Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.
Ülésnapok - 1896-482
M 482. országos Ülés 1899. oMólber 10-én, kedden. hatom és bármely állítással szemben bebizonyíthatom, hogy itt a fővárosnak autonóm jogai megsértve nincsenek. Nem is volt szándékomban ezt tenni, de nem is tehettem, mert a törvényt tisztelnem kell- Egyébként azt hiszem, hogy e kérdés már most olyan úton van, — és ebben ismét találkozom a t. képviselő úr felfogásával, — hogy ez a legalaposabb elintézésben fog részesülni, és azon sérelmek, a melyek e kérvényben akár mások, akár a főváros által felsoroltattak, teljesen alaptalanok. Ennek következtében én sem tehetek egyebet, mint hogy kérjem a t. képviselőházat, méltóztassék a kérvényi bizottság határozati javaslatát elfogadni. (Helyeslés.) Én csak azért szólaltam fel, nehogy a t. képviselőtársam abban a tévedésben legyen, hogy talán olyan kérdésre vonatkozik e kérvény, a melyre ő alludált; mert olyannal az egyáltalában összefüggésben nincsen. Nem akarnám, hogy ő ezáltal elesnék esetleg szavától, vagy felszólalásától, és nem szeretném, hogy kötve legyen illúziója által. E kérdés egészen más, és e kérdést is a törvény alapján intéztem el és azért, a mit e tekintetben tettem, föltétlenül helyt is áliok mindenkivel, de különösen a parlamenttel szemben, a hol felelős vagyok. (Általános helyeslés.) Kérem, méltóztassék a kérvényi bizottság javaslatát elfogadni. (Helyeslés.) Polónyi Géza: T. képviselőház! A t. miniszter úr felszólalása utáu talán kötelességem szavaimat megmagyarázni. Méltóztassék tehát megengedni, hogy a t. ház idejét e czélból ne hány perezre igénybe vegyem. (Halljuk!Halljuk!) Természetes, hogy e kérvényben nem a tőke engedélyezés kérdésről van szó, hanem szó van arról, hogy a t. miniszter úr intézkedésével a fővárosnak azon jogát, hogy a területhasználati szerződést megkötheti, azáltal tette lehetetlenné, hogy egy traeet állapított meg, a mely a főváros hozzájárulása nélkül jött létre, és a melyhez a főváros soha hozzá nem járult. Mert a mint méltóztatik tudni, azon bizottságokban, a melyekben ez az ügy tárgy altatott, nem lett megállapítva az a kérdéses vonalszakasz az egyik útrészen, a hol a vonat vezettessék. Ennek következménye az, hogy a főváros most kénytelen kisajátítást foganatosítani oly vonalon is, a melyhez 8 a maga részéről, mint önkormányzati testület, nem járult hozzá. Szíveskedjék ezúttal a t. miniszter úr tudomásul venni azt is, hogy ez a fővárosnak körülbelül 200.000 forint költségbe fog kerülni. Már most igen természetszerű, hogy ennél az esetnél nem arról van szó, hogy a tőkeengedélyezés kérdése miként oldatik meg, hanem arról, hogy a terület használati jog kérdése miként intéztetik el úgy, hogy a fővárost és minden más várost a közutakra vonatkozólag megilleti a szerződéses jog, vagyis, hogy az illető municzipium csak azon területet tartozik átadni, melyet maga az önkormányzási jog körében átengedett. Ez van itt tángálva, hogy a t. miniszter úr egész egyszerűen ráparancsolt a fővárosra, hogy olyan vonalon tartozik azt a vasutat építeni és a kisajátításokat foganatosítani, melyhez a főváros a maga részéről soha, még a mai napig sem járult hozzá. Már most én azt gondoltam, hogy ezeket a kérdéseket is ily normativum alapján békés úton kell elintézni, mert ilyen kérdések előfordulhatnak a vidéken is, nemcsak a fővárosban. Már pedig abszolúte nem lehet feladata sem a miniszternek, s„'m a törvényhozásnak, hogy ilyen komplikácziók álljanak be és egyes költségvetések megterheltessenek a kereskedelmi miniszter egyszerű akarata folytán a nélkül, hogy a belügyminiszter valamit arról tudna. A legfőbb baj e kérdésben az, hogy a múltban a belügyminiszter részéről az önkormányzati jog egyáltalában semmiféle védelemben nem részestílt. Most jobb jövőnek nézünk elé s én abban a reményben szólaltam fel és szólok, hogy mindezen kérdések békés úton lesznek elintézhetők úgy, hogy a közérdek a jövőben csorbát ne szenvedjen. Azt hiszem, ebben nem tévedtem és feltételezem, hogy a t. miniszter úr ehhez hozzá fog járulni. Perczel Béni jegyző: Heltai Ferencz! Heltai Ferencz: Én is csak néhány ténybeli tévedést akarok helyreigazítani, hogy a t. ház tisztán lássa, hogy minő kérdésről van itt szó. Polónyi Géza: Olvassák fel a kérvényt és mindjárt meglátjuk. Heltai Ferencz: Nekem semmi észrevételem sincs az ellen, hogy a kérvény felolvastassák. Thaly Kálmán: Nem is lehet. Heltai Ferencz I De a kérvény úgy van szerkesztve, hogy abból magából nem tűnik ki, hogy mi a főváros sérelme. Kubik Béla: Miért szerkesztették így? Heltai Ferencz: A t. előadó úr is téved, azt hivén, hogy ezen kérdések a jövőben való békés elintézéséről lehetne szó, mert itt nem az a kérdés forog szóban, melyre Polónyi Géza t. képviselő úr utal, hanem itt egy teljesen befejezett, jogerős határozattal elintézett kérdésben feliratot intéz a főváros a házhoz, melyben sérelmének orvoslását kéri. Itt tehát békés elintézésről nem lehet szó, mert itt a miniszter által saját törvényes hatáskörében elintézett kérdésben látott sérelmet a főváros és azért fordul a t. házhoz, orvoslást kérve a miniszter sérelmes intézkedései ellen. A Lipót-mezőre és Hüvös-völgybe vezető vonal kiépítéséről van szó, és itt a főváros