Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-483

';': 483. országos ülés 1899. október 11-én, szerdán. sem az az agitáczió, a mely augusztus óta folyik, sem a buzgalom, a mely buzgalommal — elismerem, teljesen jogosan — a t. függetlenségi és 48-as párt ezt az agitácziót felkarolta, nem volt képes a nemzet szivét megmozdítani, nem volt képes érzelmeit mozgásba hozni. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Kik rontottak él a nemzetet f) Kubik Béla : Mert Eötvös Károly volt az élén! Rakovszky István: Az is lehet. /Zaj.) Horánszky Nándor: T. ház! Én csak tényt konstatálok és ezt kétségbe vonni nem lehet, mert azt gondolom, hogy azt, állítani, hogy az a négy peticzíó, a mely a ház asztalán fekszik, és a melynek életrehozatalát azon teljesen jogosult központi erő buzgalmának tulajdonítom, a mely e tekintetben kifejtetett, a nemzet spontán érzelmei és felháborodása kifejezéséül nem tekinthető. Nem mozdult meg tehát ebben az országban a közvélemény. Nem mozdult meg egy falevél sem, a miből azt kell következtetnünk, hogy e tekintetben t. barátaim küzdelme és működése, bármily hazafias és tiszteletreméltó legyen is, a nemzet egyetemével szemben izoláltan áll. (Igaz! Úgy van! jobbfelől) Mit jelent ez, t. ház? Ez csak kettőt jelenthet, vagy azt jelenti, hogy ez a nemzet megfeledkezett múltjának dicsőségéről, és a jövő iránt tartozó kötelességéről, és e téren teljesen érzéketlenné vált, . . . (Zaj és felkiáltások a szélső baloldalon: Lehet!) Polczner Jenő: De 67 óta csinálják! Horánszky Nándori ... és nem képes arra, hogy saját nemzeti önérzetének dicsőségét megoltalmazza. Vagy pedig azt jelenti, hogy a nemzet egyeteme nem ért önökkel egyet, igazságtalannak és méltatlannak találja azt a támadást, a melyet a jelenlegi kormány ellen ebből az inczidensbői kifolyólag indítottak (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Én többször felszólaltam ebben a házban és magam is hangot adtam annak a ténynek, hogy a nemzet igen sokszor igen nagy és fontos kérdésekben önsorsára befolyást gyakorolni vagy nem akar, vagy nem képes. De konstatáltam ezt mindannyiszor olyan kérdésekben, a melyek érzelmi momentumokat nem tartalmaznak ; mert azt nem tapasztaltam egyszer sem olyan dolgokban, a melyek érzelmi momentumokat tartalmaztak volna, hogy a nemzetet az önmegbecsülésnek ez az ereje elNagyja. De meglehet, hogy így van. Ámde van egy fontos és fényes bizonyíték arra, hogy ezen esetben ez a körülmény fenn nem forog. És mi ez a bizonyíték? Az a körülmény, hogy ha a nemzet koronként el is Nagyja magát és saját sorsár i befolyást gyakorolni nem tud, a magyar sajtót mégis azzal vádolni, hogy ez hasonlókép érzéketlen a nemzeti önérzet sérelmeivel szemben, vádolni nem lehet. Pedig a magyar sajtóban is izoláltan áll az az agitáczió, a mely e téren kifejtetett és a magyar sajtónak egész szeriesét hidegen Nagyta ez az agitáczió, és pedig azért, mert nem tudja felfedezni sem a nemzeti önérzet sérelmét, sem azon igazságokat, a melyek egyedül adhatnak erőt arra, hogy akár a sajtó, akár a közvélemény felbuzduljon és a nemzeti érdek szempontjából állást foglaljon. Fenforog tehát a másik eset, vagyis az, hogy a nemzet közvéleménye, a nemzet egyeteme nem ért egyet azokkal, a kik azzal vádolják a jelenlegi kormányt, hogy kötelességeket mulasztott el a szobor áthelyezésének végrehajtása körül, oly kötelességeket, a melyekért öt felelősségre vonni lehet. Ez az eset forog fenn és én bizom abban, hogy a közvélemény azt az aktust, a melyben sem politikai, sem olyan momentum, a mely közel hozná a nemzet önérzetének sérelmét a nemzet érzéséhez, ilyennek nem tekinti. Épen ezért, bármilyen nemes felfogások, bármilyen hazafias törekvések vezessék is t. barátaimat ezen a téren, ebben a kérdésben, a jelen kormánynyal szemben, velük arra nézve, hogy ezekért a tényekért a kormányt felelősségre lehet vonni, egyet nem értek. Különös fontosságot kölcsönöz ennek a mozzanatnak azon körülmény, hogy én nem hiszem, miszerint ebben a teremben legyen bárki is, a ki abban a felfogásban él, hogy ez idő szerint a közvéleménynek megnyilatkozása nem teljesen szabad, hogy a közvélemény megnyilatkozására akár erkölcsi, akár hatalmi befolyások gyakoroltatnak. (Zaj a szélső baloldalon.) Ma nincs! Merem állítani, hogy ezen a téren, épúgy, mint minden téren nincs ennek az országnak egyetlen polgára, a ki a maga meggyőződését szabadon nyilvánosságra ne hozhatná és ezen meggyőződés értelmében ne cselekednék. (Mozgás a szélső baloldalon.) Az lehetett a múltban, lehet talán a jövőben, de a jelenben nem hiszem, hogy állíthassa akárki is, mert hiszen egy mozzanat sem merült fel ebben az országban, sem a közvéleményben, sem a sajtóban, a mely arra mutatna, hogy a közvélemény alakulása befolyásoltatik erkölcsi, vagy hatalmi nyomással. És, t. képviselőház, az én felfogásom szerint a közvéleménynek teljesen igaza is van. Miről van szó, t. képviselőház? Szó van arról, hogy a Hentzi-szobor, a mely 50 évvel ezelőtt felállíttatott, az utóbbi időben helyéről elmozdíttatott; elmozdíttatott akként és azzal az intenczióval, hogy a hová az elvitetett, ott az továbbra ne mint emlékszobor, hanem mint síremlék álljon fenn. Ennek az inteneziónak, ennek a felfogáisnak adott kifejezést a legfelsőbb elhatározás is. (Egy