honvédség költségeit egészen magunk fedezzük s így ez más szempont alá esik, — a véradó épen az, melynek fentartása szükségletei a közös kiadásoknak legnagyobb részét felemészti. íme ezen kioaztogatott zöld könyvecskéből, tehát hivatalos adatokból esak egy pár pozicziót olvasok fel, hogy kombinaczióimat azokhoz fűzzem: (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Csak a főösszegeket: az 1900. évre a delegáczióktól kért közösiigyi kiadások előirányzata a hadseregre nézve, beleértve a haditengerészetet is, ezen hivatalos kimutatásokban 331,625.982 koronára van téve, a külügyi költségeké 10,027,936 koronára, a közös pénzügyi költségeké 4,028.512 koronára. Egy szóval ez a két utóbbi poziczió, a mint méltóztatnak látni, aránylag elenyésző csekélység az áldott fegyveres béke terheihez képest, mert hisz majdnem mindent az a kielégíthetetlen éhes ségü moloch, a karczkészség emészt fel. Tehát itt azt mondthatjuk, kilencz tizedrésze a közös költségeknek a közös hadseregre fordíttatik. Ekkora óriási összegnél, a mely kerek számban, mondjuk, 332 millió korona, nem lényegtelen az a körülmény hogy ezen óriási összeg, a mely itt a monarchiában költetik el, elenyésző csekély egyéb összegtől eltekintve, hova háramlik vissza; az ausztriai, vagyis örökös tartományok minő arányban részesülnek ezen terheknek, ezen összegeknek ott történő elköltésében és minő arányban Magyarország tartományai? Mert nem csekélység, hogy a lakosság bevételeihez, városok felvirágzásához ezen óriási összegre menő katonai kiadások minő kontingenssel járulnak, valamint az iparnak felvirágoztatásához is, hol készülnek ennek az óriási hadseregnek a fegyverei, az ágyúi, hol készülnek felszerelései, ruházata, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) egy szóval, az osztrák és a magyar monarchia két állama közül melyik állam mennyi összeget kap vissza ezen, a közös hadseregre megszavazott óriási tőkéből és mennyit a inádk. Azt tartom, nagyon helyén van, hogy itt e dolgokat is részletesen megbeszéljük és kiinu* tassuk azon alkalommal, a mikor ezt a quótaterhet még nagyobb arányban szándékoznak önök kivetni a nemzetre, (Helyeslés a szélső baloldalon.) ezen az alapon is, hogy lesz-e önöknek igazságuk és nemcsak azon az alapon, a melyen Kossuth Ferencz, Komjáthy Béla és más t. elvbarátaim az ipar és a nemzetgazdaság terén pénzügyileg és politikailag kimutattak; lássuk, hogy ezen a téren, a katonai téren is hogy állunk a vi^szahárulás tekintetében? Itt állandó költségeket és rendkívülieket akarok megkülön-